| | | |

Mága Zoltán újévi koncert – fergeteges hangulat az Arénában

A Mága Zoltán újévi koncert hangulata idén is fergeteges volt: telt ház, látványos show és világszínvonalú fellépők köszöntötték az új esztendőt.

Grandiózus újévi gála Budapesten

Több ezer emberrel együtt köszöntötte az újévet Mága Zoltán hegedűművész hagyományos, január elsejei koncertjén. Ünnepi beszédében beszélt a zene erejéről, hogy egy kis összefogással, odafigyeléssel jobbá lehet. A hegedűvirtuóz és sztárvendégei által előadott ismert, közkedvelt melódiák fergeteges hangulatot varázsoltak a teltházas Arénába.

Felejthetetlen hangulat az év első napján

Az év első napján a korábbiakhoz képest még látványosabb díszlettel, új, különleges programmal, sok-sok hazai sztárfellépővel szórakoztatta a hallgatóságot Mága Zoltán. A hegedűművész az est programját úgy állította össze, hogy az minden korosztálynak szóljon, a repertoár a klasszikus zenétől, az opera, operett, musical műfajokon keresztül egészen a pop zenéig terjedt. A legnagyobb minőséget képviselő, grandiózus koncertre ezúttal is megtelt az aréna, több mint tizenkétezren voltak kíváncsiak a hegedűvirtuóz és sztárvendégeinek nívós produkcióira.

Sztárfellépők és látványos produkciók

Már a kezdés is rendkívüli volt: az est főszereplői lovas hintókon érkeztek, míg a közönség Mága Zoltán – a Juhász Testvérek Pincészete által készített – minőségi egri borát kóstolhatta meg érkezéskor. A publikum – láthatóan és hallhatóan – remekül érezte magát a négyórás koncerten, minden produkciót óriási ováció és tapsvihar kísért. Az est során csodálatos dallamok, nagy klasszikusok ismert melódiái, különböző zenei stílusok slágerei csendültek fel, valamint a magyar himnusz mellett Erdély nemzeti dala, a Székely himnusz is elhangzott.

A könnyűzenei műfajt Zsédenyi Adrienn, Pataky Attila, Keresztes Ildikó, Pintér Tibor, Tóth Vera, Tóth Gabi, Szulák Andrea, Ádok Zoltán, Tolvai Renáta, Kökény Attila énekesek, Nyári Károly és lányai, valamint a Fivérek zenekar képviselte az arénában. Fellépett fiaival Galambos Lajos trombitaművész, eljöttek az Operettszínház kiválóságai: Kerényi Miklós Máté, Szendy Szilvia és Boncsér Gergő. A műsort színesítették a Dívák, azaz Fésűs Nelly, Détár Enikő, Ladinek Judit, valamint színpadra lépett Mága Zoltán két gyermeke, Jennifer és a kis Zolika is. Közreműködött a Primarius Szimfonikus zenekar Silló István karmester vezetésével, a Budapest Táncművészeti Stúdió, a Budapest Gipsy Band és a Primarius vonósnégyes.

Mága Zoltán újévi koncertének hangulata minden évben bizonyítja, hogy a zene és a közösségi élmény együtt felejthetetlen módon indíthatja az új évet.