| | |

Ember Márk kapta a Babicsek Bernát díjat

Ember Márk színművész kapta a Babicsek Bernát díjat, amelyet a Turay Ida Színház és a Klasszikus Színházért Alapítvány alapított a fiatal tehetségek elismerésére.

Babicsek Bernát emléke

Babicsek Bernát színész, harmonikaművész 2021. december 31-én, 41 éves korában tragikus körülmények között hunyt el. A hír előtt megrendülten állt az egész ország. A róla elnevezett díjat 2022 februárjában alapította a Klasszikus Színházért Alapítvány, a Turay Ida Színház és az erre a célra létrehozott kuratórium, tisztelegve egy nagyszerű ember emléke előtt, ezzel is lehetőséget teremtve arra, hogy minden évben, egy újabb fiatal tehetség kerülhessen a figyelem középpontjába. Az első Babicsek Bernát díjat 2023-ban Borbély Richárd színész, a Madách Színház tagja kapta.

A díj célja

A díjat évről-évre egy olyan 41 év alatti zenésznek, színésznek, művésznek ítéli oda a kuratórium, akit a nézők terjesztenek fel, és aki méltón képviseli névadója tiszta szívének, muzikalitásának és emberközeli létének emlékét. Idén 3 fordulón keresztül válogattak a kuratórium tagjai, hiszen rengeteg jelölés érkezett, csupa rátermett és tehetséges fiatallal. Végül az utolsó körben 3 jelölt közül, de egyöntetű szavazással került ki a győztes.

A Turay Ida Színház kezdeményezése

„Olyan világot élünk, ahol minden felgyorsult. Nem véletlen az, hogy mindenki nosztalgiázik és vágyik vissza a múltba. Mert régen lassabb volt az élet, több idő volt odafigyelni egymásra. Kevesebb volt a külső inger, több volt az együtt töltött minőségi idő. Az édes nosztalgia valójában egyfajta szeretetteljes emlékezés, amely egy időre megnyitja a szívünket és hagyja, hogy az emlékek hűvös árnyékai melegítő napfénnyé váljanak. Ezek az emlékek értékesebbé és mélyebbé teszik az életünket. Minden ember egyedi és más módon éli meg a veszteségeket. Az emberi szív képes érezni, és a gyász az a folyamat, amely lehetővé teszi számunkra, hogy átéljük, megértsük és elfogadjuk a veszteségek valóságát. A mi dolgunk az, hogy őrizzük a szép emlékeket az együtt töltött időről, és hogy évről-évre szeretettel emlékezzünk, mert felejteni nem akarunk!” – említette Darvasi Ilona, a Turay Ida Színház alapító igazgatója.

„Az elismerés mellett ezzel a díjjal egy feladat is jár, aminek nekünk díjazottaknak eleget kell tennünk méghozzá az, hogy őrizzük Bernát emlékét, hogy a munkássága és a neve örökké megmaradjon. Én igyekszem majd a legnagyobb alázattal megfelelni ennek a feladatnak.” – tette hozzá Ember Márk, színművész.

A Babicsek Bernát díj minden évben egy fiatal művész munkásságát ismeri el, miközben Babicsek Bernát emlékét is életben tartja.