Józan László színésznek három családja is van
A fiatal színész a Vígszínház társulatának tagja, szerepel a Barátok közt szappanoperában és nem utolsó sorban saját családját is imádja. 28 éves kora ellenére leginkább fiatalabb karaktereket formál meg és nem bánja, hogy alig jut ideje magánéletre. A színházról, a jövőről és a sikerekről beszélgettünk vele.
Hogyan kerültél a Vígszínházba?
Kárpátalján születtem, majd 2009-ben diplomáztam a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Marton László, Hegedűs D. Géza és Forgács Péter osztályában. Később a színházban töltöttem a gyakorlati időt így egyértelmű volt, hogy itt kötöttem ki.
Korod ellenére mindig a fiatalabb karakterek találtak meg, mennyire volt ez tudatos? Gondolunk itt Maugli szerepére a Dzsungel könyve musicalből.
Nyilvánvalóan az alkatomból adódóan jöttek ezek a szerepek, aminek nagyon hálás vagyok, mert ezt kevesen mondhatják el, hogy fiatalabb karakterek találják meg őket illetve sokszínű műfajban léphetek színpadra. A korral majd öregszem és akkor az úgynevezett „komolyabb” szerepek jönnek.
Milyen szerepálmaid vannak?
Igazából nincs ilyen, mert idáig mindig megtaláltak azok a szerepek, melyek boldoggá tettek. Később meg úgyis jönnek másfajta szerepek és karakterek.
Játszottál már vidám darabot, drámát és musicalt. Mégis melyik műfaj áll hozzád közel?
Szinte mindegyik, vagyis a három egyvelege. Mindegyik műfaj hálás feladat és nagyszerű élmény az adott karakter megformálása. Mivel prózai szakon végeztem, ez áll hozzám közel viszont szeretem az olyan zenés darabokat, melyeknek van mondanivalója és lehet rajtuk nevetni.
Hogyan tudod összeegyeztetni a színházi próbákat a napi sorozattal?
Szerencsére jó emberek vannak körülöttem, akik be tudják osztani rendesen az életemet, így van idő próbálni és forgatásokra járni. Az időbeosztásom így lényegében elintézettnek tekinthető:-)
Mi a helyzet a filmmel? Hogyan viszonyulsz egy felkéréshez?
Nagyon boldog lennék, ha egy remek játékfilmben szerepelnék, ez minden színész álma. 2009-ben egyébként szerepeltem Makk Károly Így, ahogy vagytok c. filmjében. Ez egy hatalmas élmény volt. A film műfaja teljesen mindegy, a lényeg, hogy összeegyeztethető legyen jelenlegi munkáimmal.
Ennyi munka mellett mennyi idő jut magadra illetve a magánéletre?
Évad közben a kutyámra és alvásra jut időm, nyáron pedig utazás és pihenés valamint feltöltődés. Ezzel semmi gond sincs, hiszen ez a szakma nagyon telített minden munkának és lehetőségnek hálás vagyok. A saját családomra nyáron jut idő, ezzel ők is tisztában vannak.
Egyéb tervek a jövőre nézve?
Szeretnék majd a másik oldalon állni, azaz mint rendező kipróbálni magam a színházban, persze ehhez még sok minden kell. Viszont érdemes erről álmodozni. Addig pedig játszom a fent említett műfajok sokszínűségében, legközelebb ősszel az Össztáncban , folyamatosan az Őrült nők ketrecében és a Pinceszínházban.
Fotó:Vígszínház