| | | | |

Koltai a bölcs király a Játékkészítő előadásban

Koltai Róbert a bölcs király szerepében csatlakozik A Játékkészítő sztárszereplőihez, amely az év egyik legnagyobb szabású színházi produkciója.

Koltai Róbert mint „bölcs” király

Kicsit szétszórt, konzervatív és nem szereti a változást – ő a “bölcsnek” mondott király, aki persze mégsem teljesen olyan, mint azt a mesékből megszokhattuk. “Szerepem szerint bölcsességem inkább csak haszontalan információk bebiflázásából áll” – meséli Koltai Róbert, aki mostanra csatlakozott a – többek mellett – Alföldi Róbert, Bereczki Zoltán, Szabó Győző, Pokorny Lia, Hajdu Steve vagy Nagy Feró alkotta illusztris szereplőgárdához. A Játékkészítő december végétől a Tüske csarnokban debütál!

Humor és karakterformálás

A bölcs király karaktere egyszerre humoros és szerethető, amely Koltai Róbert egyedi stílusával válik igazán emlékezetessé. A szerephez még külső átalakulás is társul: a művész szakállt növeszt, hogy még hitelesebben jelenítse meg a király figuráját.

„Azonnal megtetszett a történet és szívem szerint rögtön igent is mondtam volna a felkérésre, hisz’ egy ilyen volumenű, óriási produkcióba nem sokszor kérik fel az embert – mondja a művész, s csupán sűrű naptárja miatt kellett várnia a válasszal. “Mostanra sikerült mindent egyeztetni, úgyhogy semmi akadálya, hogy én is részt vegyek az előadásban. Sőt, még szakállt is növesztek, hogy “öregkirályosabb” legyek” – tette hozzá Koltai, aki nagyon büszke arra, hogy az ő ajánlására választották ki A Játékkészítő “Petijének” egyik alakítójára Ujhelyi Barnát, akivel a szombathelyi színházban ismerkedett meg. “A Weöres Sándor Színházban a Máli nénit rendeztem, abban szerepelt Barnus. Biztos vagyok benne, hogy fantasztikusan alakítja majd, az olykor rendkívüli dolgokra képes Peti szerepét is”– mondja a Jászai-díjas érdemes művész.

Koltai Róbert mint bölcs király a Játékkészítő előadásban egy különleges, humorral átszőtt karakter, amely méltó része az év egyik legnagyobb színházi produkciójának.