Szörnyek és szerelmeik

Matteo Garrone, a „Gomorra”rendezője most elővette ezt a többé-kevésbé a feledés homályába veszett művet, és néhány elemét átdolgozta egy kétórás mozifilmmé lehámozva közben a mesékről a főleg Hollywood és Disney által rávont cukormázat, és visszavezetve a műfajt a felnőttek birodalmába. Vér, horror, őrület, halál, groteszk és abszurditás igazi európai módon ábrázolva!

A Szörnyek és szerelmeik három, egymással csak néhány dramaturgiailag jelentéktelen ponton kapcsolódó történetet mesél el három egymással határos királyságról. Az egyikben az uralkodópár (John C. Reilly és Salma Hayek) végre használható útmutatást kap a régóta problémás gyereknemzéshez egy jövendőmondótól – persze ezért súlyos árat kell fizetniük. A másodikban a korrupt, szexmániás király (Vincent Cassel) szemet vet, pontosabban fület hegyez egy idős nőre, akit a hangja miatt fiatalnak hisz, és mindenképpen az ágyába akar csábítani – és amikor tévedése kiderül, az szenvedést hoz a nőre és annak testvérére. A harmadikban az uralkodó (Toby Jones) óriásméretűvé nevel egy közönséges bolhát, és a megszállottjává válik – végül saját lánya, a hercegnő kezét is egy bizarr, rituális tesztben ajánlja oda az arra érdemesnek. A túlfűtött szenvedélyek számtalan őrült döntést eredményeznek, a szereplők lelkét egyre inkább eltorzítják az események, hogy végül így vagy úgy, de megbűnhődjenek elvakultságukért. Helyreáll a világ rendje, így háborgó lelkünk is megnyugodhat. Mindeközben viszont nem mehetünk el amellett a sejtelem mellett sem, hogy a film végig a bűnös élvezet határvonalán billeg: a retina helyett az intellektust bombázó bizarr események, az ízlést próbára tevő taszító jelenetek mögé bele lehet magyarázni a tanulságot.

A mozi sajátos, gonosz csavarokat visz a tipikus mesedramaturgiába, miután felsorakoztatja azok megszokott szereplőit, és csalárdul azt sugallja a nézőnek, hogy pontosan tudja, mi fog történni velük. Ritkán találkozni a befogadó ilyen kegyetlen, ugyanakkor elegáns megvezetésével: a cselekmény újra és újra hirtelen csavarokkal tér le a neki látszólag kijelölt útról, ahogy az emberi vágyak nem várt, borzalmas módon, ugyanakkor logikusan és érthetően, pusztító mellékhatásokkal teljesülnek be.