szórakozás
Lengyel Tamás: „Örülök, hogy ebben a műfajban is kipróbálhatom magam”
Lengyel Tamás a tavalyi nyarat végigforgatta, ami után teljes erőbedobással, de a szokásosnál jóval nagyobb izgalommal készült a decemberi színpadi bemutatójára. A népszerű színész ugyanis „apanevelésre” adta a fejét, és saját élményekkel tarkított különleges kurzusát egy igazán szórakoztató önálló est keretében tartja az érdeklődő és kikapcsolódásra vágyó kezdőknek és haladóknak.
Nagyító alatt a Facebook
Mark Zuckerberg másodéves egyetemista volt, amikor létrehozott egy egyszerű website-ot, amit az egyetemi campus közösségi oldalának szánt. A honlap híre villámgyorsan elterjedt a hallgatók körében, és nemsokára már az ország minden részéről csatlakoztak tanulók a ma ismert Facebook elődjéhez. Jelenleg a Facebook már nélkülözhetetlen és fontos része a mindennapjainknak. A szerző, aki újságíró is, 800 oldalon keresztül (!) enged különleges betekintést a techóriás botrányoktól sem mentes kulisszái mögé.
A Dear Evan Hansen musical különleges zenéje
Benji Pasek és Justin Paul mindent megtett, hogy megalkossanak egy modern popzenét, amely az egyik legjobb, amit egy ideje hallottunk. Sajnos az eredeti Broadway előadás zenei anyagát tartalmazó korong nálunk nem jelenik meg, viszont a Magneoton kiadónak hála most írhatunk erről a csodáról. Néhányan hallottátok már a Waving Through A Window című dalt, amely úgy tűnik, hogy önálló életet élt a közösségi médián keresztül. Azonban a musical jóval többről szól.
14. alkalommal rendezik meg a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivált
Január 11. és 17. között Budapestre figyel a világ! Nívójának köszönhetően a világ legrangosabb cirkuszfesztiváljai között számon tartott Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál 14. alkalommal kerül megrendezésre Közép-Európa egyetlen kőcirkuszában, az egész évben üzemelő Fővárosi Nagycirkuszban. A fesztiválon a világ legjobb artistaművészei, kulturális csemegék és szakmai konferenciák várják az érdeklődőket.
Network - új előadás a Centrál Színház műsorán
A Centrál Színház. 2022. január 15-én Sidney Lumet 1976-os, sokszorosan Oscar-nyertes filmjét, a Network-öt Lee Hall adaptációjában állítja színpadra. Mikor egy kiszolgált, megtépázott sikerű bemondónak felmondanak, ő élő adásban bejelenti, öngyilkos lesz. A látványos videótechnikát felvonultató, a média mákonyos hatalmáról szóló előadásban többek között Alföldi Róbertet, Martinovics Dorinát, László Zsoltot, Fehér Tibort és Bodrogi Gyulát láthatjuk majd.
Folytatódik a Presser-életmű
Presser Gábor még első könyvében jelezte, hogy eleve kétrészes kötetet tervez, volt és van miről mesélni. A második rész 424 oldalas, a memoár ezzel lett teljes. Az pedig nem kérdés, hogy ez szintén bestseller lesz, ahogyan az első is – szép teljesítmény ahhoz képest, hogy akkor még elsőkötetes szerzőről beszéltünk. A nem mindennapi életút történetei még tovább kalauzolják az olvasót a gondolkodó művész emlékeiben.
Az öt legjobb film, amelyek a szerencsejátékról szólnak
Ha pont ilyen filmet keresel, amit megnézhetsz, ne keress tovább! Összeállítottunk egy listát a Nomini kaszinó online közösségével az öt legjobb kaszinókról szóló filmről, amit most azonnal megnézhetsz. Az olyan klasszikusoktól kezdve, mint a Casino, egészen az olyan modern alkotásokig, mint a 21, ezek a filmek biztosan megdobogtatják a szívedet. Szóval vegyél magadhoz egy kis popcornt, és nézd meg valamelyiket a listánkból.
Antall József megformálását pályafutása legnagyobb kihívásának érzi Seress Zoltán
A rendszerváltás utáni Magyarország első szabadon választott miniszterelnökét, Antall Józsefet alakítja Seress Zoltán a most készülő BLOKÁD című mozifilmben, amit színészi pályafutása izgalmas megmérettetésének tart. Az alkotás nemcsak a taxisblokád négy napjának krónikája: a kulisszák mögötti küzdelmekbe, alkukba, és a válságot kezelő, a demokráciáért küzdő miniszterelnök magánéletébe enged bepillantást.
Händel: József és testvérei – Különleges barokk oratórium bemutató a Zeneakadémián!
Händel zeneművei mindig is különleges élményben részesítették közönségüket. 2021. december 9-én egy bibliai történet ősbemutatójának lehetünk részesei a Zeneakadémián (angol nyelven, magyar feliratozással), ahol Balogh Eszter alakítja Józsefet egyedi hangú mezzoszopránként. A barokk előadásokban egyáltalán nem volt szokatlan, hogy nők férfi szerepekben énekeltek, vagy kontratenorok női karaktereknek kölcsönözték a hangjukat. Ebből adódóan az előadás korhű, és nem csak a korabeli hangszerek vonatkozásában.
Balázs Ádám és Szepesi Mátyás karácsonyi dalát Lábas Viki énekli
A november 25-én a mozikba kerülő első magyar egész estés karácsonyi film, a Nagykarácsony zenéjében is igyekszik újat hozni: betétdala egy szerethető, mégis kortalan karácsonyi popdal (Együtt lesz minden nap ünnep), amiből kevés maradandót tart számon a hazai könnyűzene. A zeneszámot egy különlegesen erős alkalmi társulás készítette: a zenét hazánk legsikeresebb filmzeneszerzője, Balázs Ádám jegyzi (nevéhez fűződik az Oscar-díjas Mindenki és az Oscar jelölt Testről és lélekről), a szöveget Szepesi Mátyás, a Konyha zenekar frontembere írta, a dalt Lábas Viki, a Margaret Island énekesnője és a filmben is hallható gyerekkórus adják elő.