| | |

Amit a filmek elrontanak – Szerelem és szex a képernyőn túl

ByKulturcafe

Izgalmas beszélgetés Fodor Tamás párkapcsolati tanácsadóval, mediátorral és Füredi Krisztián szexuálpszichológussal.

A legtöbben úgy lépünk be kapcsolatainkba, hogy tele vagyunk romantikus elképzelésekkel, melyek gyakran nem a saját tapasztalatainkból, hanem a filmekből, sorozatokból, klisévé vált történetekből származnak. A mozi csodálatos művészeti forma, de amit a szerelemről és szexualitásról üzen, az sokszor inkább torzít, mint tanít.
Ezért beszélgettünk erről két tapasztalt szakemberrel, hogy együtt bontsuk ki, milyen káros üzeneteket hordoznak a filmek a párkapcsolatokról és a szexualitásról:

Az „igazi” mítosza: ha megtalálod, minden megy magától?

Fodor Tamás párkapcsolati tanácsadó és mediátor:
A filmek előszeretettel mutatják be azt a történetet, hogy van „egy igaz” személy, akit ha megtalálsz, akkor minden tökéletes lesz. A kapcsolat gördülékenyen működik, nincsenek súlyos viták, nem kell alkalmazkodni, nem szükséges kompromisszum. A konfliktus legfeljebb egy drámai félreértés, amit egyetlen nagy gesztus megold és a végén mindenki boldogan él, míg meg nem hal. A valóságban viszont ez az elképzelés kifejezetten téves és igen káros. Párkapcsolati tanácsadóként és mediátorként is újra és újra találkozom olyan párokkal, akik azt hiszik, hogy azért vannak bajban, mert mégsem az igazit választották. Holott a legtöbb esetben nem a választással van a baj, hanem azzal, hogy nem voltak felkészülve arra, hogy egy hosszú távú kapcsolat munkát igényel. Az „igazi” mítosza miatt az első komolyabb konfliktus után gyakran jön a kiábrándulás: Akkor lehet, hogy mégsem ő az?” Pedig pont ezek a konfliktusok lehetnek a fejlődés, az érés, a mélyülés lehetőségei.

Ez a hiedelem aláássa az elköteleződéshez szükséges érzelmi érettséget. Mert ha azt hiszem, hogy egy ideális partner mellett nem lesznek nehézségek, akkor nem tanulom meg elviselni a bizonytalanságot, nem fejlesztem a kapcsolati kommunikációmat, és nem építem a közös megküzdési stratégiákat. Ehelyett menekülök, vagy új „igazit” keresek és újra elölről kezdődik a kör.

Füredi Krisztián szexuálpszichológus, párterapeuta:
Ez a hitrendszer a szexualitásban is sok szorongás és kudarcélmény forrása. A kliensek gyakran számolnak be arról, hogy az első együttlét után csalódottak, mert nem érezték azt a „varázslatot”, amit a filmek sugallnak. Úgy képzelik, hogy a testi összhang is automatikus: ha szeretjük egymást, akkor a szex is tökéletes lesz, méghozzá már az első alkalomtól.

A valóságban a jó szexuális kapcsolódás tanulható, alakuló folyamat. A testiség ritkán működik azonnal tökéletesen. Előfordulhatnak bizonytalanságok, ügyetlen mozdulatok, eltérő ritmusok, szégyenérzet. És mindez rendben van. A gond ott kezdődik, amikor ezeket a természetes kezdeti nehézségeket rossz jelként értelmezik ahelyett, hogy lehetőséget látnának bennük a kölcsönös felfedezésre és tanulásra.

A szerelem meggyógyít?

FK: A romantikus filmek egyik leggyakoribb, legszebbnek tűnő, de pszichológiailag legveszélyesebb üzenete az, hogy „a szerelem mindent meggyógyít”. Hogy ha eléggé szeretnek minket – vagy mi eléggé szeretünk valakit – akkor a múlt fájdalmai, a szorongásaink, az önbizalomhiányunk, a bizalmi problémáink, sőt, akár a traumáink is eltűnnek. Mintha a másik szeretete mágikus eszköz lenne a gyógyuláshoz. Ez a gondolat mélyen beleivódik a gondolkodásunkba, és hatalmas terhet rak a kapcsolatokra. Mert egyrészt sokan úgy kezdenek kapcsolatba, hogy azt várják: „majd ő rendbe tesz engem”. Másrészt a másik fél is megérezheti ezt a nyomást, és gyakran nem tudja, mit kezdjen vele. A szexualitás terén ez különösen nehéz. Sok kliens várja el a partnerétől, hogy meggyógyítsa például egy szexuális traumából, egy negatív testképből vagy egy múltbéli rossz élmények hatásából. Ez nem csak irreális, de méltatlan elvárás is. A partner lehet támogató, de nem terapeuta. És nem is kell annak lennie.

