Nyitott szívvel

Marion Lainé rendező Mathias Enard sikeres francia író regényét vitte filmre. A mozi első jelenetében Mina és Javier éppen sokatmondó pillantást váltanak egymással a műtősmaszk fölött. Eddig az egész sebészcsapat Javier-t várta, aki titokban a szomszéd szobában iszogatott a nyitott szívműtét megkezdése előtt. Az alaphelyzet adott: nyilvánvalóan komoly a probléma… Kis idővel és egy főnöki figyelmeztetéssel később („Megmondtam, hogy nem szeretem a szóbeszédet, Javier”) a férfinak távoznia kell a műtőből. Szakmai jövője hirtelen pár konzíliumra és a tanításra szűkül...

Mila (Juliette Binoche) és Javier (Edgar Ramirez) nemcsak sikeres szívsebészek, de szenvedélyes szeretők is. Miközben hivatásuk szigorú objektivitást, precizitást és hibátlan munkát követel meg tőlük, addig házaséletük mindennek a szöges ellentéte: amikor csak tehetik, mértéktelenül isznak, esznek és szeretkeznek. Miután Mila rájön, hogy terhes, Javierral továbbra is tagadják a mindenki más számára nyilvánvaló tényt: a férfi alkoholizmusát. A terhesség előrehaladtával addig is heves és kiszámíthatatlan kapcsolatuk végképp kisiklik, és már csak az egó, a függőség és a remény tartja össze.

A szintén sebész Milát szenvedélyes érzelmek fűzik Javierhez. Férjéhez hasonlóan ő sem veti meg a jó italokat (éppen csak ő nem vált függővé) vagy az olyasféle őrült ötleteket, mint az éjszakai belógás a parkba vagy az állatkertbe, és akárcsak Javier, ő is odáig van a gyors motorokért és szeret hidegvérrel viccelődni. Mindent elkövet, hogy megóvja férjét a lecsúszástól, de a kórházban nem lehet a végtelenségig fenntartani a látszatot („Nyisd már ki a szemed, a férjed alkoholista, az ilyennek mindig rossz vége lesz!”). Amikor Mila terhes lesz, mindaddig féltett szabadságát feladva a gyerek megtartása mellett dönt, és még a felmondást is fontolóra veszi, hogy férjével és a gyerekkel Dél-Amerikába költözhessenek. Ám kapcsolatukat semmi sem mentheti meg a nyílt konfliktustól, amikor a gyenge, beteg Javier végül mégis padlót fog, és Milát is magával rántja.

Az alkoholizmust gyakran jelenítik meg a filmvásznon (csak hogy pár címet említsünk: Ütközéspont, A férfi, aki igazán szeret vagy Las Vegas, végállomás), ám a téma itt csupán katalizátorként szolgál Marion Lainé rendezőnek ahhoz, hogy vászonra vihesse egy szenvedélyes szerelem széthullását. Ennélfogva a rendező csak kitérően említi Javier függőségének okait, és inkább a női főszereplő reakcióira koncentrál.

Binoche és Ramirez számos végletekig fokozott, érzelmileg túlfűtött jelenetben remekel, a kihagyásokkal és ugróvágásokkal dolgozó dinamikus vágási mód pedig sikeresen közvetíti remény és szenvedés ismétlődő, gigászi összecsapásait. A műtőbeli jelenetek hitelessége és a jobbára Hippolyte Girardot-nak (Ízek palotája) köszönhető orvosos utalások egyaránt hozzájárultak a káoszba megmerítkezett érzelmek, a könyörtelenül lefelé vivő spirál és a valóság és álom határán egyensúlyozó befejezés e meséjének lenyűgöző vászonra viteléhez.