Idén ünnepli 80. évfordulóját minden idők egyik legkeresettebb és több nyelvre lefordított könyve, A kis herceg. Ezen különleges alkalmat méltó módon ünnepli a Broadway Entertainment Group legújabb színpadi remekműve, melyet a kritikusok magával ragadóan varázslatosnak és kiválónak ítéltek. A látványos előadást az Erkel Színházban tekinthetjük meg február 14 és 18. között, összesen hét alkalommal.
A filmsztár emlékét egykori pesti és New York-i lakóházának falán márványtábla őrzi, a Madame Tussauds Budapest épületében pedig élethű figura jeleníti meg felejthetetlen alakját. A viaszmás kialakításán hazai és külföldi szakemberek dolgoztak hónapokon keresztül, hogy tökéletesen visszaadják a legenda külsejét. A születésnap alkalmából Péter Zsolt színháztörténész, Karády kutatója árult el néhány titkot a díva életéről.
Az egyik leghatalmasabb koncertjére készülő, legendás Hungária visszatér nem csupán a színpadra júniusban, hanem az olyan műhelymunkához is, amely meghatározta az együttes sikerét. Az új ötlet, "Karácsonyra rock and rollt kérek", Várkonyi Attilától, azaz DJ Dominique-tól ered, aki egy baráti beszélgetés során felvetette, van-e karácsonyi dala a Hungáriának.
Harmadik alkalommal tárja szélesre kapuit a Budapest Park téli mesebirodalma, a Jégvilág. Ennek középpontjában egy korcsolyapálya áll, amely idén több mint kétezer négyzetméteren várja a korizókat. De nem csak a pálya lesz nagyobb, a megjelenésben és a kínálatban is találkozhatunk újdonságokkal.
Az Oktogontól néhány percnyire található a Pix Budapest Self Photo Studio, ami teljesen új fotós élményt nyújt azoknak, akik például amatőr fotósként szeretnék magukat kipróbálni profi gépekkel, vagy azoknak, akiknek kellemetlen idegenek előtt pózolni és inkább meghitt hangulatban szeretnének készíteni pár képet. A 120 négyzetméteres üzlethelyiségben két műterem kapott helyet.
Több mint 200 millió eladott lemezzel és 12 Grammy díjjal Tina Turner a zenei világ egyik legnagyobb ikonja. A One Night Of Tina tisztelgés Tina Turner zenéje előtt, amelyet Németországban, Ausztriában és Svájcban mutatnak be, január 19-én pedig Bécsben a Stadthalle-ben tekinthetjük meg. Az élőshow Tina Turner páratlan karrierjét és legnagyobb slágereit idézi meg (a dalokat angolul élvezhetjük) egy lenyűgöző színpadi előadásban.
Mindenkinek vannak olyan kedvenc ételei, amelyeket általában csak étteremben rendel, mert attól tart, hogy otthon nem sikerül elérnie a tökéletes ízélményt. Ilyen például az igazi, ízletes és szaftos, ugyanakkor ropogós hamburger is. Azonban kevesen gondolnák, hogy csak néhány megbízható tippre van szükség ahhoz, hogy otthon is étteremi minőségűvé váljon, pont olyanná, amilyennek szeretjük.
Budapestre végre megérkezett a varázslatos Garden of Lights multimédia-kiállítás, amelynek központi témája az Alice Csodaországban és a 250 éves Füvészkert mesés világa. Ebben a mesebeli birodalomban Nyuszi a vezetőnk, aki egy különleges kalandra kalauzol el bennünket. A Garden of Lights és a Füvészkert közös szervezésében egyszerűen elbűvölő élmények várják itt a kicsiket és nagyokat egészen 2024 tavaszáig.
Közkedvelt 21 dal található ezen a válogatáslemezen (Korda Forever, mely igazi időutazásra invitálja a hallgatót a magyar zenei paletta színes és érzelemgazdag világába. Korda György és Balázs Klári nem csak az életben, de a zenei pályán is elválaszthatatlan duó, akiknek egyedi hangja és előadásmódja már évtizedek óta elvarázsolja a közönséget.
A „Grandioso”, azaz „nagyszerű” kifejezés – melyre a kamarazenekar új bérletsorozata is utal – a komolyzenében olyan nagyívű és monumentális hangzást takar, amely mély érzelmeket és súlyos jelentőséget közvetít. Azok a zenei darabok, melyek ezen jelzővel vannak ellátva, gyakran hosszabb terjedelműek, és lenyűgöző erejűek. Napjainkban ezek a zeneművek lehetőséget kínálnak a hallgatóknak, hogy elmerüljenek egy mélyebb és elgondolkodtató zenei élményben, ami által összekapcsolódhatnak az...