Ha valaki olyan kapcsolatban él, ahol rejtett vagy nyílt elvárás, hogy a másik oldja meg az ő problémáit, az szorongáshoz, elfojtott dühhöz, vágyhiányhoz vagy éppen feszültséggel teli szexhez vezethet. A valódi intimitás nem ott kezdődik, hogy megváltást várunk a másiktól, hanem ott, hogy felelősséget vállalunk önmagunkért.

FT: Párkapcsolati tanácsadás során gyakran látom, hogy az egyik fél teljesen kimerül, mert folyamatosan próbálja megjavítani a másikat. Mindent megtesz, hogy a társa jobban érezze magát, hogy megnyugodjon, hogy ne lássa sötéten a világot, hogy legyen önbizalma. De ez nem fenntartható. A párkapcsolat nem terápiás színtér. Ha azzá válik, akkor a kapcsolat áldozattá és gondozóvá redukálódik és elveszíti a kölcsönösségét, az örömét, az erotikáját.

A szerelem lehet gyógyító hatású, de nem terápiás értelemben. Az érzelmi intimitás, a támogatás, a közös élmények valóban erősítenek. De ha nem vagyunk hajlandók önállóan is felelősséget vállalni a saját működésünkért, akkor hosszú távon még a legerősebb kapcsolat is elfárad.

A féltékenység a szerelem jele?

FT: A filmek sokszor mutatják be úgy a féltékenységet, mint a szerelem bizonyítékát. Ha a partnered féltékeny, az azt jelenti, hogy nagyon szeret. Ezt sokan még bóknak is veszik: „legalább törődik velem”. De ez egy nagyon veszélyes félreértelmezés. A féltékenység a birtoklás és a bizalmatlanság egyik megnyilvánulása, nem a szereteté.

A mediációkban is rengetegszer látom, hogy ez a gondolkodásmód legitimálja a kontrolláló viselkedést. A másik telefonjának nézegetése, az ismerősök kikérdezése, a mozgástér korlátozása, a passzív-agresszív megjegyzések, mindezek „szerelmi gesztusként” jelennek meg. Holott ezek a jelei annak, hogy nincs bizalom – és gyakran annak, hogy a kapcsolat alapjai bizonytalanok.

Ez az elvárás ráadásul rengeteg konfliktust szül. Ha valaki nem féltékeny, azt a másik úgy értelmezi, hogy „nem is szeret igazán”. Máris indul a bizonyítási kényszer, a gyanakvás, a játszmák sora. Az egész kapcsolat egyre inkább bizalmi krízisre épül, ahelyett, hogy a kölcsönös szabadságon és tiszteleten alapulna.

FK: A féltékenység szexuálisan is rendkívül romboló. A vágyhoz bizalom kell. A test elengedéséhez biztonság. Ha valaki állandó gyanakvás légkörében él, akkor ez rányomja a bélyegét az egész intimitásra. Nem tud felszabadultan jelen lenni, hiszen mindig ott motoszkál valami bizonytalanság. És gyakran jelenik meg a vágy elhalása, a szexuális funkciózavarok, vagy éppen a szex teljes elkerülése, mert nem komfortos már a tér.

A romantikus filmek gyakran szinte heroizálják a féltékenységet. De ezzel veszélyes mintát adnak át: összemossák a szeretetet a hatalommal. Márpedig ahol kontroll van, ott előbb-utóbb szorongás is lesz és a szorongás a szexualitás egyik legnagyobb akadálya.

Majd megváltozik érted” – A bántó partner romantizálása

FK: A romantikus filmek egyik legnagyobb bűne, hogy újra és újra azt az üzenetet közvetítik: ha elég szeretettel fordulsz egy érzelmileg elérhetetlen, bántó, gyakran toxikus viselkedésű ember felé, akkor ő majd „megváltozik érted”. A klasszikus „rosszfiú” karakter, aki cinikus, közönyös, sőt időnként kifejezetten kegyetlen, de a végén a főhős iránti szerelme miatt teljesen átalakul. Ez rendkívül veszélyes üzenet. A valóságban az emberek ritkán változnak meg csak azért, mert valaki más nagyon szereti őket. A személyiségbeli működés, a kötődési minták, az elhárító vagy agresszív reakciók nem oldódnak fel a romantikus érzelmek hatására. Éppen ellenkezőleg: ha valaki azt hiszi, hogy a szeretetével „megmentheti” a másikat, akkor gyakran hosszú éveken keresztül marad egy bántó kapcsolatban, önmaga határait feladva.

