Minyonok
A minyonok sárga egysejtű organizmusként kezdték, és fejlődtek a korokon át, és mindig a leggrúsabb gazdákat szolgálták. Mivel ezeket a gazdákat - a T-Rextől Napóleonig - folytonosan elveszítették, a minyonoknak most nincs kit szolgálniuk, és mély depresszióba zuhantak. Ám egy Kevin nevű minyonnak van egy terve, és Stuarttal, a lázadó tinédzserrel és az imádnivaló kis Bobbal karöltve nekivágnak a világnak, hogy megkeressék azt az új gonosz főnököt, akit a fajtájuk követhet. A trió izgalmas utazásba kezd, amely végül elvezet a következő lehetséges gazdájukhoz, a Bíbor Túlölőhöz, a világ első női szupergonoszához. A jeges Antarktiszról a 60-as évek New Yorkjába utaznak, majd Londonban kötnek ki, ahol az eddigi legnagyobb kihívásukkal kell szembenézniük: meg kell menteniük a minyon fajt… a kipusztulástól.
Történetünk kezdetén a minyonok a fagyos Antarktiszon élnek, és nagyon el vannak már szontyolodva amiatt, hogy hosszú ideje nincs gazdájuk. Az évszázadok folyamán szívük minden melegével a gazdáikat szolgálták, de ahogy az már a minyonokkal lenni szokott, előbb-utóbb valamennyi gazda a másvilágra távozott. Amikor Gruval találkoztak, már nyugodtabbak és magabiztosabbak voltak. Ám 1968-ban még sok tanulnivaló állt előttük.
A Minyonok előkészítésekor hatalmas könnyebbséget jelentett, hogy a három főszereplőt ugyanaz a személy, az egyik rendező szólaltatja meg. Bár a minyoni sok létező nyelv szavaiból épül fel, Coffin rendező célja régóta az volt, hogy a közönség a szándékot és a dallamot értse meg abban, amit a minyonok mondanak, semmint a konkrét szavakat, amiket kiejtenek a szájukon.
Mivel a minyonok az idők kezdete óta járják a Földet, nyelvük etimológiája meglehetősen nemzetközi. Hogy miért? Nos, rengeteg gazdát szolgáltak az évezredek során: a fáraóktól óegyiptomiul tanultak, Napóleontól az elegáns párizsi szalonok nyelvjárását sajátították el, Drakulától ellesték a helyes erdélyi kiejtést, a neandervölgyiektől meg a korrekt hörgés ragadt rájuk. Coffin mindezek alapján dolgozta ki a három főminyon szókincsét és hangfekvését.
A film látványvilága a hatvanas évek korszakát idézi, és ebből a szempontból inkább emlékeztet élőszínészes produkcióra, mint animációra, ami jórészt a világítási technikának köszönhető.