Anger Zsolt: „Ha minden jól alakul, nyárra meglesz a szakács képesítésem”

Anger Zsolt mindig örömmel néz az új kihívások elébe: ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a népszerű színész, rendező jelenleg szakácsiskolába jár. „Szakmai gyakorlatát” pedig részben a Duna Televízión futó Főmenü című műsorban tölti, ahol Széll Tamás Michelin-csillagos séf társaságában hódol a gasztronómia iránti szenvedélyének. Emellett büszkén mesélt első televíziós rendezéséről, és közel harminc éve tartó hobbijáról, a fotózásról is.

December vége óta fut a Duna Televízió vadonatúj gasztroműsora, amelyben szombat délutánonként Széll Tamás mesterszakáccsal ragadsz fakanalat, hogy jobbnál jobb receptekkel örvendeztessétek meg a nézőket. Ti ketten mióta ismeritek egymást?
Körülbelül négy éve, de az útjaink már előtte is keresztezték egymást. Amikor 2016-ban Tamás megnyerte a Bocuse d’Or szakácsverseny budapesti döntőjét, én ott dolgoztam, azon a rendezvényen. Egy jó barátom révén kaptam munkát és vettem részt az eseményen: konkrétan végigfotóztam a nagyhírű versenyt. Ott ismertem meg Tamás nevét, és bár akkor személyesen nem találkoztunk, nekem nagyon rokonszenves volt mindaz, amit képvisel. Már akkor volt egy olyan érzésem vele kapcsolatban, hogy nekünk még lesz dolgunk egymással.

És lett, vagyis beigazolódott az előérzeted. Hogy jött a Főmenü című műsor ötlete?
Dömötör Tamás, akivel húsz éve nagyon jó barátságban vagyunk, és számos színházi, filmes, meg televíziós produkciót készítettünk együtt, már évek óta dolgozik Széll Tamással egy online főzős projekten, ahová néhány évvel ezelőtt engem is meghívtak vendégnek. Akkor derült ki, hogy nagyon jól tudunk együttműködni, úgy éreztem, hogy elnyerte a tetszést mindaz, amit ott a konyhában műveltem. Amikor a Főmenüre megkapta a felkérést a Duna Televíziótól, Tomi igent mondott, két kitétellel: azt szeretné, hogy Dömötör Tamás legyen a produkció rendezője, és a műsorban én legyek a partnere – amit óriási megtiszteltetésnek tartok. Így állt össze a csapat. Dömötör Tamás a produkció szürke eminenciása, de az egész műsornak a koncepciója, a képi világa, a hangulata neki köszönhető. Széll Tomi és én pedig főzünk, ahogy kifér a csövön.

Számodra mi jelenti a legnagyobb próbatételt ebben a műsorban?
Nekem az egyik fő kihívás az az, hogy Tomi hihetetlenül tisztán dolgozik. Ha össze kellene hasonlítanom a kettőnk munkáját, azt mondanám, őt főzés közben olyan rend és tisztaság veszi körül, mintha egy svájci laboratóriumban járnánk, míg az én konyhám inkább egy cipészműhelyre emlékeztet. Ez a kettőnk közötti különbség – most még. A másik nehézség pedig, hogy engem színészként egész életemben arra treníroztak, és én is folyamatosan arra trenírozom magamat, hogy a kamera nem létezik, tehát hogy munka közben nem szabad tudomást vennem róla, hogy engem „figyelnek”. Na, most ebben a műsorban kifejezetten a nézővel kell kommunikálnunk, mert a televíziózásnak ebben a műfajában nagyon fontos, hogy ne zárjuk ki a közönséget abból, ami történik. A Főmenüben a nézőt kell megszólítani, vele kell dialógust folytatni, még akkor is, hogy ha ez a párbeszéd egyoldalú. A képernyő előtt ülőnek éreznie kell azt, hogy ha felmerül benne egy kérdés, akkor én azt megérzem, és meg tudom válaszolni. A nézővel való ilyen típusú kommunikációban Tamásnak sokkal nagyobb tapasztalata van, nekem ezt még tanulnom kell, de hál' Istennek, nagyszerű mesterem van. Az pedig, hogy egy Michelin-csillagos séffel együtt vezethetek egy gasztroműsort, szerintem a csúcs, amit egy magamfajta amatőr elérhet, nem tudom, hogy mi jöhet még ezután. Mindenesetre azt azért elárulom, hogy jelenleg szakácsiskolába járok, és ha minden jól alakul, nyárra meglesz a szakács képesítésem.

Mi motivál a legjobban a főzésben?
Színészként mindig is megvolt bennem a vágy, hogy valami kézzel fogható dolgot alkossak, vagy mutassak fel, amit le lehet tenni az asztalra. Valamit, amiről egzakt módon lehet beszélni, mert a színészet nem ilyen. Úgy tűnik, hogy nálam a főzésben testesül meg ez a vágy. Nyilvánvalóan nem csak magamnak főzök, hanem azért, hogy együtt (l)együnk a párommal, a családommal, a barátaimmal. Az étkezést intim dolognak tartom, ezért is szeretem megosztani azokkal, akik közel állnak hozzám. Jó érzéssel tölt el és sikerélményt is ad, ha a szeretteim megdicsérik a főztöm.

