Janza Kata: „Nagyon vágytam arra, hogy a szórakoztató oldalamat is megmutassam”

Janza Kata a Csináljuk a fesztivált! zsűritagjaként rendkívül élvezi a számára oly kedves televíziós időutazást, és a sors ajándékának tartja, hogy részt vesz a népszerű zenés showműsor harmadik évadában. Az aktuális képernyős feladata mellett a színházi munkáiról és a titkos szerepálmáról is beszélgettem a népszerű színésznővel, musicalénekessel, aki azt is elárulta, mióta kötődik a „napfény városához”.

Tavaly ősszel a színházi munkáid mellett egy új feladat, egy televíziós kihívás is megtalált. Milyen érzésekkel csatlakoztál a Csináljuk a fesztivált! zsűrijéhez?
Nagyon örültem a felkérésnek. Korábban előadóként már felléptem a Duna népszerű zenés showműsorában, és igazán megtisztelőnek tartom, hogy ezúttal zsűritagként lehetek részese ennek az általam nagy becsben tartott, rendkívül igényes produkciónak. Ezelőtt még sosem adódott arra lehetőségem, hogy ilyen szerepkörben vegyek részt egy televíziós műsorban, miközben az utóbbi időben egyre inkább éreztem valamiféle késztetést ez irányba, és egyre jobban vágytam arra, hogy kipróbáljam magam ezen a területen is, egy ilyen szép, nemes versenyben, ahol az évszázad magyar slágerét keressük.

Kívánom, hogy minden vágyad így teljesüljön!
Valóban, ebből a szempontból a legjobbkor jött a felkérés, és bár akkorra már nagyon tele volt a naptáram előadásokkal, koncertekkel, fellépésekkel, de az én szuper kis csapatomnak köszönhetően megfeszített erővel „kipucoltuk” a naptáramat a szóban forgó időszakra, ami a szerkesztők, valamint a színházi kollégáim, váltótársaim rugalmassága, segítőkészsége, pozitív hozzáállása, támogatása nélkül nem sikerülhetett volna, amiért nem lehetek elég hálás nekik. Nagyon meghatott az is, ahogyan az előadók örültek nekem, és sokat jelent, hogy a pályatársak, köztük a magyar könnyűzene nagy ikonjai is szeretettel fogadták és fogadják a véleményemet.

Ha már itt tartunk, könnyen beilleszkedtél a zsűribe?
Egy ilyen összeszokott gárdánál teljesen természetes, hogy tagcsere esetén némi aggodalommal várják, ki lesz az új arc a csapatban, és én ezt maximálisan meg tudom érteni, mert a zsűritársaim az elmúlt két évadban már összecsiszolódtak, egy család lettek, egy nyelvet beszéltek, és együtt dobbant a szívük. Ehhez képest elmondásuk szerint, amikor megtudták, hogy én leszek az új kolléga, megkönnyebbültek, mi több, hihetetlenül örültek, és ezt nagyon klassz volt hallani. Csak Bogika (Nagy Bogi énekesnő – a szerk.) aggódott egy kicsit az elején, merthogy az ”elődömmel”, a csodálatos Balázs Andival ők amolyan tyúkanyó-kiscsibe viszonyban voltak, és Bogi izgult egy picit azon, vajon velem ki fog-e alakulni ilyen vagy hasonló kapcsolódás. Miután egy öltözőbe kerültünk, nagyon hamar megvolt az összhang és a bizalom közöttünk, úgyhogy Bogikám elmondása szerint pillanatok alatt eloszlattam a kételyeit. Így a legfiatalabb zsűritársam ebben az évadban sem érzi magát „elanyátlanodva”. Emellett a műsor két házigazdája, Rókusfalvy Lili és Fodor Imre is tüneményesek, velük is hamar megtaláltam a közös hangot. Sokat számított, hogy a műsorvezetők hogyan szólítanak, hogyan viszonyulnak hozzám. Annyira jó érzés, hogy nagyon gyakran bevonnak, és fáradhatatlanul azon dolgoznak, hogy én is kibontakozzak a műsorban.

Úgy érted, hogy a nézők egy új oldalad ismerjék meg?
Számomra nagyon fontos, hogy aki kérdez, az valóban kíváncsi-e rám, valóban tud-e valami olyat kihozni belőlem, ami alapján a legjobb oldalamat tudom megmutatni, illetve rávilágít-e olyan tulajdonságomra, ami eddig még nem derült ki, amit a nézők nem is gondoltak volna rólam.
Ez azért is számít nekem sokat, mert az eddigi pályám során az alkatomnál, a hangi adottságaimnál és a személyiségemnél fogva a színházban szinte mindig drámai hősnőket formáltam meg, amiért egyfelől igazán hálás vagyok a sorsnak. Ugyanakkor az utóbbi időben nyilván a koromnak köszönhetően is több viccesebb, humorosabb szerep is megtalált, ami rendkívül boldoggá tesz, mert már nagyon vágytam az olyan típusú feladatokra, amelyekben lehetőségem van megmutatni a szórakoztató oldalamat is. A Duna showműsorában is ilyen csodálatos dolgok történnek velem. Olyan ez számomra, mint egy álomutazás, megspékelve egy szívmelengető időutazással.

