A rövidfilmjeivel Cannes-ban és Berlinben is sikereket elérő Kárpáti György Mór első nagyjátékfilmje, a Guerilla hiteles korrajz: a film készítőinek célja, hogy a historizáló szemlélet helyett a közeli perspektíva használatával mutassák meg az 1848-49-es időszak hangulatát, az ismeretlen hősök néhány napját az erdő mélyén.
Két részeges szülő megpróbálja eltitkolni az egyre fokozódó anyagi gondjaikat saját lányuk, ill. a szomszédok elől, akikben már kialakítottak egy képet családjukról.
Négy évvel a nagy sikerű Az eltűnés sorrendjében című norvég thriller bemutatóját követően Hans Petter Moland rendező az egyedi hangulatú bosszútörténetet újra vászonra vitte napjaink egyik legnépszerűbb akcióhősével, a gyilkos tempójú Liam Neesonnal a főszerepben. Az Elrabolva sztárját most először láthatjuk egy skandináv rendező kezei alatt dolgozni, ami nem csak izgalmas akciókat, de sok humoros pillanatot is tartogat minden mozirajongó számára.
A cím a múltban évente "Negro Motorist Green Book" elnevezéssel megjelenő útmutatót idézi, amely tanácsokat adott a színes bőrű utazóknak az amerikai Délen való biztonságos közlekedésről. Egy olasz munkásosztályból származó férfi egy neves zongorista sofőrje lesz, miközben Dél-Amerikában turnézik.
Az Oscar-díjas és igen szórakoztató A Nagy dobás-ban Adam McKay író-rendező a '30-as évekbeli nagy gazdasági világválság óta a legnagyobb pénzügyi összeomláshoz vezető Wall Street-i trükközésről rántotta le a leplet. Új filmje, az ALELNÖK egy újabb igaz sztorit vázol: a jelenkori amerikai politika egyik legzárkózottabb és legtitkolódzóbb elméjét, Richard Bruce (Dick) Cheneyt állítja a középpontba, Christian Bale újabb nagy átalakulást prezentáló alakításában.
1962 nyarán két tapasztalatlan fiatal, Florence (Saoirse Ronan – Lady Bird) és Edward (Billy Howle – Dunkirk) összeházasodnak. Egy valamit tudnak biztosan: hogy mindennél jobban szeretik egymást. Ám a nászéjszaka már nem úgy alakul, ahogy a nagy könyvben meg van írva. A lány bármennyire is imádja kedvesét, halálosan retteg a testi kapcsolattól. Első közös éjszakájuk így veszekedésbe fullad.
A lengyel Pawel Pawlikowski előző munkájával, az Idával elnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar- és BAFTA-díjat, illetve öt Európa Filmdíjat, köztük a legjobb filmét és a legjobb rendezését.
A filmgyártás látnokai, James Cameron (Avatar) és Robert Rodriguez (Sin City – A bűn városa) forradalmi hősnőt alkottak a film címszereplőjével, akit Az útvesztő-filmekből is ismert Rosa Salazar játszik.
Jessica Rothe visszatér a szereplőgárda élén, amely a folytatása a 2017-es év meglepetés sikerfilmjének, melyben egymást érték a lebilincselő, ismétlődő fordulatok és komikus csavarok. Ezúttal a hősnőnk, Tree felfedezi, hogy újra és újra meghalni meglepően könnyebb volt, mint a veszélyek, melyek ezek után következnek.