Pintér Tibor: „A ló a világ legszebb és legintelligensebb állata”

Utánpótlás-nevelés, vezetői szemlélet és a lovas színház kulisszatitkai: Pintér Tibor több mint húsz éve építi tudatosan a jövőt, miközben nem készül a visszavonulásra. A Nemzeti Lovas Színház vezetője szerint a siker titka a csapatmunka, a kitartás és a testi-lelki egyensúly – mert a színház hivatás és életforma is.

Egyre többször beszélsz az utódlásról. Mikor érzed majd úgy, hogy „átadhatod a gyeplőt”?
Tulajdonképpen a gyeplő átadása folyamatos. Immár több mint húsz éve – gyakorlatilag a színház megszületése óta – arra képzem és edukálom a társulatomat, hogy előbb-utóbb át tudják venni a színház működtetésének minden pozícióját. Ebben coachok segítenek nekünk, és nagyon komoly csapatmunka zajlik. Tanuljuk is, miközben csináljuk. Volt már rá példa, hogy amíg egy külföldi úton voltam, átadtam a vezetést két-három fiatal kollégámnak, és ez nagyon jól működött. Ez persze nem azt jelenti, hogy teljesen ki akarom vonni magam a forgalomból. Szerintem ezt egész életemben csinálni fogom. Hogy meddig ülök lovon, az már inkább fizikai kérdés: akár hetvenévesen is játszanék lovas szerepeket, ha az egészségem megengedi. Természetesen rajta vagyok, hogy így legyen.

Mit tanultál vezetőként az elmúlt években, amit fiatalabb önmagadnak is elmondanál?
Örökségként hoztam magammal azt az adottságot, hogy a fiatalok nyelvén tudok beszélni. Édesapám a Veszprém megyei Váci Mihály Irodalmi Színpad vezetője volt több mint huszonöt éven át, amely nagyon elismert műhelymunkát végzett színjátszó és versmondó táborok keretében, nemcsak Veszprém megyében, hanem országosan is. Innen ered ez az örökség, és ebből nőtt ki a színházteremtő énem is: hogy képes vagyok megszólítani a fiatalokat.

Most, 52 évesen azt mondanám: a színészet nem csupán tehetség kérdése. Óriási szorgalom, alázat és kitartás kell hozzá. Akinek nincs képe, víziója arról, hogyan fog színészkedni, az inkább hagyja ott a pályát. Akinek viszont van motivációja, abból lehet színész.

Mennyire nehéz ma Magyarországon fenntartani egy ilyen különleges színházi formát, mint a Nemzeti Lovas Színház?
A mi hitünk leginkább a színház katarzisába vetett hit. Emiatt sokszor észre sem vesszük, van-e pénzünk vagy nincs – megyünk előre az úton. Egyébként nagyon nehéz fenntartani egy ilyen színházat: egy produkcióban több mint húsz ló és körülbelül ötven ember dolgozik – színészek, táncművészek, technikusok, háttérdolgozók.

Független magánszínház vagyunk, ami azt jelenti, hogy nincs állami költségvetési támogatásunk, elsősorban jegybevételből élünk. Az elmúlt években korlátozott mértékben jutottunk pályázati forrásokhoz; ezek egy ekkora intézmény működtetésénél leginkább néhány kisebb fejlesztésre nyújtottak lehetőséget.

Persze ezért is hálásak vagyunk, hiszen a kultúrában minden támogatásnak nagy értéke van, ugyanakkor a színház fenntartása jóval nagyobb anyagi ráfordítást igényel. Hiszek benne, hogy egyszer eljutunk oda, hogy még szélesebb körben felfigyelnek ránk és támogatnak minket. Addig is a közönség szeretetéből, a rengeteg előadásból és a nyári turnékból élünk. És ezt el kell mondanom: fenn tudjuk tartani magunkat – egy új épületet is fel tudtunk húzni Budapesten, a Kincsem Parkban.

