Sziget 2024: jön a „pop örökös királynője”, valamint megannyi sztár várható

A Sziget 2024 (augusztus 7-12. között)-es sokoldalú programkínálatában már rögtön az első napon, augusztus 7-én a Nagyszínpadon fellép a BRIT Awards-on idén "Global Icon" különdíjjal kitüntetett Kylie Minogue, aki tavaly Grammy-díjat is nyert legújabb albumáért. A Nagyszínpad headliner sávjában olyan nevek szerepelnek idén, mint Sam Smith, Liam Gallagher, Halsey, Martin Garrix és Fred again., míg más sávokban olyan sokszínű előadók lépnek fel, mint Skrillex, Stormzy, Fisher, Raye, Janelle Monáe, valamint Tom Odell vagy Louis Tomlinson. A mobilapp-al pedig minden gyors és egyszerűvé válik!

Kylie Minogue pályafutásának újabb csúcspontja 2023 nyarán kezdődött a „Padam Padam” című slágerével, mely a Grammy-díjas "Tension" albumán is szerepel. Az új album visszatért a popzene világába, bemutatva Kylie jól ismert tehetségét énekesként, dalszerzőként és popikonként egyaránt.

Fókuszban a megújulás és fenntarthatóság

A Sziget higiéniai szolgáltatásai az európai fesztiválok élvonalába tartoznak, melyet a látogatók és a szakemberek egyaránt elismernek. A látványvilág és a programhelyszínek is színesednek, miközben a fenntarthatóságot is előtérbe helyezik, együttműködve az Európa élvonalába tartozó fesztiválokkal. Az idei 30. Sziget ismét a szabadságot ünnepli, mint ahogyan az elmúlt 30 évben is tette. A fesztivál alapértékei változatlanok maradnak, hisznek a kulturális sokszínűségben, az elfogadásban és a közösség erejében.

Az egészségügyi ellátás terén pedig a balesetek többségét jelentő bokaficam vagy egyéb sérülések ellátásán túl egy olyan “védőhálót” igyekeznek biztosítani, mely az egészségügyi problémával élők - mozgáskorlátozottak, cukorbetegek vagy gyógyszer szedésre kötelezettek, stb. - számára nyújt biztonságos szórakozást.

A vendégélmény fokozása érdekében újításokat vezetnek be a fesztivál területén, beleértve a tömegirányítást és az információs rendszereket. A biztonsági intézkedések továbbra is kiemelt fontosságúak, és az egészségügyi ellátás is kiterjedt. A vendéglátás terén a környezettudatosság kerül előtérbe, kizárólag környezetbarát anyagokat használnak, és a sátorbérlési lehetőség is fenntartható megoldásokat kínál.

A Sziget fesztivál fenntarthatóságra irányuló erőfeszítéseit a világszerte számos fesztivált és rendezvényt értékelő A Greener Future tanúsítási rendszer is elismerte. A minősítés szerint a budapesti Sziget komoly erőfeszítéseket tesz a fenntarthatóbb fesztiválozásért. Kiemelték a Civil Sziget civil szervezetek által szervezett programjait is, melyek sokat tettek az éghajlatváltozás, befogadás, sokszínűség és egyenlőség ügyében. A Sziget aktív résztvevője a Green Deal Circular Festivals közösségének, mely teljesen körforgásos és klímasemleges fesztiválokért küzd. 2023-ban a fesztivál ökológiai lábnyomát energia-, anyagáramlás-, utazás- és szállítás-, valamint víz- és vendéglátás-mentén összehasonlítható adatokkal mérte és dokumentálta. Ezek az adatok segítenek a megfelelő beavatkozási pontok és prioritások meghatározásában, valamint visszajelzést adnak a fenntarthatósági intézkedések hatékonyságáról. 2024-től a Sziget ajándékboltjaiban kapható minden textiltermék organikus pamutból készül, és az Ursuslupus zero waste megoldásokat alkalmazva upcycled termékeket állít elő a korábbi évek Szigetén hagyott sátrak anyagából. A fenntarthatóság részeként a fesztiválozóknak nem szükséges saját sátrat hozniuk, mivel lehetőség lesz sátrat bérelni a Szigeten, amelyet a rendezvény végén kaució fejében visszaváltanak. Emellett azokat, akik saját sátorral érkeznek, kedvezménykuponnal ösztönzik arra, hogy lebontsák sátraikat, és ne hagyják azokat szemétként a területen.

Hazai előadók is színesítik a programot, mint például Beton.Hofi és a Margaret Island. A különböző művészeti helyszínek és előadások pedig további élményekkel gazdagítják a Szigetet.

Az idei Sziget ismét a kreatív sokszínűség és a lenyűgöző programok birodalmává változtatja a fesztivál területét. A LightStage az északi csúcsot foglalja el, árnyékában pedig a vibráló Global Village várja az érdeklődőket. Ez a sziget a zenei óceánban, ahol a fesztiválozók felfedezhetik más kultúrák hangzását, a tradicionális dallamoktól az elektro-world ritmusokig. Az újító ArtGarden pedig egy mesés kert, mely különleges művészeti élményekre invitál mindenkit naponta. A Cirque du Sziget pedig idén is elbűvölő produkciókkal varázsolja el a látogatókat, akik a világ minden tájáról érkeznek. A Színház- és Tánc helyszín, a Sétáló Utcaszínházak, valamint a Magic Mirror szintén szerves részét képezik a Sziget sokszínűségének és varázsának.

Jegyek: https://szigetfestival.com/hu/jegyek/list/

Fotó: Sziget Fesztivál

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)