Elstartolt a Budapest Park online rádiója, a Park FM!

Már hallgatható a Budapest Park új zenei játszótere, mely lehetőséget teremt mind új, mind régi, hazai és nemzetközi előadóknak, akiket ritkán hallhatunk a hazai rádiókban. A Park FM éjjel-nappal sugározza a legizgalmasabb zenéket, kezdve a rendszeresen fellépő sztárok slágereitől a kevésbé ismert, feltörekvő művészek dalaiig. Céljuk egy olyan előremutató zenei platform létrehozása, amely a Budapest Park értékeit tükrözi és irányt mutat a hallgatóknak.

A "Zene be. Valóság ki." mottó arra utal, hogy kizárólag a zenei tartalmakra összpontosítanak, melynek formálásában a Parkban fellépő zenészek és zeneipari szakemberek is részt vesznek. Különlegesség, hogy a Park FM stúdióját a koncerthelyszínen belül alakították ki, így a műsorok még inkább "élővé" válnak, a programnapokon a hallgatók együtt lélegezhetnek a közönséggel, sőt, a tervek szerint a készítők a nézőket is rendszeresen bevonják majd a műsorba.

Zeneileg nem csak lekövetik azt, amit az emberek valójában hallgatnak, de szokásukhoz híven egy lépéssel a trendek előtt járnak. Ebben segítségükre lesz a Park FM zenei főszerkesztője, DJ Izil, aki közel három évtizede meghatározó alakja a hazai zenei szcénának. Nevéhez olyan ikonikus műsorok fűződnek, mint például a Szimfonik Live vagy a Petőfi Akusztik, illetve fontos szerepet játszott a Petőfi Rádió 2007-es megújulásában. Emellett rezidens DJ-je a koncertek utáni backstage-buliknak.

A Park FM tulajdonképpen egy közösségi rádió, felhozatalában egyaránt megtalálhatóak a legnagyobb kedvencek és a rejtett zenei csemegék - ezeket pedig teljes szabadsággal, szakértő segítségével válogatják. Azon se lepődjünk meg, ha kedvenc frontemberünket nemcsak énekelni halljuk majd a Park FM-en - rengeteg meglepetéssel, és a későbbiekben különféle műsorokkal is készülnek.

Bővebb infó: www.parkfm.hu, www.budapestpark.hu
Fotó: Rosta Márk

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)