Melyik produkciókra vagy igazán büszke?
Az elmúlt évek minden bemutatójára büszke vagyok.Az Unikornis legendájától az Egy vérből valók vagyunk című musicalig, az Aladdintól a Szilajig, a Szépség és a Szörnyetegtől a Honfoglalás című rockoperáig – mindegyik olyan, mint egy életre kelt film.Büszkék vagyunk arra, hogy aki eljön hozzánk, rendkívül látványos, kézzelfogható, közérthető színházat lát.

Egy olyan világban, ahol a fiatalok ingerküszöbét a TikTok és a CGI-filmek határozzák meg, hogyan tudja a lovas színház megőrizni a relevanciáját? Versenyezni akar a látvánnyal, vagy pont az „élő, analóg csoda” a mentőöv?
Szerintem pontosan ebben van a mi erőnk. Mi el tudjuk csalogatni a fiatalokat a számítógép elől, mert olyat látnak, amit sem a TikTokon, sem a moziban: élőben történik meg minden. Megmutatjuk nekik a világ egyik legszebb és legintelligensebb állatát, a lovat, illetve ember és ló kapcsolatát.

Ennek komoly történelmi gyökerei vannak: lóval közlekedtünk, harcoltunk, együtt éltünk évszázadokon át. A történelmi darabokban a ló természetes része a világnak. Közben pedig ugyanazt a katarzist adjuk, mint bármelyik jó színház. Sokszor vita tárgya, hogy a lovas színház mennyire színház és mennyire show – szerintem a kettő együtt. De ha kivesszük a lovat, akkor is működik: az Egy vérből valók vagyunk című musical hatására is zokognak a nézők a végén. Mi musicalszínészek vagyunk, és színházat csinálunk. A ló pedig egy különleges, gyönyörű „fűszer”, amely még erőteljesebbé teszi az élményt.

Ha egyszer visszavonulsz, miben látod magad – teljes pihenés vagy új kreatív projekt?
Nem vonulok vissza. Viccnek hangzik, de komolyan így gondolom: eszem ágában sincs. Amíg erőm engedi, a színház az életem. 52 évesen még tele vagyok lendülettel – talán még sosem voltam ilyen jó formában.

Az utóbbi időben sok szó esett a fizikai átalakulásodról. Tudatos döntés volt ez?
A sport és a lovaglás mindig is része volt az életemnek: gyerekkorom óta lovaglok, és édesapám számos sportággal megismertetett. Ma is rendszeresen futok, akár 8–10 kilométereket is. Emellett edzek, és a lovaglás is komoly fizikai állóképességet igényel azon a szinten, ahogy mi csináljuk.

A Nemzeti Lovas Színház fiatal csapatának, és az akadémistáknak is ezt tanítom. Szombatonként lovas színészképzést tartunk, amelyre ősszel is várjuk a jelentkezőket – jövőre két csoportot indítunk.

Azt vallom: ez nem korfüggő. A sport nagyon fontos. Ha egy 14 éves fiú nem tud három-négy fekvőtámaszt megcsinálni, ott baj van. Ép testben ép lélek.

Ma egy teljes karrierhez már alap a testi-lelki egészség és a tudás. Will Smith azt mondja: „olvass és fuss”. Én inkább így mondanám: sportolj és tanulj, vagy akár: lovagolj és énekelj.

Mennyire fontos számodra a külső megjelenés a hitelesség szempontjából?
Nagyon fontos. Egy színész – különösen a musicalszínésznek – számára alapvető a megjelenés. Azt képviseljük, ami vagyunk.Ha jó formában vagyunk, azt sugározzuk: fontos nekünk a közönség, fontos a hivatásunk.

Egy lovas színész akkor hiteles, ha jó alkattal, sportos eleganciával, gyorsan és magabiztosan tud dolgozni a ló hátán és a talajon is. Nálunk sok az akció: ugrunk, harcolunk, mozogni kell. De már az énekléshez is kondíció kell – nincs mese.

Fotó: Forgács Bea