Nádas Dávid: „Az élet is akkor jó, ha zsigerből jön, akárcsak a zene”

Nádas Dávid újságíró, kommunikációs szakember, aki a kulturgyom.eu oldal szerkesztője, s korábban sok kulturális témájú cikket publikált más felületeken, portálokon is. Dolgozott szerkesztőként vidéki televíziónál, PR-marketing területen, jelenleg pedig a MATE Rippl-Rónai Művészeti Intézet filmes szakán tanít Kaposváron.

Jó tizenöt éve már, hogy közösen dolgoztunk itt Pesten. Együtt mentünk filmbemutatókra, cikkeztünk könyvekről, zenékről. Aztán visszaköltöztél vidékre. Az élet persze nem állt meg, sőt, azóta is benne vagyunk a pörgésben rendesen. Mesélnél kicsit arról, mi is történt veled azóta, s hogy merre vitt az utad?
Most azért rám tört rendesen a nosztalgia. (mosolyog) Lassan húsz éve, hogy útjára indítottam fősulis éveim vége felé a kultúrgyomot, akkor még egyszerű kis blogként. Aztán jött egy váraltan csavar az életemben. Amikor felköltöztem Kaposvárról Pestre, úgy volt, hogy az MTI-nél fogok dolgozni. Egy nappal a szerződés aláírása előtt hívott a kontaktom, hogy létszámstopot rendelt el a vezető, hivatkozva a gazdasági világválságra. Nyilván így kellett történnie, de akkor elég kemény tapasztalás volt meló és pénz nélkül maradni a fővárosban előre lefoglalt albérlettel. Egy kávézóban dolgoztam, hogy ki tudjam perkálni a lakbért és tudjak venni kaját magamnak. Hat órában vállaltam csak, hogy mellette tudjak járni kiadókhoz, lapokhoz, de hiába. Mivel nem volt kapcsolatom, konkrétan szóba se álltak velem. Persze baromi sok jó emlékem van abból az időszakból, hiszen volt egy zenekarunk néhány barátommal, akikkel folyamat összejártunk zenélni, és az underground éjszakai élet is erős volt akkoriban. Fincsi, szállós koncertek a régi Dürerben, dnb bulik a Deákon a Merlinben meg a Gödörben, és sorolhatnám… Az írás is tök jó volt, rengeteg cikket gyártottam, interjúztam napi szinten. A pultos létben viszont nyilván nem volt potenciál hosszú távon, úgyhogy végül hazaköltöztem vidékre. A helyi tévénél dolgoztam, utána a Kaposvári Egyetem PR irodájában töltöttem pár évet. Sok mindennel foglalkoztunk; készítettünk weboldalakat, kiadványokat, arculatokat és beiskolázási kampányokat. 2015-ben, éppen tíz éve átkértem magam a művészeti intézetünkbe, ahol a videó stúdió vezetését bízták rám, és hamarosan elkezdtem tanítani is. Izgalmas terület ez nagyon, hiszen egy filmben összeér a színművész, a látványtervező és a mozgókép szakos hallgatóink munkája, világa. Erre törekszem jelenleg is, hogy minél inkább kooperatív módon tudjam szemléltetni ezt a szakmát a számukra, s így tapasztalhassák meg. A csapat itt mindenek felett értendő, mégis az egyének jelenléte és abszolút fókusza a mérvadó. Fú, de szofisztikált lettem, szólj ám rám nyugodtan… (nevetünk)

Volt itt szó írásról, kultúráról, meg persze kávéról és bulikról… No de mi a helyzet azzal a területtel, amit mostanában lehet látni veled kapcsolatban? Elvonulásokat, táborokat tartasz, és mindenféle ütőhangszereket lehet látni a fotóidon… Hogy jött ez az egész, mi is ez pontosan?
Igen, talán nagyon más területnek tűnik, de valójában egyenes folytatása mindannak, amivel előtte foglalkoztam, sőt, még mindig foglalkozom. A legnagyobb változást a két gyerkőcöm hozta az életembe, életünkbe. Viszonylag fiatalon lettem apa, úgyhogy párhuzamosan kellett karriert építenem és helytállnom a pelenkázásban, gyereknevelésben. Ami nem volt könnyű, hiszen nem nevelni kell, hanem mintát adni. Úgyhogy egy rövid ideig toltam a nappal melóhelyen, aztán otthon a gép elől melót, de szerencsére hamar rájöttem, hogy ennél sokkal fontosabb a szeretet, a család. Nagyjából ekkoriban lettem reikis, ami számomra egyfajta életszemléletet, életformát jelent. Úgyhogy itt vettem egy kanyart, de úgy is mondhatnám, hogy végre egyenesbe kerültem. Elindítottam a vállalkozásomat, web-designnal kezdtem el foglalkozni, s bár olyan mértékben és gőzzel jelenleg már nem űzöm, még mindig én üzemeltetem a saját honlapjainkat, s néhány kedves ügyfelemnek továbbra is segítek megfelelő minőségben jelen lenni az online térben. Szeretek arculatokat, kreatívokat is tervezni, közben rengeteg jó zenét lehet hallgatni. Na valahogy így ér össze ez az egész, az írás, a filmezés, a zene, zenélés. Mindben ott van a figyelem, az alázat, és a szeretés. Van valami közös cél, szándék, amely mentén szépen haladunk, mindig előre. Persze csak akkor, ha szívből és őszintén csináljuk.

