musical
Feke Pál musical-comedy-je az Uránia Nemzeti Filmszínházban
Szente Vajk író-rendező formabontó darabjában a legnagyobb magyar slágerek élőben szólalnak meg a főszereplő-producer Feke Pál előadásában. S bár a darab egyszemélyes, a fergeteges zenés vígjátékban feltűnik (felvételről) többek között Molnár Piroska, Csonka András, Nagy Sándor és Peller Anna is. A magyar zenés színház történetének első, egyszemélyes Kockahas Feke Pál főszereplésével 2023 május 13-án debütál a sokoldalú Uránia színpadán.
Caramel musicalje a szerelmről
December 3-án, a Petőfi-bicentenárium jegyében mutatkozik be az a vadonatúj musical, amelynek zenéjét és dalszövegeit Caramel írja, s amelyben Petőfi versei is megszólalnak. A szerelem témáját újszerűen feldolgozó Mesterkód című előadásban ismert és népszerű színészek mellett a hazai popélet kiválóságai közreműködnek. Az előadás egyik üzenete, hogy az adatokra és elemzésekre épülő, gépiesített világunkban mennyire fontosak az emberi kapcsolatok, a valódi találkozások és az érzelmek, amiben a költészet és az őszinteség lehet a kulcs.
EGYSZER VOLT…hogy NEM volt? Különleges koncert-mese-musical a RAM-ban!
Mindannyiunknak vannak kedvenc meséi és dalai. Így van ezzel Nádasi Veronika, Vágó Zsuzsi, Kerényi Miklós Máté és Pesák Ádám is, akik egy igazán különleges koncertre invitálják közönségüket. Kedvenc rajzfilmjeik ismert betétdalaival mesélnek el egy olyan történetet, amit ebben a formában még biztos, hogy soha, sehol nem hallottunk. Varga Bálint szerző-zenei vezető pedig gondoskodott arról, hogy a legismertebb slágereket új köntösben, egyedi formában szólaltassa meg a zenekar december 21-én, szerda este a RAM Színházban.
Új évadot hirdet a Szegedi Szabadtéri Játékok
Meghirdette a 2023-as Dóm téri programját és újszegedi koncertműsorát a Szegedi Szabadtéri Játékok. A nagyszínpad 5 zenés előadása között saját bemutató és továbbjátszás, valamint Ajándékkoncert is szerepel; és visszatér 7 estén a népszerű újszegedi koncertsorozat is.
APÁCÁK, Regina és Roberta nővér elviszi a showt!
Amellett, hogy egy fantasztikus „apácashowt” láthat a Turay Ida Színház közönsége, a felhőtlen szórakozásra a két nagyszerű színművész Pápai Erika (azelőadás alatt többször is lemegy spárgába!) és Fehér Adrienn (aki miatt minden apácajelölt belépne a rendbe!) a garancia. Természetesen a musical többi szereplője (Bódi Barbara, Szuromi Bernadett és Szőke Laura) szintén emeli a különleges este fényét.Az Apácák aktuális problémát járnak körül Nagy Viktor kiváló rendezésében.
Az Operaház Fantomja 900. előadás a Madách Színházban
Ünnepségsorozattal készül Az Operaház Fantomja 900. előadására a Madách Színház. Flashmob, műveltségi vetélkedő, fotókiállítás is kíséri a jubileumi előadást. A színház hírlevelén keresztül műveltségi vetélkedőt indít, egy héten keresztül minden nap újabb kérdés érkezik. A november 11-i jubileumi előadás előtt a Tolnay Szalonban nyílik meg az a fotókiállítás, amely az elmúlt 19 évet mutatja be. A 900. előadáson váltott szereposztásban lépnek fel azok a főszereplők, akik az elmúlt majdnem két évtizedben sikerre vitték a darabot.
Jézus Krisztus Szupersztár Miskolcon
Szabó Máté rendezésében a Jézus Krisztus Szupersztár rockopera látható a Miskolci Nemzeti Színházban. Jézus szerepében Szőcs Arturt és Börcsök Olivért, Júdásként Rózsa Krisztiánt és Polák Ferencet láthatja a közönség a Nagyszínház színpadán.
Macskák után Egerek musical
A szellemes címet, Kovács András Ferenc költőtől vettem kölcsön, aki Egerek könyve című művével T. S. Eliot előtt tiszteleg. Az angol költő szerint minden macska egyéniség, és „mind versbe foglalható”, magyar költőtársa pedig megmutatta, hogy az egerek jelleme, éppen így rímbe szedhető. Mikó István is oszthatta az utóbbi gondolatot, így alkotótársaival életre hívta az Egerek című musicalt. Az egértársadalom apraját-nagyját felsorakoztató előadás magával ragadó, látványos, amiben éppen úgy megtalálhatják a szívükhöz szóló dalokat a gyerekek, mint a felnőttek.
Fenyő Miklós legendás musicaljét fiatal színészekkel mutatja be a József Attila Színház
20 év után ismét felcsavarják a szőnyeget, és elhozzák az amerikai életérzést, a hawaii inget, a rock and rollt, a Ki mit tud-ot és mindazt, amit a Made in Hungaria adhat nekünk. Októbertől újra műsorra tűzik a legendás musicalt a színház fiatal művészeinek közreműködésével. Egy generáció felnőtt, de a rock and roll örök! És még Jerry Lee Lewis is megjelenik!
Gyöngyhajú lány balladája musicallel búcsúzik az idei nyártól a Margitszigeti Színház
A legikonikusabb magyar dallamoké lesz a szezon utolsó főszerepe a Margitszigeti Színházban, szeptember 10-én, szombaton. A Ha én szél lehetnék, a Nyári éjek asszonya, a Régi csibészek, a Petróleumlámpa és persze az előadás címét is adó Gyöngyhajú lány egytől-egyig felcsendülnek majd ebben a különleges balladában, melynek története alighanem mindenki számára ismerős lesz, aki volt valaha fiatal és szerelmes.