Hírek a filmes világból

Debrecenben nyitotta meg az ország harmadik 4DX mozitermét a Cinema City. A 300 millió forintos beruházásnak köszönhetően a teremben egy előadás alatt 112 néző élheti át a filmélményt kiemelő környezeti hatásokat, többek között a hóesést, esőt, szelet, párát, illatokat, a villámok fényhatását és természetesen a különféle mozgásokat. Közép-Kelet Európa első 4DX mozija 2013-ban nyílt a Cinema City WestEndben, azóta a világon 500 ilyen mozi várja a nézőket, ebből a debrecenivel...

5

Az ötszörös Oscar®-jelölt Kenneth Branagh nem csak a főszerepet vállalta magára, de ő is rendezte az Agatha Christie világhírű regényéből készült megkapó látványvilágú, izgalmas krimit. Amely normál DVD-n és BD-n is elérhető a film és a házimozi kedvelői számára. A regényből 1974-ben készült az első sztárszereplős feldolgozás, majd 2001-ben egy tv-film Alfred Molina főszereplésével 2015-ben pedig a japánok tv sorozatot készítettek belőle de 2006-ban egy PC-s játék is napvilágot...

5

2018. április 4-13. között Budapesten 7 helyszínen rendezik meg hazánk egyik legnagyobb filmes eseményét, az immár 25. Titanic Nemzetközi Filmfesztivált, mely 2005 óta versenyfesztiválként is működik. A jubileumi születésnapját ünneplő Titanic Wes Anderson Ezüst Medve-díjas Kutyák szigete című filmjével nyit, de itt lesz majd először látható hazánkban Bogdán Árpád Genezis című alkotása is. A fesztivál idei vendége Izland. Idén 45...

5

A Viszkis nem veszít a lendületéből – sőt, egyre újabb sikereket arat. Antal Nimród megtörtént eseten alapuló akciófilmje különleges rekordot döntött meg a két ünnep között: a rendező sajátját. A Viszkis-t már többen látták a hazai mozikban, mint Antal Nimród 2003-ban készült, azóta is kultikus tisztelettel övezett első rendezését, a Kontroll-t.

5

10 évvel a világszerte 600 (!) millió dollárt hozó MAMMA MIA! sikere után visszatérhetünk a meseszép görög szigetre és újra talákozhatunk szereplőinkkel. A népszerű film folytatásához csatlkaznak új arcok is, Lily James (Hamupipőke, Nyomd bébi nyomd!) - ő lesz a fiatal Donna. A fülbemászó dalokról ismét Benny Anderson és Björn Ulvaeus gondoskodik. A történet pedig Donna és a fiúk fiatal éveire koncentrál, tehát leginkább előzményfilmre számíthatunk. A fialal Samet Jeremy...

5

Budapesten kezdődött el Nagypál Orsi első nagyjátékfilmjének forgatása. A párkapcsolati dramedy a monogámia lehetetlenségéről, alternatíváiról szól. A Nyitva egy harmincas, hosszú évek alatt összekopott pár, Fanni – Radnay Csilla (East Side Stories) – és Bálint – Kovács Lehel (Pánik, Liza, a rókatündér, Kincsem) – történetét meséli el, akik úgy próbálják meg kikerülni az elkerülhetetlennek tűnő megcsalásokat, hogy megnyitják kapcsolatukat a szexuális kalandok előtt.

5

„Kell egy kis őrültség” – mondja a Pappa Pia alcíme is, amit majd a nyár zenés vígjátéka is bizonyít, melynek alapját a fiatalos lendület, a szerelem, a barátság, az összetartozás és persze a 70-es, 80-as, 90-es évek legnagyobb slágerei szolgáltatják. A most megjelent Minden nap nyár című dalban a legtöbb fontos szereplő hangja felcsendül, az All Stars: Szabó Kimmel Tamás, Ostorházi Bernadett, Nagy Feró, Miller Dávid és Kováts Vera. A film augusztus...

5

Éter címmel magyar koprodukcióban készül a világhírű lengyel alkotó, Krzysztof Zanussi új filmje, amelyet a Magyar Nemzeti Filmalap 58,5 millió forinttal támogat. A film forgatókönyve a saját lelkét az ördögnek áruba bocsátó középkori tudós, Faust történetének újragondolása, amely az első világháború előtt játszódik és cselekménye a műtéti altatáshoz használt éter körül forog.

Nincs címke
5

A leghíresebb magyar labdarúgóról, Puskás Ferencről készít filmet Andy Vajna producer és Joe Eszterhas, a világhírű magyar származású amerikai forgatókönyvíró, a kormánybiztos, aki producerként vesz részt a tervek szerint "nemzetközi, magánfinanszírozású" produkcióban.

Nincs címke
5

A napokban kezdte meg Ujj Mészáros Károly második mozifilmje, a X. forgatását, mely előreláthatólag két hónapig tart Budapesten, és többek között olyan helyszíneken zajlik majd, mint a Gellérthegy vagy a rendőrség Teve utcai székházának teteje. A fordulatokban gazdag, skandináv típusú krimiben olyan színészeket láthatunk majd, mint Balsai Móni, Schmied Zoltán, Bede-Fazekas Szabolcs és Kulka János. A film várhatóan 2018 első felében kerül majd a mozikba.

Nincs címke
5