Bercsényi Péter: „Élősködik a kialakult helyzeten”
A manipulált közvéleményből, a mesterségesen felépített celeb-létből élő médiahiéna, Mary Sunshine megformálója az Átrium Alföldi Róbert rendezésében készülő Chicago produkciójában. A különleges karakter megformálásáról és a kezdetekről beszélgettünk vele.
Bábművésznek indultál. Alföldi ösztönzésére váltottál a prózai és musicalszerepek felé?
Harmadéves voltam a Színművészetin, amikor Robi a Leánder és Lensziromban rendezett először. Lényegében onnantól kezdve datálom a színészi pályámat, a szakmai tudásom létjogosultságát. Akkor fedeztem fel a komikus vénámat, hogy mit lehet kezdeni a különös karakteremmel. A következő munkánk a Kabaré volt a Bábszínházban. Ott már azt éreztem, hogy egyenrangú partnerként kezel. Aztán jött a Makbett, majd A félelem megeszi a lelket az Átriumban.
A Kabaré Konferansziéja az események manipulátora. Mary Sunshine-ról mennyire mondható el ugyanez?
Mary pont az ellentéte a Konferansziénak, ő csak élősködik a kialakult helyzeten, annak a farvizén evez. A Morning Star nevű menő bulvárlap sztárújságírója. Nem túl mély, ám annál felszínesebb. A pillanatnak él, mindig az éppen aktuális ügyet lovagolja meg, majd könnyen átáll a következő „vágányra”. Kissé kiöregedett vamp, de azért a díva is megvan benne. Tihanyi Ildi laza, de extravagáns kiskosztümöt tervezett a szerephez, mint amilyet Glenn Close viselt Szörnyella de Frászként a 101 kiskutyában vagy Meryl Streep Az ördög Pradát viselben.
Hogyan birkózol meg a kontratenor énekléssel?
Amikor elkezdtem énekelni tanulni, nagyon érdekelt a kontratenorság. Éppen Mary Sunshine dalával kísérleteztem az egyetemi felvételire, de végül elengedtem, mert akkoriban még nem tudtam mit kezdeni vele. Nagyon nagy dicsőség számomra, hogy Robi és a Kultúrbrigád csapata rám gondolt. Abszolút visszaigazolásnak tartom a fejlődésemmel kapcsolatban, hogy most már – reményeim szerint – elég magas színvonalon fogom tudni abszolválni az éneklést.
Hogyan értelmezitek Mary nemi identitását?
Nagy kérdés egy férfiszínésznek, aki nőt játszik, hogy mennyire kell
reálisan női szerepet hoznia vagy transzvesztitát. El kell dönteni, hogy
színházi effektként bújik női jelmezbe, netán a karakter privát személyéből
fakad a másneműsége. A mi előadásunkban lesz egy bizonyos fordulat, ami
kulcsot ad a megoldáshoz. Buta transzvesztitaként ismerjük meg Maryt,
aztán kiderül, hogy ezzel valami célja van. Sebezhető, súlytalan, ivartalan
férfiként került pozícióba, vált újságíró celebbé.
Melyik rétege érint meg leginkább a musicalek királynőjének tartott Chicagónak Alföldi kőkeményen mai társadalomrajzában?
Alapvetően szorongok attól, amikor egy bizonyos korban készült, egy bizonyos korról szóló darabot aktualizálnak. Robi megtalálta ennek a musicalnek a lényegét: az emberek hogyan képesek kivetkőzni magukból, rengeteg képmutatás és hazugság által előrejutni egy olyan közegben, ami éppen a képmutatásról szól. És bármit hajlandók beáldozni érte. A Chicagóban Velma Kelly útja áll a legközelebb a szívemhez. Ez a nő sok mindent elért, majd hirtelen mindent elveszít. Van egy utolsó nagy dobása, bevállalja az együttműködést a fiatal, ostoba, törtető Roxie Harttal. Lemegy kutyába a túlélésért, feladja önmagát.
Eddigi pályádon sikeresen elkerülted a celeb-lét buktatóit…
És ezt nem is bánom. Lehetnék Magyarország queer színésze, hiszen gyakran osztanak rám meleg, transzvesztita vagy transzszexuális szerepeket. Pelsőczy Réka a Szeret…lekben egy meleg srácot játszatott velem, a legígéretesebb pályakezdő színész díjára jelöltek érte. Öt évvel később jött a Kabaré, amiért a legjobb férfi mellékszereplő díját kaptam. Amerikában rengeteg olyan színész van, aki meleg karaktereket játszik, egyúttal a melegjogokat képviseli. Elképzelhetőnek tartottam volna, hogy aktivistaként is képviseljem ezt a szegmenset, hogy jobbá lehessen tenni a hazai viszonyokat. De a magyar társadalom sajnos erre még nem áll készen.
Hiszel a színház társadalomformáló erejében?
Nagyon speciálisan közelítem meg ezt a kérdést. Azt gondolom, hogy a felnőttek olyan gyerekek, akik eljátszanak valaki mást, történetesen, hogy felnőttek. Közben pedig azért tűnnek annak, mert valójában belül olyan gyerekek, aki túl régóta és túl sokat sérültek már, és kialakítottak egy saját védelmi vonalat. Tulajdonképpen nagy gyerekeknek csinálunk színházat. A bábos múltamból hozott tapasztalat, hogyan lehet szeretetre, elfogadásra tanítani a gyerekeket. És akár musicaleken keresztül is lehet arra buzdítani, hogy lehetőleg ne tolj ki másokkal. A leghátborzongatóbb az, hogy még mindig mennyire aktuális a Chicago vagy a Kabaré.
Forrás: Átrium Film Színház
Fotó: Mészáros Csaba
