Mentes Júlia: „Fantasztikus érzés a nézők szeretete”

Amikor egy színésznek nemcsak a színpadon, hanem a mikrofon mögött is helyt kell állnia, egészen másfajta próbatételekkel találja szembe magát. A Katona József Színház művésze mesél arról, hogyan viselte el a Bastard című anime kimerítő, kiabálós szinkronjaitól a fejfájásig és rekedtségig tartó fizikai megterhelést, miközben közben a Daredevil drámai mélységeiben is helyt kellett állnia.

Melyik szinkronmunka jelentette eddig a legnagyobb technikai kihívást, és miért?Technikailag a legfárasztóbb talán a Bastard c. japán manga sorozat szinkronja volt, amit Kemendi Balázs rendezett. A műfaj sajátja, hogy rengeteget kell kiabálni, általában idegesítően magas hangon. Ez nagyon fárasztó és a hangszalagoknak is megterhelő, mindig lerekedtem a végére és a fejem is megfájdult. A sok lihegős, harcos jelenet miatt pedig állandóan szédültem. De jó emlék maradt a felvétel, sokat nevettünk. Színészileg a Daredevil c. sorozatban Karen Page karaktere volt az egyik legnagyobb kihívás, amit Tabák Katával vettünk fel.

A Katona József Színház társulati tagja vagy. Otthon érzed magad itt?
Az otthonról két dolog jut eszembe. Az egyik az a közeg, ahol teljesen el merem engedni magam és önkontroll nélkül tudok létezni. Ezt ritkán élem meg. A Katonában már volt, hogy közelítettem ehhez az érzéshez. A másik az otthonosság. Ezt gyakran érzem ott. Évad közben szinte beköltözünk az épületbe. Szeretem a próbák előtti, közötti időket, amikor megcsinálom a kávét a saját bögrémben, papucsban és mackónadrágban beszélgetünk a büfében, vagy nézünk valamit a TV-ben és suttogunk mert valaki épp alszik a kanapén.

Az „Extázis” előadás kapcsán tavaly díjat nyertél – mit jelent ez, és hogyan hatott a következő szerepekre?
Tavaly a Színikritikusok díjátadóján legjobb női mellékszereplőnek szavaztak meg Zsigmond Emőkével és Berekméri Katalinnal együtt. Az Extázis nekem egy nagyon fontos előadás, így a kritikai elismerés is jól esett. Az előadás során közvetlenül érintkezünk a nézőkkel és ennyi pozitív visszajelzést korábban még nem kaptam egy szerep miatt. Fantasztikus érzés a nézők szeretete.

Köztudott, hogy szeretsz utazni, gondolunk itt az olaszországi kerékpártúrákra. Mennyire vagy bevállalós az utazás során? Van-bakancslistás desztináció?
Keresem ilyenkor a kihívást és az adrenalint, de főleg a kultúrák mélyebb megismerését. Szeretem, ha egy utazás nem kényelmes. Idén a párommal egy bennszülött törzsnél töltöttünk pár napot Indonéziában, a dzsungelben. Érdekes megtapasztalni, hogy a félelem az ismeretlentől mennyire el tud hatalmasodni és irreálisan nagy veszélyérzetet generálni. Lehet félni a repüléstől, maláriától, gyomorrontástól, kígyóktól, földrengéstől, fertőzésektől, volt olyan ismerősöm, aki azért aggódott, hogy elrabolnak és feláldoznak majd a törzsben. Amikor odaértünk, akkor minden, amitől tartani lehet nevetségesen kicsinek tűnt és a legtermészetesebb dolog volt eltölteni ott pár napot. A bakancslista hosszú, de legközelebb megismerném Indonézia távolabbi szigeteit is.

Mi lenne a következő nagy lépés az életedben? – Egy saját projekt (hangoskönyv, podcast, rendezés)?
Szeretnék énekelni tanulni, fejlődni. A következő munkám a Chicago musical lesz a Katona Kamrában, Székely Kriszta rendezi, nagyon várom.

Milyen társadalmi kérdésre reagálnál legszívesebben a színház nyelvén a jövőben? Szorongás, mentális egészség, generációk, identitás – van olyan téma, amit különösen fontosnak gondolsz? Az egyik fontos színházi élményem nézőként a Kiváló dolgozók volt az Örkény Színházban, Boross Martin rendezésében. A színészekkel együtt különböző szociális szférában dolgozó emberek szerepeltek és meséltek a munkájukról. Nagyon mélyen hatott rám az előadás, szívesen részt vennék hasonló projektben.

Térjünk még vissza a szinkronra! Milyen lenne az álomkarakter? Filmben vagy sorozatban?
Szerettem volna Abby lenni a The Last of Us-ban, arról lecsúsztam. Szívesen csinálnék rajzfilmet, amiben elváltoztathatom a hangom.

Fotó: Kiss Dániel