„A jó munka mindig hihetetlenül inspirál” – beszélgetés Járó Zsuzsával

Járó Zsuzsa élete az elmúlt hónapokban javarészt az RTL Klub nagy sikerű napi sorozata, a Drága örökösök forgatásáról szólt. Ezzel együtt a színésznő nem hanyagolta a színházi munkáit sem, mi több, február végén bemutatója volt az Orlai Produkciós Irodánál. Nemrég pedig nagy fába vágta a fejszéjét, ugyanis jelenleg egy monodrámát próbál, ami egy újabb fontos állomás a pályáján.

Ha jól sejtem, meglehetősen strapás hónapok állnak mögötted.
Valóban fárasztó időszakon vagyok túl, ugyanakkor az, hogy folyamatosan topon kellett lennem, valahogy rengeteg energiát is adott, az állandó „készenléti állapot” újra meg újra feltöltött. Sokat számított az is, hogy jó munkákban vettem részt: a Hurok próbafolyamatát kifejezetten élveztem, és a Drága örökösök forgatása is igazán jó hangulatban telt.

A sorozat kezdete előtt egy tévériportban azt mondtad: reméled, hogy nem fog megutálni az egész ország a karaktered miatt. Nos, mostanra már vélhetően elmúlt az aggodalmad, hiszen szó nincs erről, sőt, a rajongók közül sokan kifejezetten csípik Szappanos Mónikát.
Ezt én is érzékelem, és a többiek is gyakran mondják… Ugyanis én nem vagyok fent egyik közösségi oldalon sem, pontosabban csak akkor „mutatkozom” ezeken a fórumokon, amikor a sorozatbeli kollégáim „szerepeltetnek” a szériáról szóló hírek, információk, érdekességek kapcsán. Tőlük tudom, hogy a karakterem olyannyira népszerű, hogy mostanra már több Szappanos Mónika Fan Klub alakult, sőt, lett egy rajongói oldalam is a Facebook-on (mosolyog).

Ez azért is említésre méltó fejlemény, mert az általad megformált karakter alapvetően nem egy pozitív figura.
Valóban, egy nagyszájú, határozott, karakán nőt alakítok a sorozatban, aki általában nagyon keménynek mutatja magát, miközben megannyi frusztrációval küzd. Nyilván Mónikának is van gyenge pontja, és talán nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy nagy elfojtások és gyerekkori lelki traumák állnak a sokszor valóban nem túl rokonszenves viselkedésének a háttérében. Nagyon szeretem a karakteremet, egyrészt mert közel áll hozzám, másrészt negatív figurát játszani mindig hálás feladat egy színész számára. Arról nem beszélve, hogy Mónika nem egy megátalkodottan gonosz nő: például, remek humora van, ami kimondottan pozitív vonása, és lágyítja valamelyest a látszólag megingathatatlan keménységét. Az, hogy egy édesanyáról van szó, aki egyedül nevelte fel a gyerekét, szintén a javára írandó, a pozitív tulajdonságai közé, úgyhogy jóval árnyaltabb és bonyolultabb ez a szerep, mint amilyennek első látásra tűnt, tűnhet. Ráadásul ahogy telik az idő egyre több mindenben igazat adok neki, most már nemegyszer teljes mértékben Mónika mellé tudok állni, teljes szívemből tudom őt képviselni, mert egyre többször (mg)értem, hogy mit és miért csinál.

Nemrég nagy fába vágtad a fejszéd, ugyanis most éppen egy monodrámát próbálsz. Régóta vágytál arra, hogy egy egyszemélyes produkcióban mérettesd meg magad?
Egyáltalán nem vágytam rá, az igazat megvallva eddig nem is foglalkoztatott ez a műfaj. Orlai Tibor producer vetette fel az ötletet, nekem pedig megtetszett a lehetőség. Már csak azért is, mert egy igazán izgalmas anyagról van szó: egy angol szerző művéről, amit Londonban nagy sikerrel mutattak be. Az előadást Keszég László rendezi, a bemutatót nyáron tartjuk. Ezzel a munkával nyilván megint egy jókora feladatot vállaltam, de ha fárasztó is a próbafolyamat, azt is érzem, hogy a többhónapos napi forgatás után most olyan állapotban van az agyam, hogy nagyon könnyen tanulok. Számomra ez is egy új kihívás, ami egészen másfajta koncentrációt igényel, mint az eddigi munkáim. Egy monodrámánál a színésznek nincs kire támaszkodnia, ott egyedül kell helytállnia a színpadon.