Szavaidból ítélve a Csináljuk a fesztivált! egy új, üde színfolt a repertoárodban, és mint ilyen, még teljesebbé teszi az egyébként is gazdag és színes szakmai életedet.
Valóban egy szavam sem lehet, és többek között ezért sincs hiányérzetem a pályán. Pontosabban egy titkos vágyam van még, de abba bele kell érni. Azt szeretném, hogy ha valaha Magyarországon színpadra állítják a Sunset Boulevard musicalt, akkor az előadás szereplőválogatása kapcsán az alkotók gondoljanak rám, jussak az eszükbe. Nemrég láttam az előadást Londonban, és elmondhatatlanul tetszett. Utána a fiammal, Samuval egy órán keresztül lődörögtünk a város utcáin, azt sem tudtuk, hol járunk, olyan megrázó színházi élményben volt részünk. Úgyhogy ez az én bakancslistás musicalálmom, és majd meglátjuk, hogy ideadja-e a sors. Mondom ezt úgy, hogy a pályám során már rengeteg lehetőséget kaptam az élettől, csodálatos szerepekkel ajándékozott meg, szóval egyáltalán nincs okom panaszra.

Az elkövetkező hónapokban várnak rád új feladatok?
A Veres 1 Színházzal február 24-én mutatjuk be a Tombol az erény című francia vígjátékot Simon Kornél rendezésében. Nagyon vártam ezt a munkát, mert Korival még nem dolgoztam együtt. Másrészt imádom ezt a színházat, mert egészen elképesztő kis társulatra találtam náluk. Igazán jó szellemiség, színházi morál, és kiváló csapatmunka jellemzi őket, nem beszélve a kitűnő színészkollégákról. Emellett játszom az előadásaimat az anyaszínházamban. A Jövőre, Veled, Itt! című vígjátékban hatalmasat komédiázunk Szabó P. Szilveszter kollégámmal, A Pendragon-legenda szintén kitüntetett helyen van a szívemben, mert óriási előadás, nagyon szeretjük. Kovács Adrián zeneszerzői zsenialitásának köszönhetően ez a produkció zeneileg is egy igazi kincs, tele van nagy áriákkal, dalokkal, fantasztikus a csapat, imádom az egészet. És ha már a kedvenceknél tartunk, nagy örömömre az egyik legkedvesebb musicalem, a Nine – Kilenc visszatért az Operettszínház színpadára. Számomra az a munka már a próbafolyamat elejétől kezdve egy mámoros lélekutazás volt Zolival (Balázs Zoltán, az előadás rendezője – a szerk.), ezért is örültem nagyon, hogy a „visszatérés” miatt újra találkoztunk.

2022 novemberében debütáltál a Menopauza című zenés vígjátékban, Bereczki Zoltán rendezésében. A Játékszín egyik legsikeresebb darabjában Hernádi Judittal felváltva alakítjátok a Profi szerepét. Mit szóltál a lehetőséghez?
Én nem láttam a musical 2018-ban bemutatott első változatát, anyukám viszont látta, és nagyon tetszett neki. Ezért is örültem ennek a lehetőségnek. Ami a témát illeti, úgy gondolom, hogy igenis kell erről beszélni, és nekünk, nőknek a saját életünkben is szembe kell néznünk azzal, hogy eljön ez az időszak, sehogy nem tudjuk kikerülni. Végül én is egyfajta gyógyírnek használtam ezt az előadást, mert már az elején úgy éreztem, hogy talán a segítségemre lehet, és akkor még nem is sejtettem, hogy mennyire igazam lesz. Nekem rengeteget segített abban, hogy jól fogadjam és éljem meg ezt az egyébként egyikünk számára sem könnyű időszakot. A pszichológusom azt szokta mondani, ha a nők ebben a helyzetben hátra mernének fordulni és szembe mernének nézni a „mumussal”, ahelyett, hogy menekülnének előle, akkor cserében a szabadság érzését kapnák ajándékba, és ez tényleg így van. Ha az ember visszafordul és azt mondja, hogy „gyere, itt vagyok, nem félek tőled!”, és mindezt még humorral is tudja fűszerezni, az elképesztően felszabadító érzés. Nemcsak nekünk, hanem a nézőnek is, aki az előadás kapcsán nagyon sok szempontból magára ismer. Ezzel is segíteni tudunk azoknak a nőtársainknak, akik nem mernek, vagy nehezebben tudnak szembenézni a változókorral.

Az évad további részében milyen feladatok előtt állsz?
A közeljövőben az anyaszínházam tavaszi bemutatójában, a Carmen című előadásban vár rám egy szerep. Ami pedig a nyarat illeti, ahogy mondani szoktam, régóta bérletes vagyok a Szegedi Szabadtéri Játékokon, ahol idén a Rebecca című musicalben játszom. Szeged egy örök szerelem nekem, a pályám során szinte nem telt el úgy nyár, hogy nem léptem volna fel a Szabadtérin. A szüleim minden évben mosolyogva kérdezik, hogy: „Na, idén is lesz Szeged? Mert nekünk jár az a kis Szegedezés”. Anyukámék nagyon bírják, hogy olyankor odautazik az egész család, és az ott töltött napok alatt igyekszünk részt venni a város minél több kulturális programján. Nekem már tényleg olyan, mintha hazamennék. Imádom a szegedieket, ők is engem, tehát a vonzalom kölcsönös, és ez is egy fantasztikus dolog az életemben. Számomra ez egy jelen időben tartott nosztalgia, miközben egy örök kihívás is, mert ugyebár velem is robog a kor, és egy ilyen nívós helyen fellépni egy színvonalas produkcióval, az azért nem akármi. Úgyhogy most már csak kondiban kell tartanom magam, mert a Rebecca mindig nagy próbatétel volt, és az is marad, amihez különösen jó formában kell lennem. Augusztus végén pedig szeretnék majd elmenni nyaralni. Szeged után lesz két szabad hetem, amikor a pihenésé lesz a főszerep. Azt is nagyon várom, hogy a gyerekekkel együtt vakációzzunk, mert nem nyár a nyár a közös családi utazás nélkül.

Szűcs Anikó
Fotó: MTVA/Sárosi Zoltán, Csöndör Kinga