Akkor gondolom ebben az intenzív időszakban kezdett háttérbe szorulni a kultúrgyom és az írás…
Igen, bár az első pár évben, amikor még nem született meg a kisfiam, azért cikkeztem jópárat, mert szükségem volt rá, egyfajta önkifejezésként, hobbiként is jól funkcionált, csak hát mikor maradt rá időm, nyilván éjszaka…

Ismerős. Szóval eddig egyenes az út, a zene köti össze végülis ezeket a területeket, amikről mesélsz – zenéről írtál, zenét hallgattál, a filmekben is nagy szerepe van a zenének, s volt zenekarod is. De hogyan jöttek a táborok? Mi is történik egy ilyen hétvégén?
Néhány éve egy öt napos transzmeditációs dob táborban voltam, amit Ölvedi Gábor tartott. Ott ültem a zárókörben, és azt éreztem, hogy „na, ennek van értelme”. Ekkor kezdtek épp nagyobbak lenni a gyerekeim, és izzott bennem nagyon a változás iránti vágy. Úgyhogy ott akkor egyből lefoglaltam a helyszínt és a szakácsot, hogy Szonjával, a feleségemmel tartunk majd egy elvonulást. Nyilván meg kellett érni mindehhez több szinten is, egy csodás út kezdő mérföldköve volt. Hogy miről is szól egy-egy ilyen alkalom, azt nehéz lenne elmondani. Azóta már többféle tábort, elvonulást is tartunk feleségemmel. Az Éledő Napok a közös eseményünk, amelyből évente egy négy és egy három naposat szervezünk tavasszal és ősszel. A helyszíne Mánfa, ahol egy csodálatos buddhista elvonulási központot hoztak létre. Ez egy erősen önismereti elvonulás, ahol a központi szerepet a Szonja által vezetett transzlégzés folyamatok töltik be, melyekhez a különböző mozgásos és zenés, dobolós programokkal készítjük elő a teret. Izgalmas, ahogyan ez a három terület összeér, általában valamelyik biztosan betalál az embereknek. Van, akit a légzés visz el, van, akit a zenélés húz be, s van, aki transztánc közben tud igazán mélyre menni önmagában. Tartok emellett sámándob készítő táborokat a Káli-medencében. Ott egy három napos szer keretében készíthetik el a résztvevők a saját táltos paripáikat. Azért fontos ez, mert ez a fajta dob nem pusztán hangszer, sőt, elsősorban erőtárgy, szakrális eszköz, mely támogató, segítő, akár gyógyító hatású is lehet.

