utazás
Utazás repülővel: a megfelelő fedélzeti bőrönd használata
Időnként mindannyian szükségét érezhetjük annak, hogy magunk mögött hagyjuk a monoton mindennapokat és pihenjünk, kikapcsolódjunk vagy minőségi időt töltsünk a szeretteinkkel. Erre pedig mi más adhatna jobb lehetőséget, mint az utazás? Nem feltétlenül kell országhatáron belül maradni, ugyanis sok kedvező árú repülőjegy közül is választhatunk, amivel olyan helyekre látogathatunk el, mint például Róma, Párizs vagy akár Madrid.
Autó helyett FlixBus?
A FlixBus autóbuszai átlagosan 26 gramm CO2-t bocsátanak ki utaskilométerenként, szemben a személygépkocsik 143 vagy a repülőgépek 213 grammjával. Már azzal is sokat tehetünk a károsanyag kibocsátás csökkentéséért, ha nem autóval, hanem inkább busszal utazunk, hiszen már ez a választás is nagymértékben csökkenti az utazásunk személyes hatását.
Az évszakok varázsa – utazás Európában
Az egész éves európai utazás (pl.: kikapcsolódás a rabona közösségben) számos felejthetetlen élményt kínál, mivel minden évszak sajátos tulajdonsággal rendelkezik. Tavasszal virágba borulnak a városok és vidékek, nyáron élénk fesztiválok és napfényes strandok várják a látogatókat. Az ősz színpompás színekben tündöklő tájakat hoz, míg a tél hangulatos karácsonyi vásárokkal és hófedte tájakkal csalogat.
Sevilla – Andalúzia sokszínű városa
Sevilla Andalúzia déli részén helyezkedik el, és egyben a régió székhelye. A várost azon civilizációk sokfélesége alakította, melyek az évezredek során hatalmas építészeti örökséget hagytak maguk után. Sevilla az ország legjelentősebb települései közé tartozik, és sokan Andalúzia gyöngyszemeként emlegetik. Autóval és vonattal (AVE, Avant gyorsvonatokkal) is elérhető Madridból vagy Malagából indulva.
Az egyedülálló Izland
Izland története egy százhuszad évvel ezelőtti időszakban kezdődött, amikor egy kiábrándult viking kapitány és haszontalan navigátora zátonyra futott az Atlanti-óceán északi részén. Innen kezdve a sziget nem csupán a sarkvidéki madarak fészkelőhelye volt, hanem egy olyan nemzet otthona lett, amely csendesen, de kulcsfontosságú módon formálta az általunk ismert világot. Ez a könyv egy történelmi körúton vezeti az olvasókat, bemutatva, hogy Izland milyen meghatározó szerepet játszott olyan eseményekben, mint a francia forradalom, Izrael állam megalapítása vagy a női egyenjogúság eléréséért vívott harc.
Az év legszínesebb időszakában ideális lehetőség kínálkozik Közép-Európa kisvárosainak felfedezésére
Elérkezett az évnek az a szakasza, amikor a természet a legváltozatosabb színekkel pompázik, és ez a legjobb idő arra, hogy felfedezzük FlixBus-szal Közép-Európa eldugott gyöngyszemeit. A szomszédos országokban található kisvárosok történelmi emlékeket, kultúrát és lenyűgöző nevezetességeket kínálnak, melyek felfedezése minden korosztálynak remek kikapcsolódást nyújt. Merüljünk el együtt négy ilyen hely csodáiban: Bad Schandau, Liberec és Drezda.
Bécs – Ausztria sokszínű kulturális fővárosa
Bécs gazdag történelmi hátterével és lenyűgöző kulturális életével vonzza a turistákat világszerte. Ez a gyönyörű város tele van olyan nevezetességekkel, amelyek közül néhány egyedülálló és elragadó élményt nyújt. Autóval és a sűrűn közlekedő RailJet, illetve RegioJet vonatokkal alig három óra alatt elérhető a nyüzsgő osztrák település.
Kellemes kirándulás a Wörthi-tó körül
A Wörthi-tó egy lenyűgöző természeti csoda Ausztriában, a természet és a pihenés szerelmeseinek paradicsoma. Az ott tartózkodóknak számos lehetőséget kínál a tó felfedezésére, köztük a Hop-on-Hop-off hajózást, ami egy kellemes és kényelmes módja annak, hogy megismerjük a környéken lévő településeket (pl.: Klagenfurt, Pörtschach, Maria Wörth, Velden).
Barcelona és környéke – a világ egyik legvonzóbb régiója
Barcelona a közép-keleti partvidék kulturális és gazdasági központja. A katalán főváros nem csupán gyönyörű tengerpartjáról és híres építészeti csodáiról ismert, hanem gazdag történelmi és kulturális örökségéről is. Azonban Barcelona varázsa nem merül ki a városon belül, hanem kiterjed a gyönyörű környékre is, amely lenyűgöző természeti szépségekkel és számtalan felfedeznivalóval várja az utazókat. Amellett, hogy Freddie Mercury és Monsteratt Caballé is megénekelte a várost, az alábbiakban részletezzük, hogy miért érdemes ellátogatni Barcelona és környékére, és milyen élmények várnak az ide látogatókra.
Ha nyár, akkor Görögország és a görög szigetek
A nyár a feltöltődés és a pihenés időszaka, amikor mindannyian álmaink úti célját valósítsuk meg. Görögország, az ókori civilizációk és a lenyűgöző tájak otthona, az egyik legcsodálatosabb hely, amit választhatunk utazásunk céljául. A görög szigetek a tengeren szétszórva, számos lehetőséget kínálnak kikapcsolódásra, felfedezésre és a nyugalomra.