Cserhalmi Dániel: „A krimi mindig közel ált hozzám”

Cserhalmi Dánielt az ÁVH és a Rákosi-korszak kiszámíthatatlan világa inspirálja történelmi krimijei megírásában. Az író mesél a sorozat jövőjéről, kutatómunkájáról és arról is, miért éppen a krimi műfaját választotta. Emellett utazásairól és személyes motivációiról is beszél.

Mi vonz ennyire az ÁVH és a Rákosi-korszak világához?
Amikor az első könyvet terveztem, akkor az ismeretlenség vonzott, mert nem ismertem a korszakot. Aztán ahogy egyre többet olvastam róla, a legérdekesebbnek azt találtam, hogy mennyire bizonytalan és kiszámíthatatlan volt ez az időszak egy hétköznapi ember számára. A hatalom korlátlan volt, és szinte bármit megtehettek, amit ma el sem tudunk képzelni. Úgy gondoltam, ez egy olyan közeg, amiről érdekes lehet írni.

Meddig tervezed még folytatni az ÁVH-regények sorozatát?
Erre azt hiszem egyelőre nem tudom a választ, sok mindentől függ. Azt érzékelem, hogy van egy olvasói elvárás, hogy jelenjenek meg újabb kötetek. És persze van egy másik oldala a történetnek, hogy mennyire tágul a körülöttem lévő olvasói buborék. Néha azt érzem, ugyanannak a körnek írok, de azért érzékelhető az olvasótábor növekedése. Ezek meghatározzák egy szerző motivációját. Ezen kívül fontos, hogy legyenek újabb és újabb témáim is, amik azért nem futószalagon érkeznek.

Miért éppen a krimi műfaját választottad történeteidhez?
Bár sok műfajban olvasok, de a krimi mindig közel állt hozzám, és annak idején nagyon megfogott Kondor Vilmos Bűnös Budapest ciklusa. Ezekben is bepillantást kaptunk a magyar történelem egy-egy korszakába, miközben egy bűnügyi történetet lehetett kibogozni. A Rákosi-korszak viszont ismeretlen terület volt a szórakoztató irodalom területén, ezért is gondoltam rá, hogy akár ötvözhetném is a kettőt: egy általam kedvelt műfajban írok meg egy történetet, az olvasók számára ismeretlen korszakban.

Emlékszel arra a pillanatra, amikor eldöntötted, hogy regényt írsz?
Valószínűleg volt ilyen pillanat, de inkább az odavezető út volt a fontos. Sosem titkoltam a csalódásom, amit a Bűnös Budapest ciklus utáni regények jelentettek, és akkoriban a történelmi krimi épp megtorpanni látszott. Baráth Katalin Dávid Veron sorozata is elakadt, de más sem írt hasonlót. Eközben én már beleástam magam az ötvenes évekbe, így ezek mind oda vezettek, hogy úgy éreztem, egy új regény talán betölthet egy hirtelen jött piaci rést.

Mennyi kutatómunka előzi meg egy-egy könyv megszületését?
Ez általában hónapokat vesz igénybe, de nem arra kell gondolni, hogy ezalatt ki sem mozdulok a Levéltárból. Az ÁBTL-be már kevesebbet járok, mert az ÁVH működésével kapcsolatban bővebb ismereteim vannak, de a történész kollégák is sokat segítenek, ha egy konkrét kérdésre keresem a választ. A vörös báróhoz kapcsolódó dossziék pedig nem voltak túl vaskosak. Ehhez jön még az is, hogy általában felkeresem az eredeti helyszíneket is, összességében így telnek el a hetek-hónapok.

Előfordult már, hogy a kutatás során talált történelmi forrás teljesen átírta az eredeti elképzeléseidet?
Negatív értelemben soha. Csak akkor kezdek el kidolgozni egy ötletet, ha látom annak a történelmi beágyazottságát is. Módosítások persze előfordulhatnak. A Szibériai csapda esetében csak utólag derült ki, hogy az ott bemutatott ügynök-tartótiszt kommunikáció azért nem felel meg teljesen a valóságnak, de a regény keretein belül elnézhető volt, így erre tettem utalást az utószóban. A szabadság-hadművelet befejezése pedig pont azért alakult úgy, ahogy, mert egy levéltáros kolléga felhívta rá a figyelmem, hogy ez jól illeszkedne ahhoz a fikcióhoz, amit kitaláltam.

Van olyan történelmi személyiség, akiről egyszer mindenképpen szeretnél regényt írni?
Történelmi személy nincs. A recski táborral szívesen foglalkoznék, de mivel ez nagyon alaposan van dokumentálva, nincs túl sok tér a fikció számára, de még azért agyalok rajta.

Ha nem írnál, mivel töltenéd legszívesebben a szabadidődet?
Köztudott, hogy szeretek túrázni, így, ha végtelen szabadidőm lenne, akkor természetesen valahol kint koptatnám a bakancsot a természetben a párommal vagy a gyerekeimmel, de szeretem az egyedüllétet is. Minden évben megyek a Tátrába, és még rengetek hely van ott is, ahova jó lenne el- illetve feljutni.

Melyik volt életed legemlékezetesebb utazása?
Több ilyen is volt, de ha csak egyet lehet kiemelni, akkor az legyen a 2007-es év, amikor végigjártam a Camino de Santiagot. Nem állítom, hogy a közel 30 napos zarándokút megváltoztatta az életemet, de kétségkívül olyan élményt ad a résztvevőknek, amiket máshol nem lehet megélni.

Hova szeretnél eljutni a közeljövőben?
Ezek leginkább távoli helyszínek, így Dél-Kelet Ázsiába például szívesen mennék, elsősorban a természeti értékek miatt, de ugyanez vont az amerikai kontinensre is. Bár az ottani nagyvárosoknak is megvan a maguk hangulata, én inkább valami outdoor programot választanék. Illetve, ha lenne lehetőségem Európán kívüli magashegységben túrázni, valószínűleg kihasználnám a lehetőséget.

Írás közben inkább csendre vagy zenére van szükséged? Ha zenére, mi szól a háttérben?
A zene „sajnos” eltereli a figyelmemet, és ilyenkor hajlamos vagyok magamban énekelni, vagy egyszerűen csak élvezni a dalokat. Épp ezért jobb szeretem a csendet, mert jobban tudok fókuszálni az írásra.

Fotó: Cserhalmi Dániel / Alexandra kiadó