Az Orlai Produkciós Iroda február végén mutatta be a Hurok című kortárs drámát a Jurányi Inkubátorházban. Két szerepet is játszol ebben a különleges szerkezetű történetben. Nem lehetett könnyű összeegyeztetni a próbákat a tévés forgatásokkal…
Kicsit tartottam is attól, hogy fogom-e bírni a kettőt együtt, de egyáltalán nem bántam meg, hogy belevágtam, mert azt éreztem, hogy a két munka kellőképpen kiegészítette és erősítette is egymást.

Az előadás ismertetője szerint „a Hurokban napjaink emberének alávetettsége, kiszolgáltatottsága mozgatja a történetet”. Neked mi tetszett meg benne?
Egyrészt félelmetesen aktuális, és kendőzetlen őszinteséggel mutatja be a mai világunkat, az alá-fölé rendelt helyzeteket. Szól a megalázottságról és a megalázásról, a hatalommal való visszaélésről… Jóféle munka volt, ami megint csak egészen másfajta koncentrációt követelt, mint például a tévés forgatás. Másrészt nagyszerű kollégákkal játszom együtt ebben a produkcióban. Például, régóta szerettem volna együtt próbálni Rába Rolival, aki szakmailag már nagyon izgatta a fantáziámat, és most teljesült ez a vágyam. Mondjuk most sem próbáltunk együtt úgy igazán, mert az előadásban nincs közös jelenetünk, de mégis borzasztó jó volt a közelében lenni, és figyelni, ahogy dolgozik. Debreczeny Csabival nagyon régóta ismerjük egymást, és sok közös munkát jegyzünk, de már jó ideje nem találkoztunk, úgyhogy neki is kifejezetten örültem. Mészáros Mátéval pedig osztálytársak voltunk a Színház és Filmművészeti Főiskolán, a Máté Gábor-osztályban, aztán több éve töltöttünk az egri színháznál, majd a Vígszínház társulatában, míg végül mindketten a szabadúszást választottuk… De említhetném Danit is (Nagy Dániel Viktor – a szerk.), akivel szintén nagy örömmel dolgozom együtt, vagy a fiatal kollégákat, Dékány Barnabást és Gombó Viola Lottit, akiket mindig érdeklődve figyelek.

Két évvel ezelőtt csatlakoztál Orlai Tibor akkor megalakult újszerű színházi alkotóközösségéhez. Mivel ragyogó arccal meséltél a legutóbbi bemutatódról is, talán meg sem kell kérdeznem, hogy érzed magad „az Orlainál”.
Elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy a tagja lehetek ennek a kiváló társulatnak-társulásnak. Az Orlai Produkciónál számomra mindennap bebizonyosodik az, hogy jó emberekkel dolgozhatok együtt, érdekes előadásokban vehetek részt. A társulatból többen Máté Gábor tanítványai vagyunk, és az, hogy egy helyről jöttünk, ugyanazoktól a mesterektől tanultuk a szakmát és ennélfogva nagyon egy nyelvet beszélünk, komoly összetartó erő és az alkotó munkában is meghatározó tényező. Jól érzem magam ebben a csapatban, és azt gondolom, hogy szakmailag most teljesen a helyemen vagyok. Élvezem, hogy időről időre új kivívásokkal néz(het)ek szembe, és az is jóleső érzés, hogy még mindig meg tudom lepni magamat is. Ezért is mondtam igent a monodrámára, mert izgatott egy ilyen komoly megmérettetés. A jó munka mindig hihetetlenül inspirál.

Szűcs Anikó

Fotó: RTL Klub