szórakozás
A győztesek stratégiája - Jobs, Grove és Gates üzleti sikerei
1968 és 1976 között Bill Gates, Steve Jobs és Andy Grove részt vett három vállalat elindításában, melyek meghatározták a technológia világát, együtt elérték a másfél trillió dollár értéket, és megváltoztatták az életünket. Ez volt a Microsoft az Apple és az Intel. A győztes stratégia együtt elemzi a három zsenit, sikereiket és bukásaikat, hasonlóságaikat és különbözőségüket, felfedve az üzleti stratégia legfontosabb szabályait, melyekkel cégeiket építették.
József Attila életét mutatja be Vecsei H. Miklós monodrámája
Monodrámát írt és rendezett Vecsei H. Miklós, a Vígszínház ifjú színésze, aki a Mondjad, Atikám! című darabban játszik a Házi Színpadon. A színészt a közönség A Pál utcai fiúkból, az Egynyári kaland című televíziós sorozatból, illetve a Csak színház és más semmiből is ismerheti. A színész a Vígszínház tagja, és első önálló estjével a költő halálának 80. évfordulója előtt tiszteleg.
Egy egykori diplomata anekdotái
A szerző könyve üdítő, kellemes kikapcsolódást ígér. Az egykori diplomata vidám anekdotái - 352 oldalon - bepillantást engednek a diplomáciai élet kulisszái mögé. Kíváncsiskodhatunk, nevethetünk, sírhatunk, de egy biztos: ezt a könyvet nem tudjuk letenni. De mit is takar valójában ez a megbízatás? A diplomata: hivatalos személy, aki a kormány megbízásából külpolitikai ügyeket intéz, más állam ilyen megbízottaival diplomáciai tárgyalásokat folytat. A szó francia eredetű.
Vértestvérek musical a Turay Ida Szinházban
A vidám és nevettető, ugyanakkor szívbemarkoló történetet - Willy Russel író 1983-ban Laurence Olivier díjat nyert Angliában - a remek zene és két kiváló hang – Szulák Andrea és Csengeri Attila – teszi felejthetetlen élménnyé. A Böhm György rendezte zenés darabot október 27-én tekinthetjük meg.
Szövevényes és izgalmas Martina Cole 20. regénye
Michael Flynn, az Arcok nevű bűnszervezet mindenre elszánt vezére nem véletlenül került a csúcsra; már egészen fiatalon, a félelmetes Patrick Costello beosztottjaként is számtalanszor bizonyította rátermettségét és kegyetlenségét, lojalitása pedig el is nyerte méltó jutalmát, amikor magától értetődő módon ő lépett a cég élére hajdani főnöke után... A sikeres írónő új regénye 576 oldalon tömény izgalom és feszültség.
Íme egy praktikus könyv, melyből megtanulhat játékot programozni!
A könyv számítógépes grafikát megjelenítő alkalmazások elkészítését mutatja be, elsősorban különböző játékprogramok készítésére fókuszálva, PC-s és androidos, valamint webes platformokra. Elsődleges célja, hogy az egyes témákat programozási szempontból a lehető legáltalánosabban tárgyalja, és így a megszerzett ismeretek könnyedén átvihetővé váljanak bármilyen, grafikus megjelenítést támogató programozási nyelvre.
A Vígszínház Lázár Egon nézőpontjából
A 95 éves Lázár Egon a bölcsességével és tapasztalatával lett a magyar színházalkotók meghatározó alakja. Finom öniróniával, úri tartózkodással meséli el életét, amely azonossá lett a színházéval. Elsősorban a Vígszínházéval, ahol négy nagyszerű igazgatónak volt biztos támasza. Lázár Egon fogalom, a színházi világban tájékozott emberé. Kitűnő író is, persze, az anekdotamesélés tette azzá. Az anekdota pedig a halhatatlanság biztos előlege. A szerző ma is tanácsadó a neves intézménynél.
MA•ZE: egyszerre magyar és nemzetközi táncformáció
Egy este (szeptember 21. és 22.) két különleges előadást is láthatunk a Trafóban. Nagy Emese, Simet Jessica és Várnagy Kristóf táncosok a DART formációból kiválva a közelmúltban MA•ZE néven alakultak újjá. Várnagy Kristóf mesélt az előadásról, a kezdetekről és a tervekről.
A padlás egymilliomodik nézőjét köszönti a Vígszínház 122. évadában
Hamarosan indul a Vígszínház 122. évada, a társulat egyszerre négy előadás bemutatójára készül, és számos izgalmas programra várják a színház barátait szeptember folyamán. A padlás 30. születésnapját ünneplik majd az évadban és az előadás egymilliomodik nézőjét is köszöntik az ősz folyamán. A padlás – mely Sztevanovity Dusán meséjéből született, Presser Gábor zenéjével – minden idők legsikeresebb magyar zenés játéka.
Nálunk is kapható Julian Fellowes új könyve
Az egyiptomi születésű író és színész a Downton Abbey történethez hasonló regényt alkotott. Fellowes nevéhez fűződik még a Gosford Park, Az ifjú Viktória királynő és az Utazó c. filmek forgatókönyve is. A Belgravia c. új 464 oldalas regénye a Downton Abbey korszakát idézi meg és 1815-ben játszódik. Az író korábban színészként is népszerű volt különböző sorozatok mellett ő alakította a védelmi minisztert a James Bond Holnap markában c. moziban.