A televíziós munkáidnál maradva: míg korábban „csak” színészként erősítetted az RTL Klubon futó A Tanár csapatát, a széria harmadik évadában két epizódot rendeztél is. Ez a lehetőség hogy talált meg?
Engem színészként mindig izgatott, hogy mi történik a kamera mögött, és ezért már a sorozat korábbi forgatásain is árgus szemmel figyeltem: igyekeztem kihasználni minden percet és alkalmat, hogy minél többet magamba szívjak abból a szakmai tapasztalatból, ami ott összpontosul, mert A Tanárban nagyon jó stábbal dolgozunk, igazán profi szakemberek tevékenykednek minden szekcióban. A sorozat főrendezője, Kovács Dániel Richárd, akivel már sok éve dolgozunk együtt, régóta tudja, hogy vannak rendezői ambícióim, és hogy színházi rendezőként most már 20 éves tapasztalatom van. Ő vetette fel, hogy lenne-e kedvem rendezni A Tanárban, én pedig boldogan mondtam igent a felkérésre. Ilyen módon a harmadik szezont négyen rendeztük: Kovács Dani, Herz Péter és Dömötör Tamás mellé két rész erejéig én is csatlakoztam a csapathoz.

Élvezted a rendezést?
Nagyon! Számomra mindenképpen előnyt jelentett, hogy a fotózás az egyik szenvedélyem közel harminc éve, hiszen fotósként az ember kialakít magának egy látásmódot. Emellett sokat segített az is, hogy kiváló partnereim voltak, mert az operatőrök, akikkel együtt dolgozhattam, nagyon jól reagáltak arra, hogy egy színész irányítja őket. Tehát azt hiszem, hogy rögtön az első napokban sikerült bizonyítanom, hogy ha a részükről felmerült valamilyen kérdés vagy probléma, akkor én azt értettem. A színészvezetésben pedig az eddigi színházi rendezéseim során szereztem komoly tapasztalatot.

Hogy viszonyulsz a sorozatbeli karakteredhez?
Kimondottam szeretem Rácz igazgatót. A szériában Nagy Ervinnel van a legtöbb jelenetem, meg a legtöbb konfliktusom is, ugyanis az én karakteremnek ebben a sorozatban az a fő feladta, hogy egyfajta furcsa ellenpontja legyen ennek a problémás, ámde zseniális, szabadelvű tanárnak, miközben a lelke mélyén Rácz Ernő hasonlóan szabadelvű, mint Vasvári Szilárd, csak igazgatóként őt kötik a szabályok és az elvárások. Azt hiszem, hogy az Ervinnel való barátságunkat sikerült „bevinni” A Tanárba, tehát Rácz Ernő és Vasvári Szilárd barátsága egyfajta tükörként jeleníti meg a civil életben köztünk lévő viszonyt.

Egyértelműen könnyebben megy a közös munka, ha olyasvalakivel dolgozol együtt, akihez szorosabb barátság fűz? Már ahhoz képest, mint amikor az illető „csak” a kollégád.
Számomra ez egy paradoxon, amiről a Chicago című film jut eszembe: méghozzá az a jelenete, amikor a végefelé Welma Kelly felajánlja Roxie Hartnak, hogy dolgozzanak együtt. Roxie visszautasítja az ajánlatot. “Miért?” – kérdezi Velma. “Mert utállak” – feleli Roxie. Erre Velma így reagál: „Egy szakma van a világon, ahol ez nem számít. És ez a showbiznisz” Tehát egyfelől hiszek abban, hogy igazán jó színészeknek, meg jó alkotóknak teljesen mindegy, hogy milyen viszonyban vannak egymással, ugyanakkor meg abban is hiszek, hogy sok szempontból megkönnyíti a közös munkát, ha olyan partnerrel dolgozom, akivel jóban vagyok, akit szeretek, és akit nagyra tartok.

Milyen feladatok várnak rád az idei évben? Még ha egyelőre nehéz is tervezni...
Tavaly márciusban a járvány miatt félbeszakadt egy munkám Székelyudvarhelyen: Pintér Béla Kaisers TV, Ungarn című darabját rendeztem éppen a Tomcsa Sándor Színházban, amikor le kellett állítanunk a próbafolyamatot. Remélem, hogy mielőbb be tudjuk fejezni. Emellett nagyon úgy néz ki, hogy színészként is és rendezőként is számítanak rám egy-egy tévésorozatban, ami megint csak izgalmasnak ígérkezik. Végül, de nem utolsósorban a fotózás megint előtérbe fog kerülni egy kicsit az életemben, mert a párom sminkesként egy szépségtanácsadói vizsgára készül, és ennek kapcsán szeretném elkészíteni az ő portfolióját, Úgyhogy jó sok fotózást tervezek idén, és alig várom, hogy ismét kedvemre hódoljak az egyik legfőbb szenvedélyemnek.

Szűcs Anikó
Fotó: Sárosi Zoltán