A medve még mindig nem játék vígjáték a Turay Ida Színházban
A medve még mindig nem játék vígjáték a Turay Ida Színházban egy hamisítatlan székely humorra épülő, zenés-táncos előadás, amely a nagy sikerű A medve nem játék! folytatásaként tér vissza a színpadra.
A székely mondás szerint „a medve nem játék”, vagyis mindennek megvan a maga helye és ideje – ezt a bölcsességet dolgozza fel humoros, szórakoztató formában az előadás.
Székely humor és furfang a színpadon
A székelyek furfangos nép hírében állnak, akiktől olykor mások becsapása sem idegen. A góbéval nem érdemes ujjat húzni, mert úgyis túljár az ember eszén. A székely pajzánság és fondorlatosság eredeti történeteit, Topolcsányi Laura, a Turay Színház házi szerzője szőtte egész estés, zenés-táncos, kacagtató előadássá.
A hosszabb, rövidebb jelenetek arról szólnak, hogy a székely ember szigorúan őrzi tekintélyét, leplezni akarja messze földön híres szűkszavúságát vagy éppen huncut természetét óhajtja hangsúlyozni, mi pedig agyafúrt próbálkozásait látva, dőlünk a nevetéstől.
Kiemelkedő színészi alakítások
Mindezt olyan nagyszerű művészek tolmácsolásában látjuk, mint az utolérhetetlen Pásztor Erzsi, aki néhány szóval, egy-két pillantással, a puszta jelenlétével is alaposan megdolgoztatja a rekeszizmainkat.
Vagy a székely legényt játszó Kurkó J. Kristóf, aki olyan hamiskásan néz ránk, olyan derű árad belőle, olyan ízesen beszél, hogy különleges élménnyé lesz minden színpadon töltött perce. Mondhatnánk könnyű neki, hiszen a Hargita megyei Csíkszentdomokos szülötte, de az igazság az, hogy más előadásban is magával ragadó.
Győri Péter rendőrként, nagyothalló férjként, és minden további szerepében is emlékezeteset nyújt. A mindig kitűnő Frech’ Zoltán láthatóan lubickol a szerepében, ahogy a nagyszerű Szuromi Bernadett, Steinkohl Erika, Nyírő Bea és Valázsik Péter is.
Szórakoztató vígjáték a Turay Ida Színházban
A Turay Ida Színház előadása könnyed kikapcsolódást kínál mindazoknak, akik szeretik a népies humort és a karakterközpontú vígjátékokat.
Az előadás egyszerre épít a hagyományokra és a modern színházi megoldásokra, így garantált szórakozást nyújt minden korosztály számára.
Pavlovics Ágota
Fotó: Turay Ida Színház