Egyáltalán hogy kerültél kapcsolatba ezekkel a fajta folyamatokkal, különleges hangszerekkel? Azért egy zenekarban általában nem találkozunk hasonlókkal sem…
Ennek is megvan a külön története. Egy reiki táborban néhányan elkezdtek este a tűz körül énekelni, dobolni, és a kezembe nyomtak egy sámándobot, hogy én is doboljak, segítsek kísérni az éneket. Ott azonnal éreztem, hogy ez valami egészen más sztori, mint a szimpla dobolás. Az egész lényemet rezegtette meg, fantasztikus élmény volt. Utána hamarosan elkészítettem a saját dobomat. Aztán mikor már hangutazásokat és elvonulásokat tartottam, elém állt egy kedves ismerősöm, hogy ő nálam szeretné elkészíteni a dobját. Mondtam neki, hogy ez tök jó, de én nem foglalkozom ilyesmivel. Még ketten álltak elém ezen felbuzdulva, így hát megértettem és elfogadtam, hogy nekem ez dolgom, feladatom. Így születtek meg az említett dobkészítő táborok. Emellett fontosnak érzem, hogy egy-egy területnek legyen őrzője, s Kaposvár környékén az egyik biztosan én vagyok. A tavaszi és őszi napéjegyenlőség, valamint a nyári és téli napforduló idején szert tartok kinn az erdőben, ahol bárki szabadon csatlakozhat hozzánk. Úgy is mondhatnám, hogy míg az anyagi világban háború dúl, mi egy másik síkon igyekszünk teret adni a békének. Erről szólnak Szonja eseményei is, akár az újjászületés tábor, akár az egy napos légzésfolyamatok, vagy a reiki tanfolyamok. S persze a mozgást sem szabad kihagyni a képletből, hiszen fizikai testben élünk, s a mai életforma mellett különösen fontos, hogy ne hanyagoljuk el saját magunkat. Ahogy Szonja szuperül megfogalmazta ezt: „egy módon teheted jobbá a világot: ha magadon dolgozol.”

Szép küldetés, jó hallani, hogy vannak még emberek, akiket az összetartozás és a közösségben rejlő erő működtet, nem pedig a széthúzás és egymás szurkálása.
Igen, alapvetően ezért van szükség az elvonulásokra, táborokra és mindenféle közösségi programra, mert ebben van az igazi erő, ez tud igazán feltölteni, táplálni, éltetni. Az uszítás, a gyűlölködés, az irigység és ítélkezés csak leépít, lealacsonyít.

Még egy dolog érdekel, hogy sok úgynevezett örömzenélést tartasz. A zenélésről valószínűleg a legtöbb embernek, főként a zenét kedvelőknek egyből az jut eszébe, hogy örömet, boldogságot okoz. Akár hallgató, akár aktív résztvevő az ember. Mit takar ez az elnevezés nálad?
Alapvetően a jó hangulatban töltött közös dobolásról szól. Van, hogy pár órás önálló eseményként tartom, van, hogy egy elvonulásnak vagy fesztiválnak a programjaként, s van egy saját több napos örömzene táborom is erre a tematikára. Leegyszerűsítve úgy tudnám megfogalmazni, hogy leülünk körben, és elkezdünk egymásra figyelni. Aztán bemutatom a különböző hangszereket, az ütéstechnikákat, és szépen elkezdünk különféle zenés játékokkal és feladatokkal összehangolódni. Az esemény végére mindig felszabadultan doboló, éneklő, vigyorgó emberek vesznek körül. Őszintén, baromi hálás vagyok, hogy csinálhatom ezt az egészet. Őrülten jó látni, ahogyan az emberek elkezdik ledobálni magukról a felvett szerepeket és páncélokat, és belülről, egyre mélyebbről bontakoznak ki, mindezt pusztán az együtt zenélés hatására. Magam is így működöm, igyekszem mindig szívből, és nem agyból zenélni. Azt gondolom, hogy az élet is akkor jó, ha zsigerből jön, akárcsak a zene.

Köszönöm, hogy beavattál minket ezekbe a témákba, így a végén szeretnék visszakanyarodni még kicsit az íráshoz. Évekig eltűnt a netről a kultúrgyom, de most újra előkerült, és ismét él az oldalatok. Ezek szerint megint lesz időd írni?
Nem, időm az nem lesz. (nevet) De, szorítok rá mindenképpen. Nagyon jó érzés volt újra feléleszteni – szó szerint halotti poraiból – az oldalt, ugyanis annyira elavult volt már, hogy sok technikai problémát kellett orvosolni, hogy ismét elérhetőek legyenek a cikkjeink. Sajnos a domaint közben lenyúlták, így a .hu helyett most kulturgyom.eu címen érhető el. Hamarosan nekilendülünk az írásnak is, és új cikkekkel jövünk az érdeklődőknek. Addig is érdemes belelapozni az elmúlt csaknem 20 év írásaiba… Továbbra is elsősorban olyan rétegzenékről fogunk írni, amelyek számunkra valamiért nagyon fontosak. Küldetésünk, hogy minél több emberhez eljussanak az értékes, jó zenék, amik bizony rengeteget tudnak segíteni az életünk során. Én legalábbis jópárszor úgy éreztem, hogy ha nincs az a sok zene, amiket rongyosra hallgattam egy-egy élethelyzetben, időszakban, akkor bizony én sem volnék már…

JT

Fotó: Erőss Mariann, Lantos József