| | | |

Tour de Hongrie Siófok – nemzetközi sportesemény a Balatonnál

A város idén is a nemzetközi kerékpársport egyik kiemelt állomása lesz, hiszen a 100 éves Tour de Hongrie Siófok második szakaszának befutója zajlik május 15-én. A Balaton partjára látogatók nemcsak egy izgalmas versenyt élvezhetnek, hanem a város várja a kultúra és szórakozás szerelmeseit is.

Hagyomány és sportélmény a Balaton partján

A Magyar Körverseny már egy évszázada része a hazai sportéletnek, és az évek során számtalan nemzetközi sztár és magyar tehetség bizonyíthatott a pályán. A 2025-ös futam összesen 885 kilométeren át halad, miközben a bringások 7000 méternyi szintemelkedéssel küzdenek meg. Az idei második szakasz Veszprémből indul, és a Balaton  keleti partját érintve érkezik meg a „nyár fővárosába”, Siófokra.

Siófoki befutó – különleges sportesemény

A városban utoljára 2017-ben rendeztek mezőnyszakasz befutót, így a mostani esemény igazi kuriózumnak számít. Az útvonal festői tájakon halad keresztül, a versenyzők Balatonfüred, Tihany Ságvár és Zamárdi érintésével jutnak el a siófoki célegyenesbe. A futam szervezését a város önkormányzata is támogatja, hiszen a kerékpáros esemény amellett, hogy sportértékkel bír turisztikai és kulturális jelentősége is kiemelkedő.

Programok és kikapcsolódás Siófokon

A Tour de Hongrie Siófok a kerékpárosoknak és a nézőknek is felejthetetlen élményt nyújt. Siófok a Balaton egyik legnépszerűbb üdülővárosa, ilyenkor is számos kulturális és szórakoztató programmal várja a látogatókat.

Kikapcsolódás a futam előtt és után

Kulturális élmények: látogass el a Kálmán Imre Kulturális Központba, ahol izgalmas kiállítások és előadások színesítik a programot.

Siófok: sport és élmény egy helyen

A Tour de Hongrie Siófok 2025-ben tökéletes alkalom arra, hogy a sport, a kultúra és a balatoni életérzés egy napon találkozzon.

A Tour de Hongrie Siófok 2025-ben a kerékpárverseny izgalmait, a balatoni programokat és a városi élményeket egyesítve kínál felejthetetlen kikapcsolódást minden látogató számára.

Bővebb infó: www.siofok.hu