Everest

A filmet a világ legmagasabb csúcsának meghódítására tett egyik kísérlet során történt hihetetlen események ihlették. Megtörtént események alapján készült: 1996-ban egyszerre két expedíció próbálta megmászni a világ legmagasabb hegyét, amikor rájuk tört az emberiség történetének egyik legkegyetlenebb hóvihara. A megpróbáltatások által összekovácsolódott hegymászók szinte leküzdhetetlen nehézségekkel néznek szembe, s a megszállott küzdeni akarás, ami a hegyormok legyőzésére sarkallta őket, monumentális élethalálharcban csúcsosodik ki. Az akció-kalandfilmet nagy magasságban, az Everest felé vezető nepáli útvonalon forgatták, illetve az Olasz-Alpokban, a római Cinecittában és az angliai Pinewood Studiosban.

A film két különböző expedíció elképesztő útjának krónikája. Ez a két expedíció az emberiség által tapasztalt egyik legdurvább hóviharral találja szemben magát. A hegymászók kitartását a bolygó legkönyörtelenebb elemei teszik próbára, csaknem lehetetlen akadályokkal kell megküzdeniük, és életük szenvedélye a túlélésért folytatott lélegzetelállító harccá válik.

1996 május 10-én gyönyörű napos reggel volt, amikor Rob Hall, az új-zélandi Adventure Consultants körültekintő vezetője, illetve Scott Fischer, a seattle-i székhelyű Mountain Madness tapasztalt hegymászója csapataik élén expedíciójuk utolsó szakaszához érkeztek: szinte csak karnyújtásnyira volt tőlük a Föld legmagasabb pontja, az Everest-csúcs 8848 méterrel a tengerszint fölött – ami egyébként egy Boeing 747-es utazómagassága. A két csapat az elmúlt két hónapot azzal töltötte, hogy megmászta a kolosszális hegyet, lassan hozzászokva az extrém hideghez és a ritka levegőhöz. Az oxigénszint olyan alacsony volt, hogy az egyszerű járás is minden erejüket fölemésztette.
Hall három hegymászótársa és két serpa aznap elérte a csúcsot, de váratlanul hurrikán erejű vihar tört rájuk, amint lefelé ereszkedtek. Amint a vihar folytatódott és leszállt a sötétség, Hall hiába próbált segíteni kimerült ügyfelének, Doug Hansen postásnak, hogy leereszkedhessen egy 15 méteres sziklafalon, amit Hillary-lépcsőnek hívnak (8790 méteren), Sir Edmund Hillary, a legendás új-zélandi hegymászó után. Estére Hall teljesen kimerült, mert minden erejét Hansen megmentésére fordította. Ő maga már nem tudott leereszkedni, ezért egyedül maradt. Két elképzelhetetlen éjszakát töltött a Déli-csúcson (8764 méteres magasságban), kitéve a dühöngő elemeknek, mivel a vihar nem csillapodott. Félelmetesen erős viharos széllökések hiúsították meg a fáradt mentőcsapat erőfeszítéseit, akik képtelenek voltak tájékozódni a sötétség és a szemükbe csapó hó miatt. Az alulról megkísérelt mentőakció meghiúsult. Andy „Harold” Harris, az Andventure Consultants hegyivezetője eltűnt a magas szirtek között. Utoljára akkor látták, amikor hősiesen újra felfelé mászott a Déli-csúcsra, hogy segítséget nyújtson Hallnak és Hansennek. Bár elérte Hallt a csúcson, ahol együtt éjszakáztak a viharos szélben és dermesztő hidegben, Harris eltűnt a sötétben és soha nem látták többé.
