Sztárcsinálók 2020 – ne játssz a hatalommal!
A Sztárcsinálók rockopera az első magyar rockoperák egyike, amely ma talán aktuálisabb, mint valaha. A Szente Vajk rendezésében színpadra állított előadás látványosan és élesen mutat rá a hatalom természetére.
Egy klasszikus magyar rockopera
„Hátam mögött a történelem,
sok dicsőség és tengernyi szenny.
Egy vad részletét ma úgy játsszuk(játszottuk) el,
ahogy történt, éppoly dicstelen.”
A Sztárcsinálók az első magyar rockopera, Várkonyi Mátyás zenéjével és Miklós Tibor szövegeivel. Ősbemutatója a Győri Sportcsarnokban, 1981. augusztus 6-án volt. Amely hatalmas sikert aratott, leginkább Szolnoki Tibor Nero-alakítását dicsérte a szakma.
Alig 40 évvel később különleges és egyben megosztó darab született, Szente Vajk kiváló rendezésében és – a főszerepek tekintetében, – hármas szereposztásban.
Egy naiv uralkodó felemelkedése
Angler Balázs, mint Juvenalis keretbe foglalja egy naiv és őrült császár tündöklését és bukását. Cseh Dávid Péter mint Néró zseniális! A Sztárcsinálók ma talán aktuálisabb, mint egykor.Mi Cseh Dávid Péter főszereplésével láttuk a nem mindennapi rockoperát. Aki remekül adta vissza a kezdetben ártatlan és naiv majd a későbbiekben gonosz és őrült Néró karakterét. Mellette a mesélő Juvenalist megformáló Angler Balázs tovább fokozta ezt a kettősséget. Interaktív belépője zseniális, a néző egyből felfogta, hogy bizony itt már a darab szereplője. Tulajdonképpen Agrippina (kecskés Tímea) és Seneca (Egyházi Géza) a sztárcsinálók, az útban lévők eltakarítói, a következő felkenői, majd megbuktatói. Úgy gondolják, az ifjú császárt bábként irányítva, a háttérből gond nélkül kormányozhatják a Római Birodalmat, miután a csak tivornyáknak élő Claudiust eltávolították. A költői ambíciókat dédelgető Néró azonban durván felülírja Seneca és Agrippina terveit.
Hatalmi játszmák és manipuláció
Néró tehát a semmiből jut hatalomra, vagy mai nyelven szólva: bekerül a Roman’s Got Talentbe. Narrátorunk ugyan megemlíti, hogy „minek bunda ebben a melegben…”ez egy igen erős párhuzam a mindenkori politikai hatalom bemutatására. Néró tehetségtelen, de aki ezt megkérdőjelezi, halál fia. A tehetségkutatót megbundázva ő lesz a császár és a világ ura….vagy mégsem?
Vajon minden jóra fordul egyszer? Fontos-e és kell-e a változás?
Seneca sajnos túl későn jön rá, hogy akit / amit alkotott az ellene fordul és szó szerint mindent feléget és eltöröl, ami neki nem kedves….
Aktuális mondanivaló
A Sztárcsinálók sosem volt még ennyire aktuális, hiszen minden kornak megvan a maga tanulsága. Egy biztos, csak olyan embert emeljünk hatalomra, akiről tudjuk, hogy megbízható és nem fordul ellenünk!
A Sztárcsinálók rockopera figyelmeztetés is: a hatalom nem játék – és mindig megvan az ára annak, ha rossz kezekbe kerül.