Film

Filmbemutatók, fesztiválok, filmes hírek, készülő alkotások és extra különlegességek, kiemelt mozis események.

2021 november

A legendás és örökzöld Szellemirtók végre méltó módon folytatódik: az eredeti nagy csapat közreműködésével, de a szellemirtók új generációjával folytatódik
a halhatatlan vígjáték.

4

A film író-rendezője, Christofer Boe (A 64-es betegnapló, Rekonstrukció, Minden rendben lesz) a dán film kiemelkedő, rangos nemzetközi filmfesztiválokon is több díjjal elismert alkotója.

4

Edgar Wright pszichothrillere egy fiatal lányról szól, akinek a divattervezés a szenvedélye. Rejtélyes módon képes belépni a hatvanas évekbe, ahol találkozik bálványával, egy káprázatos feltörekvő énekessel. Ám az 1960-as évek Londonja nem teljesen az, aminek tűnik: olyan, mintha az idő szétesne, és ennek megvannak a maga baljós következményei...

4

A földönkívüli lények közel 7000 éve vigyáznak ránk, egészen mostanáig nem avatkoztak bele az emberek életébe!
A mozi előzetese utal rá, hogy kötődik a Bosszúállók: Végjáték történetéhez, illetve utána játszódik, ahol Vasember az Infinity Stones segítségével halt meg, Steve Rogers pedig ténylegesen eltűnt az MCU idővonalából azáltal, hogy Peggy Carterrel megöregedett.

5

2021 október

A középkorú házaspár, Laura és Julio kényelmesen él szép madridi lakásában. Egy nap felfigyelnek az új szomszédokra, akik az áthallatszó zajok alapján rendkívül eseménydús és örömökben gazdag életet élnek. Áthívják őket vacsorázni, és Salva és Ana megmutatják nekik, hogy a szenvedélyes szerelem még sok év után is lángolhat két ember között.

4

Az első igazi magyar horror egy különleges korban, különleges helyszínen játszódik, és elképesztő vizuális effektusokkal, valamint mindig új fordulatot tartogató forgatókönyvvel rémíti és lepi meg nézőit.

4

Az Oscar-díjas Anders Thomas Jensen (Gengszterek fogadója, Zöld hentesek, Ádám almái, Férfiak és csirkék) dán forgatókönyvíró és filmrendező fekete komédiája újra összehozza a dán filmek legkedveltebb színészeit.

4

Nagyapja halála után a 20 éves Alma (Molly Kunz) visszatér gyermekkori otthonába, egy apró szigetre a fenséges kanadai erdők szívében. Ottléte alatt két tehetetlen vadállat-kölyökre talál, akiket befogad, és idővel Alma, a kisoroszlán és a kis farkas elválaszthatatlanná válnak. Világuk azonban hamar összeomlik, mert a lány hiába próbálja elrejteni az állatokat, az erdőőr felfedezi és elviszi őket. A furcsa testvérpárra sorsfordító utazás vár Kanadán keresztül, hogy ők hárman újra egymásra...

5

Valószínűleg az év legnagyobb szabású, legkülönlegesebb, legjobban várt filmje – amelyet jórészt Magyarországon forgattak. A Szárnyas fejvadász 2049, az Érkezés és a Sicario rendezője elképesztő szereplőgárda segítségével, két részben álmodta vászonra a kultikus sci-fi regényt.

5

Az Erich Kästner regénye nyomán keletkezett történelmi fejlődésregény a katasztrófa felé gyorsvonatként robogó weimari köztársaságban, a 1930-as évek Berlinének hanyatló közegében játszódik: bordélyházakban, nagypolgári lakásokban, műtermekben, fülledt albérletekben. A filmben a Mű szerző nélkül című, nagy sikerű alkotás két sztárja, Tom Schilling és Saskia Rosendahl újra együtt szerepel.

3