Szexuális szempontból ez még súlyosabb következményekkel járhat. A toxikus kapcsolatokban gyakori a hatalmi dinamika, a szex „jutalomként” vagy manipulációs eszközként való használata. Sok kliens számol be arról, hogy ilyen típusú kapcsolatban nem meri kimondani a saját igényeit, korlátait, vagy akár azt, hogy valami neki nem jó – mert attól fél, elveszíti a másikat. A „szeretetért cserébe” elnyomja saját testi-lelki integritását. Ez hosszú távon a szexualitás teljes kiüresedéséhez vezethet, vagy akár komoly traumákhoz is.

FT: Ez a gondolatmenet a mediációban is visszaköszön. Nagyon sokan úgy maradnak benne destruktív, egyoldalú kapcsolatokban, hogy hisznek a változásban, nem belső munkával, hanem kívülről motivált fordulatban. Ez elodázza a határok meghúzását, a realitással való szembenézést, és a saját önbecsülésük rendszeresen sérül emiatt.

Ráadásul ez a dinamika újra és újra ismétlődik, ha a kapcsolat mégis megszakad: sokan a következő partnernél is ugyanazt a forgatókönyvet keresik. Ez nem csak a párkapcsolati boldogságot, de a szexuális önrendelkezést is aláássa.

„A szex mindig spontán és tökéletes” – Milyen hollywoodi kép él bennünk a szexről?

FT: A filmek szinte kivétel nélkül úgy mutatják a szexet, mintha az mindig hirtelen, spontán, lenyűgöző és szinte mágikusan tökéletes lenne. Nincs előjáték, nincs szó, nincs zavar, csak összenézés, aztán már a falnak dőlve egymásnak esnek a szereplők, és minden működik.

Ez az üzenet sokszor káros hatású. Azt sugallja, hogy a jó szex nem igényel megbeszélést, hangolódást vagy bármiféle figyelmet, hanem magától történik. Ez azonban se párkapcsolati, se szexuális szempontból nem igaz. A valós életben a vágy nem mindig spontán. Gyakran a napi stressz, a szülői szerep, a múltbéli tapasztalatok, a testkép vagy épp a kapcsolat aktuális állapota is hatással van arra, hogy ki mennyire tud megnyílni az intimitásnak.

Párkapcsolati szinten ez ahhoz vezet, hogy a felek nem beszélnek a szexuális igényeikről, feszültségeikről, nehézségeikről. Mert azt hiszik, hogy ha „tényleg szeretjük egymást”, akkor nem is kell beszélni róla. Ez viszont hosszú távon elidegenedéshez vezet. A vágyak nem találkoznak, a szorongás nő, és a szexuális élet megreked.

FK: A spontán szex mítosza a teljesítménykényszert is táplálja. A férfiak gyakran úgy érzik, hogy mindig készen kell állniuk, és minden alkalommal maximálisan kell teljesíteniük – különben „kudarcot vallottak”. A nők pedig azt hihetik, hogy a testüknek mindig azonnal reagálnia kell, különben „nem működnek jól”. A valóság az, hogy a jó szex sokszor lassan épül fel. Néha gyengéden, néha felfedezően, néha beszélgetéseken keresztül. És ez így van jól.

Az igazán felszabadult szexualitás nem abból fakad, hogy „mindig spontán” – hanem abból, hogy biztonságban vagyunk egymással, és merünk kísérletezni, elmondani, mit szeretnénk. A hollywoodi jelenetek ezzel szemben gyakran épp ezt a szabadságot ölik ki belőlünk.

A férfi mindig akarja a szexet–  avagy a teljesítménykényszer árnyéka

FK: Az egyik legmélyebben gyökerező, szinte „megkérdőjelezhetetlen” filmes üzenet az, hogy a férfi szexualitás mindig aktív, spontán és állandó. A férfi mindig kívánja a szexet, bármikor, bárhol, bárhogyan. Ez a kép nemcsak irreális, de súlyosan károsító is, mert a férfiak többsége saját magát is ehhez méri. A valóságban a férfiak szexuális vágya is ciklikus. Behatóan befolyásolja a stressz, a párkapcsolati dinamika, az önértékelés, a testi-lelki állapot, az intimitás minősége és még számos más tényező. Amikor egy férfi fáradt, kimerült, aggódik vagy elutasítást tapasztal, az erősen csökkentheti a vágyat és ez teljesen normális. Csakhogy a társadalmi és filmes elvárások ezt nem engedik meg. Ehelyett kialakul a szégyen: „mi baj van velem?”, „más férfiak biztos mindig akarnák”.

Ez az önértékelési nyomás szexuális zavarokat is előidézhet, például erekciós nehézségeket, vágycsökkenést vagy korai magömlést. Hiszen ha az önbizalom megrendül, ha a férfi „kudarcot vallott” a saját fejében, az beindítja a szorongás-feszültség elkerülés spirálját. És mi történik ilyenkor? A férfi még inkább visszahúzódik, a nő pedig elkezd kételkedni abban, hogy még kívánatos-e, holott valójában semmi köze a vágy csökkenésének hozzá. Ez pedig már egy párkapcsolati csapdahelyzet.

