Semmi baj! Kern András új lemeze
Negyedik szólólemezével jelentkezik Kern András. A „Semmi baj...” című CD 2010. november elején került a boltokba. A szövegek nagy része Kern András írása, amolyan „városi-rocker” duma. Egy generáció krónikásáé, aki arról mesél, hogy mi is van velünk, hogyan élünk épp. Kicsit szomorúbban, mint néhány éve, de tele iróniával.
Első lemeze 25 évvel ezelőtt készült, rajta az emblematikus Lövölde térrel. Ezúttal a régi társak – Presser Gábor, Zorán, Heilig Gábor, Dusán, Oroszlán Gábor, Másik János – mellett vígszínházi kollégája, Fesztbaum Béla is feltűnik a zeneszerzők sorában. Az új hangot Rakonczai Viktor képviseli, Krimi című száma Kern szerint „elég vagány lett.” Az új szerzeményeken túl egy Bob Dylan-feldolgozás is került az albumra, a művész saját fordításában: a Ramónának című szám régi vágya, negyven éve szeretné elénekelni.
Kern saját bevallása szerint nagyon szeret lemezt készíteni, kedveli ezt a szövegcentrikus, zenés műfajt. így vélekedik: „…van benne valami érzékiség, érzékenység. Olyan dolgokat tudok vele elmondani, amit másképp nem. Se színházban, se filmen, se rádiójátékban, se tévében.”
Minden Kern-lemezen vannak kultusz-dalok, ez valószínűleg most sem lesz másképp. Pressertől az Astoria, Zorántól az Esőkabát vagy a címadó Heilig szerzemény, a Semmi baj. Ki-ki döntse el, nagy a választék, mert ismét igényes és hozzánk szóló dalok kerültek a lemezre.
A szövegek nagy része Kern András írása, amolyan „városi-rocker” duma. Egy generáció krónikásáé, aki arról mesél, hogy mi is van velünk, hogyan élünk épp. Kicsit szomorúbban, mint néhány éve, de tele iróniával. Úgyhogy tulajdonképpen semmi baj…
Számlista:
1. Semmi baj
2. Astoria
3. Ételbár
4. Bizonytalan blues
5. Carmen
6. Krimi
7. Ramónának (To Ramona)
8. Butuska dal Emminek
9. Esőkabát
10. Baby Blue
11. Csitt!
12. Frivol kuplé
13. Kék óra