Ma este gyilkolunk

A fordulatos krimi-komédia forgatókönyvírója Köbli Norbert, a Blokád, az Örök tél, a Félvilág, és A berni követ írója. Az Agatha Christie stílusát vígjátéki elemekkel ötvöző filmben újra együtt játszik a legendás Kern-Koltai páros – őket a közönség legutóbb a nagy sikerű, feledhetetlen A miniszter félrelép című produkcióban láthatta együtt.

Rejtélyes haláleset történik egy színészotthonban. „Mindenki gyanús, aki él. És az is, aki halott” – magyarázza Tolnai Tivadar (Kern András), egy mellőzött idős színész az ő „Watson doktorának”, a fiatal Lili nővérnek (Hermányi Mariann). A hajdan egy Poirot-szerű szerepnek köszönhetően híressé vált sorozatszínész egy mindentől távol eső színészotthonban elkövetett bűntény megfejtésére vállalkozik, és ahogy egymás után módszeresen kihallgatja a gyanúsítottakat, rá kell jönnie, hogy a tettest megtalálni mesterdetektívhez méltó feladat lesz.

A filmet 2023 nyarán a ráckeresztúri Brauch-kastélyban forgatták. Érdekesség, hogy a forgatáson a legidősebb és a legfiatalabb stábtag között 72 év volt a korkülönbség: „korelnökként” az akkor 89 évesen is aktív Bodrogi Gyula, legifjabb stábtagként egy 17 éves produkciós asszisztens vett részt a munkában.

Bemutató: 
csü., 2024/10/31
Rendező: 
Fazakas Péter
Szereplők: 
Kern András, Bodrogi Gyula, Jordán Tamás, Koltai Róbert, Pogány Judit, Bánsági Ildikó, Hermányi Mariann, Stefanovics Angéla
Forgalmazó: 
InterCom
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)