FT: Nagyon fontos, amit Krisztián mondott, a mediációban is gyakran látom ennek a következményeit. A nők gyakran személyes visszautasításként élik meg, ha a férfi nem kívánja őket, a filmekből is azt tanulták: ha egy férfi szeret, akkor szexet akar. És ha nem akarja, akkor „valami baj van”. Ez lehet bizalomvesztés, sértődés, eltávolodás, holott lehet, hogy a férfi egyszerűen csak kimerült vagy épp szorong. Ahelyett, hogy erről beszélni lehetne, kialakul a hallgatás. A nő visszavonul, a férfinak bűntudata lesz, és egyre nehezebb újra nyitni egymás felé.

A megoldás az, ha új, valóságosabb narratívákat teremtünk. A férfi vágy is törődést, időt és kapcsolódást igényel. Ha ezt megengedjük, és nem mérjük magunkat a hollywoodi férfiképhez, akkor megnyílhat az út egy sokkal hitelesebb és felszabadultabb szexualitás felé.

A veszekedés utáni szex a szenvedély csúcsa?

FT: A romantikus filmek gyakran azt a képet mutatják, hogy a szenvedélyes veszekedések után jön a még szenvedélyesebb szex. Mintha a konfliktusok valójában a vágy fokozásához kellenének. Ez nagyon gyakori kép: két szereplő ordít egymással, ajtót csapkodnak, könnyeznek, majd a következő pillanatban egymásnak esnek, heves csókok közepette. A néző pedig azt tanulja meg: a kapcsolatban a szenvedély a drámából születik. Ez a minta azonban hosszú távon rendkívül romboló. Mert azt üzeni: ha nincs konfliktus, akkor unalmas a kapcsolat. Vagy: ha nincs vihar, akkor nincs vágy sem. A probléma az, hogy a veszekedések által a bizalom, az érzelmi biztonság, a valódi együttműködés lassan eltűnik. Az állandó hullámvasút érzelmileg kimerítő, és megnehezíti a hosszú távú kötődés kialakulását.

A párkapcsolati mediációban gyakran látom, hogy a párok már nem tudják elképzelni a kapcsolódást konfliktus nélkül. De ettől csak egyre jobban eltávolodnak egymástól. A cél nem az, hogy mindig nyugalom legyen, hanem hogy a konfliktusokat ne drámai előjátékként, hanem kapcsolati növekedési lehetőségként éljük meg.

FK: Ez a fajta drámai szex a szexualitásban is diszfunkcionális mintákhoz vezethet. A vágy elkezd kötődni a feszültséghez, a fájdalmas elutasítottsághoz, az érzelmi instabilitáshoz, ami hosszú távon szexuális szorongáshoz, vagy éppenséggel függőséghez is vezethet. Egy ponton már nem a kapcsolódásért szeretnénk szeretkezni, hanem azért, hogy levezessük a feszültséget. A testünk és a lelkünk viszont érzi, hogy ez nem intimitás, hanem menekülés, és ez hosszú távon kiégéshez vezethet.

Az egészséges szexualitás biztonságos térben bontakozik ki. Nem kell hozzá előtte sírni, veszekedni, fenyegetni. Sőt  sokkal mélyebb és örömtelibb lehet, ha nem a dráma, hanem az érzelmi jelenlét tartja életben.

Végezetül arra kérlek benneteket, mondjatok egy-egy üzenetet azoknak, akik most is keresik, építik vagy éppen próbálják újraértelmezni a saját kapcsolatukat  és szeretnék jól csinálni, nem a filmek alapján.

FK: A szexualitás nem teljesítmény, nem egy történet, amit „jól kell előadni”, hanem kapcsolódás. A testünkhöz, a vágyainkhoz, egymáshoz. Ne hasonlítsuk magunkat a filmekhez. A legnagyobb ajándék, amit adhatunk egymásnak, az a valódi jelenlét: amikor nem szerepet játszunk, hanem valóban ott vagyunk, figyelünk, és merünk érzékenyek lenni. Az igazi öröm nem felszínen, hanem a mély összekapcsolódásban található.

FT: A kapcsolat nem a tökéletességről, hanem a közös tanulásról szól. Nem attól működik jól, hogy mindig harmonikus, hanem attól, hogy a felek hajlandók érteni és érinteni egymást, akkor is, ha nehéz. A filmek történetek, de a kapcsolat valóság. És a valóság néha sokkal gazdagabb, mint bármilyen forgatókönyv. Ha ezt megtanuljuk értékelni, akkor nem a drámát keressük majd, hanem a mélységet, az összetartozást és azt az elmélyült örömöt, amit csak a valódi közelség adhat.