A házban

A film első pár perce igazi meglepetés: a képek józansága varázsolja el a nézőt, és látható, hogy végre van valaki, aki elég bátor ahhoz, hogy Fabrice Luchini-t irányítsa, ahelyett, hogy hagyná, hogy a végsőkig „Luchinizálódjon”. Ahogy a főcím lefut, Ozon vonzódása a hiúsághoz és a haszontalan hatásvadászathoz újra nyilvánvalóan előtérbe kerül. A rendező egy történetet mond el a bűvöletről és a kukkolásról, az elbukott író frusztrációjával meghintve.

Germain (Luchini) egy megfásult gimnáziumi franciatanár, aki a nyári szünetről tér vissza tanítani meglehetősen csökkent motivációval. Házas élete sincs a toppon feleségével (Kristin Scott Thomas), aki egy galéria tulajdonosa. Claude (Ernst Umhauer) Germain unalmas diákjainak egyike, akik még arra sem képesek, hogy egy két oldalas fogalmazást írjanak a múlt hétvégéjükről.

A film ötlete egy amerikai televíziós sorozat alapelvén nyugszik, és annak világát idézi fel a kezdetektől. Habár a filmet egy spanyol Juan Mayorga szinházi darab inspirálta és a történet Párizs külvárosában játszódik, a fehér fa házhomlokzatok és a tökéletesen rendben tartott kertek könnyedén állhatnának a Született feleségek Lila Akác közében is.

A társadalmi szatíra üzenete erősen kifigurázza az oktatást, a kortársművészetet és a házaséletet. Egy krimi a leskelődő kandúrról egy kis meleg témával megfűszerezve? Egy kriminek - ha már nem ijesztő - az a legkisebb feladata, hogy fenntartsa a néző figyelmét, amíg a cselekmény kibontakozik.