Fischer szintén elérte a csúcsot hegyivezetőivel, Anatolij Bukrejevvel és Neal Beidlemannal, illetve kilenc ügyfelükkel, ám lefelé ereszkedvén nekik is súlyos nehézségekkel kellett szembenézniük. Bár segítségére volt a serpa Lopsang, a Mountain Madness vezetőserpája, Fischernek minden ereje elszállt az Erkély-csúcs alatt (8412 méteres magasságban), ezért meggyőzte Lopsangot, hogy nélküle ereszkedjen tovább. Lopsang így is tett, abban reménykedve, hogy majd visszaküld valakit egy pót-oxigénpalackkal, hogy Fischer is le tudjon ereszkedni. Bukrejev már korábban leereszkedett az ügyfelei előtt, aztán megpróbálta elérni Fichert, de vissza kellett fordulnia a dühöngő vihar miatt. Az éjszaka folyamán több eltévedt hegymászót is meg tudott menteni, akik lejjebb, 7925 méteres magasságban rekedtek a Déli-hágón.
Közben újabb élethalálharc bontakozott ki 850 méterrel alacsonyabban. Beck Weathers texasi patológus, aki az Adventure Consultants csapatával mászott, extrém hóvakságot szenvedett a csúcsról való ereszkedés közben. Évekkel korábban korrekciós szemműtéten esett át, és most, amint keresztülhatolt az Everest Halálzónáján – ahol az oxigén olyan ritka, hogy az emberi szervezet leállítja az életfontosságú szerveket –, a nagy magasság miatt eltorzult a látása, ezért semmit nem tudott kivenni abból, ami az arcától egy méternél távolabb volt. Hall megígértette Weathersszel, hogy nem mászik tovább felfelé, és ráparancsolt, hogy üljön le és várja meg, amíg eléri a csúcsot, aztán majd együtt fognak leereszkedni. Néhány órával később azonban megállt, Weathers pedig a dühöngő vihar közepén találta magát, minden erejével az egyre hevesebb széllökések ellen kellett védekeznie. Végül egy csapat lefelé ereszkedő hegymászó Weathersbe botlott és megpróbált segíteni neki. Mike Groomhoz, az Adventure Consultanst hegyivezetőjéhez kötötték, és megpróbálták megkeresni a Négyes Tábort (7925 méteres magasságban) a Déli-hágón. A süvítő hóvihar és a sötétség miatt azonban még a talajt sem látták a lábuk alatt, ezért nem találták meg a sátrakat a Déli-hágó pusztaságában, ahol nem voltak tájékozódási pontok. Kimerülten összebújtak, hogy melegítsék egymást, azt remélve, elmúlik a hóvihar és a jobb látási viszonyok között sikerül megtalálniuk a tábort. Amikor végre enyhült a vihar, Groom tudta, nem sok idő maradt, hogy segítséget hozzon. Otthagyta Weatherst és a másik négy hegymászót, akik majdnem eszméletlenek voltak, és visszatért a Négyes Táborba segítségért. Ezen a ponton már mindannyian rendkívül legyengült állapotban voltak. Több mint 27 órája voltak talpon, elfogyott a palackos oxigénjük, az élelmük és a vizük. Összefagyva, oxigénhiánytól szenvedve életerejük utolsó maradékába kapaszkodtak.
A segítség néhány órával később érkezett. Bukrejev késő éjszaka kimentette a Mountain Madness három megmaradt ügyfelét a viharból. Keserűen állapította meg, hogy Hall ügyfelei, Weathers és Yasuko Namba, egy japán hegymászónő, aki most hódította meg a hetedik hegyet a Hét Csúcs közül (a hét kontinens legmagasabb hegyeinek meghódítása a hegymászók hétpróbája, először Richard Bass teljesítette 1985-ben – a szerk.), már menthetetlenek, mert megdermedtek és sem beszélni, sem mászni nem tudnak.
Csodával határos módon Weathers mégis összeszedte magát, és súlyos fagysérülései ellenére másnap délutánra vissza tudott jutni a Négyes Táborba. Egy nappal később egy mentőcsapat lekísérte az Egyes Táborba (6035 méteren). Akik találkoztak vele, azt mondták, úgy nézett ki, mint egy élőhalott.
Weathers túlélte a megpróbáltatásokat, de Hall, Fischer, Harris, Hansen és Namba nem, és szintén meghalt az indiai-tibeti határőrség három hegymászója. Ez volt az első indiai csapat, amely az Északi-hágóról (7020 méter) érte el a csúcsot. Abban az időben ez volt a leghalálosabb nap a Mount Everest történetében.