vígjáték
Förtelmes Főnökök 2
2011 egyik elsöprő sikerű meglepetés-vígjátéka folytatódik: az első rész összes sztárja visszatér!
Éjszaka a múzeumban - A fáraó titka
Az első két rész (2006-ban és 2009-ben) több mint 900 millió dollár bevételt hozott világszerte: a hatalmas siker nyomán természetesen itt a folytatás, melyet ismét az eredeti két film rendezője és főszereplője, Shawn Levy és Ben Stiller készít.
Szuper-hipochonder
Danny Boon napjaink legnépszerűbb francia komédiása, aki olyan, Magyarországon is közismert vígjátékokban aratott nagy sikert, mint a Finánc a pácban, Micmacs - (N)agyban megy a kavarás, és az Isten hozta az Isten háta mögött. A vígjáték több mint 45 millió dolláros bevételt ért el Franciaországban, amellyel nemcsak az év eddigi második legnagyobb kasszasikere lett, de valamennyi idei amerikai blockbustert is maga mögé utasított hazájában. A film egyes részleteit Magyarországon forgatták.
A séf
Carl Casper (Jon Favreau) egy híres séf, aki mindent tud az ételről, de egyre kevesebbet a fiáról és az életről. A twitterről pedig azt sem tudja, hogy eszik-e vagy isszák. Döbbenten veszi tudomásul, hogy ezrek olvasták a sületlenségeket, amit egy komisz ételkritikus pikírt kritikájára válaszolt. Mikor munkanélküli lesz, volt neje (Sofía Vergara) unszolására elhatározza, hogy elfogadja a nagyképű volt pasijának (Robert Downey Jr.) a segítségét és megvalósítja egy régi álmát: nekivág Amerikának egy büfékocsival. Az útra elkíséri a kisfia és hűséges séf barátja (John Leguizamo), hogy együtt segítsenek Caspernek rájönni miért is érdemes élni. Természetesen a kubai szendvicscsodákon kívül.
Senki szigete
A mára klasszikussá vált Moszkva tér rendezője egy fiatalokról szóló abszurd mesét forgatott, mely a mindannyiunkban élő elvágyódás örök témáját járja körül. A Senki szigete populáris mozi: nagyon szerethető emberekről, szuperromantikus hangulatban. Filmkomédia a legjobb fajtából.
A bíró
A Sherlock Holmes és a Bosszúállók főszereplője végre újra bizonyíthatja, hogy speciális effektusok nélkül is kivételesen nagy színész. A film forgatókönyvét A király beszéde írója készítette.
Delfines kaland
Az első részben megismert színészcsapat egy tagja sem hiányzik, ám jó néhány ismert színész csatlakozott hozzájuk. És természetesen visszatér az első rész sztárja, Rufus, a pelikán.
Szerelem a végzetem
Rob Reiner kultfilmeket és kasszasikereket rendezett az elmúlt évtizedekben, s tette mindezt a legkülönfélébb műfajokban. Igazi jutalomjátékot kínált olyan korszakos sztároknak, mint Jack Nicholson és Morgan Freeman A bakancslistában. A Szerelem a végzetem ismét egy humorban bővelkedő romkom, amelyben az Oscar-díjas Michael Douglas és az Oscar-díjas Diane Keaton romantikázik.
Monty Python Live (mostly)
A hazai nézők augusztus 7-től búcsúztathatják el a Python csapatát a négy budapesti és nyolc vidéki multiplexben szervezet limitált vetítések egyikén.
Micsoda nők!
Az alkotás tizenegy párizsi nő életébe enged betekintést, mindegyikük különböző személyiség, különféle problémákkal és álmokkal.