A Coen fivérek párosa, Joel és Ethan jól bevezetett márka Hollywoodban, a forgatókönyvíró-rendező testvérek olyan kritikai és közönségsikerekkel vívtak ki maguknak tartós elismerést, mint a Fargo és a Nem vénnek való vidék. Eddig 4 Oscart nyertek közösen a több mint száz egyéb díj és a kétszer annyi jelölés mellett. Most azonban elérkezett az önálló munka ideje: a fiatalabbik testvér, Ethan egyedül írta és rendezte új filmjét.
a pankráció világát megreformáló Von Erich-család már-már hihetetlen, de igaz történetét meséli el. A Sundance Filmfesztivál legjobb rendezőnek járó díjával kitüntetett Sean Durkin (Martha Marcy May Marlene) első nagyköltségvetésű filmjének főszereplője Zac Efron, az operatőre pedig Erdély Mátyás (Saul fia, Napszállta) volt.
Romantikus kalandfilm a magyar történelem legfontosabb napjáról, március 15-éről, és hőséről, Petőfi Sándorról. Huszonnégy óra története, ami alatt a Márciusi Ifjak kifordították négy sarkából a világot. Hogy milyen lehetett ezt a forradalmi napot Petőfi és barátai szemszögéből átélni, egy mindennél fontosabb közös ügyért harcolva, a varázslatos korabeli Buda-Pesten? A moziban kiderül!
A film egy ikon életét és zenéjét ünnepli, aki nemzedékeket inspirált üzenetével, mely a szeretetről és az egységről szól. A mozivásznon először láthatjuk Bob erőteljes történetét, ahogy a hányattatásain felülkerekedve végigjárja forradalmi zenéjének útját. A Marley-család produceri közreműködésével készült az alkotás, és beszállt a projektbe Brad Pitt is.
Breier Ádám Csaba Bálint társíróval közösen jegyzi a film forgatókönyvét. Breier korábban rövidfilmeket és dokumentumfilmeket készített, köztük a Havanna, csak oda (2016) és A báró hazatér (2018).
A Marvel univerzum legtitokzatosabb hősnőjének eredettörténetében a fantasztikus látvány mellett a fantasztikus főszereplőnő-csapat is behálózza a nézőt: Dakota Johnson, Sydney Sweeney, Emma Roberts és a többiek őrült kalandban mutatják meg,
mi mindenre képesek.
Matthew Vaughn (a Kingsman-filmek, Ha-Ver) újabb eszelős agymenése az Argylle: A
szuperkém, ez a fékezhetetlenül szellemes, a valóságot kicsavaró, a világot körbecikázó
kémthriller.
Sofia Coppola Priscilla Presley 1985-ben megjelent Elvis és én című könyvét vette alapul a filmhez, melyben a nő szemszögéből meséli el Elvis és Priscilla hosszú és viharos kapcsolatát, a német katonai bázistól a Graceland-i álombirtokon töltött időkig.