Rónaszéki Sebestyén: „Rock balladákat, illetve musicaleket is szívesen énekelnék”

A trombita volt az első hangszer, amelyen kifejezhette a zene iránti szeretetét, de a hangja mindig is ott bujkált benne.
A breaktánc a színpadi jelenlétet adta meg neki, de az éneklés lett az igazi útja. Sebestyén a The Voice színpadán mutatta meg először ország-világnak, mit jelent számára a zene, és azóta sem állt meg. A jazz, a pop, a funky világa egyaránt vonzza, és most saját dalokon dolgozik, hogy még személyesebbé tegye a művészetét. Egy tehetség, aki a ritmus és a dallamok határán egyensúlyozva építi zenei karrierjét.
Gyerekkorodban trombitálni tanultál, majd később az éneklés felé fordultál. Mi inspirált arra, hogy válts?
Trombitálni mindig is nagyon szerettem, de sosem volt ambícióm arra, hogy professzionális trombitaművész legyek. A zeneiskola elvégzése után nem fejlesztettem tovább a képességeimet ezen a hangszeren. Az éneklés iránti vágy mindig is ott motoszkált bennem, de csak huszonévesen, a trombita tanulmányaim után, jött meg a bátorságom és önbizalmam ahhoz, hogy elkezdjek komolyabban foglalkozni a hangom képzésével.
A The Voice műsorban való szereplésed során milyen kihívásokkal szembesültél, és hogyan élted meg ezeket?
A műsor számomra egy életre szóló élmény, nagyon jó tapasztalat volt. Nem volt könnyű dolgom hiszen csak egy lehetőségem volt egy jól kiválasztott dalt a coach-ok-nak és a közönségnek előadni, meggyőzve ezzel őket. Hihetetlen izgalomban álltam a színpad mögött a sötétben, várva a visszaszámlálást. De annál nagyobb megkönnyebbülés és öröm volt, fellépve a színpadra, látni, hogy a nézők és a zsűri is élvezi a produkciómat. Szerettem a részese lenni a műsornak. Nagyon sajnáltam amikor véget ért számomra.
A breaktánc és az éneklés két különböző művészeti ág. Hogyan egészítik ki egymást ezek az életedben, és melyik áll közelebb hozzád?
Anyukám arról számolt be, hogy előbb énekeltem, mint beszéltem. Visszadúdoltam a dalokat ,amiket dalolászott nekem. Úgyhogy kronológiailag az ének előbb jelent meg az életemben, mint a break. 7 évesen viszont, Ágoston bátyámnak köszönhetően, megtalált a breaktánc, a hiphop is. Ennek a műfajnak is az alapja a zene. Itt is fontos a ritmusérzék. Meg kellett tanulni a magabiztos kiállást. A sok szereplés önbizalmat adott a színpadi léthez. Előfordult, hogy énekeltem is míg a többiek táncoltak. Azt gondolom a break alapozta meg az énekesi pályafutásomat is. Úgy érzem az zene már közelebb áll a szívemhez. De a breaktánc is előkelő helyet foglal el a lelkemben.
Milyen érzés volt Eszes Ninával együtt dolgozni a The Voice párbajában, és mit tanultál ebből a közös munkából?
Ninával egyből megvolt a közös hang. Tudniillik egy hihetetlen aranyos, jó fej, kedves lányról van szó. Nagyon megörültem amikor meghallottam az egyedi, jazz-es hangját. Azt gondolom jól kiegészítettük egymást. Mindenképpen tanulság, hogy érdemes duetteket énekelni mert egy kooperáció egy másik énekessel sokkal izgalmasabbá és tartalmasabbá tehet egy produkciót. Érdekes volt megtapasztalni, hogy ilyen szituációban nem csak magadra, hanem a másikra is figyelni kell, viszont könnyebbség lehet, hogy megoszlik a rivaldafény.
Számos zenei stílusban kipróbáltad magad, a jazztől a popig. Van-e olyan műfaj, amit még nem fedeztél fel, de szeretnél kipróbálni a jövőben?
Valóban sokféle zenei stílus érdekel. Szimpatizálok többek közt a funky világával is. Szeretnék ebben a műfajban is jobban elmélyülni. Rock balladákat, illetve musicaleket is szívesen énekelnék.

Milyen szerepet játszik a családod a zenei és táncos karrieredben, különös tekintettel a testvéreiddel közös Brothers formációra?
Két bátyámmal, Ágostonnal és Domonkossal kezdtem el breakelni és velük alkotunk egy csapatot. Mai napig fellépünk különböző rendezvényeken, utcafesztiválokon de már részemről nagyobb hangsúlyt kap a zene. Legutóbb Domonkos bátyám közreműködött, mint táncos a Mr. Bojangles című dalban. A srácokon kívül van még négy másik testvérem akik szintén támogatnak a zenei karrieremben. Anyukám a legnagyobb rajongóm.
Mi volt a legemlékezetesebb fellépésed eddig, és miért maradt meg benned annyira?
Tavaly októberben töltöttem a 30. születésnapomat, melynek apropóján tartottam egy ünnepi koncertet. Számomra nagyon kedves magyar, illetve külföldi slágereket adtam elő, szemezgetve a kedvenceimből. Azt gondolom ez a koncert egy nagyon fontos mérföldkő az életemben. Lezártam a lázas húszas éveimet és egy kicsit betekintést nyerhetett a közönség a lelkembe. Ez az előadás látlelete volt az érzelmi világomnak.
Milyen terveid vannak a jövőre nézve a zenei karrieredben, és van-e olyan projekt, amin jelenleg dolgozol?
Folyamatosan igyekszem fejleszteni az énektechnikámat. Célom, hogy minden dalt el tudjak énekelni amelyiket csak akarom, független a stílustól, hangnemtől. Mindenképpen szeretnék saját dalokkal is előrukkolni. Ehhez már szépen gyűlnek a szövegek, dallamok. Jelenleg zenészt, illetve producert keresek, aki segít a dalok meghangszerelésében.
Ha választanod kellene egy álomduettet, kivel lépnél fel szívesen, és melyik dalt adnátok elő együtt?
Diana Ross-al énekelném el az Endless Love-ot.
Fotó: Kovács Bálint