Scherer Péter: „Hiszek abban, hogy a színház ereje zsigerileg tud hatni”

Scherer Péter az utóbbi tizenöt-húsz évben folyamatos hajtásban élt, és ki sem látszott a munkából. Azonban a koronavírus járvány miatt – a kollégáihoz hasonlóan – egyik percről a másikra színházi munka nélkül maradt. Pepe saját bevallása szerint igyekszik hasznosan tölteni a kényszerszabadságot, és kihasználni az időt, hogy lazíthat egy kicsit. Közben meg alig várta, hogy elinduljon az Apatigris című vígjátéksorozat, amelyben a címszerepet játssza.

Hogyan telned a napjaid, amióta a koronavírus miatt bezártak a színházak?
A családdal vidéken töltjük a kényszerpihenőt: van egy házunk a Balatonnál, március közepe óta itt élünk. Nagyon szeretem ezt a helyet. Nem mondom, hogy nem hiányzik a színház, de igyekszem feltalálni magam. Végre van időm a kerti munkákkal foglalatoskodni.

A színházi kényszerpihenő vélhetően még jó darabig eltart, de a rajongóidnak mindenképpen jó hír, hogy április 12-én elindult az Apatigris című sorozat az RTL Klubon és folytatódik az RTL Most+ platformon. A széria egyik érdekessége, hogy a címszerepét kifejezetten rád írták, ami lelket melengető érzés lehet egy színész számára.
Valóban az volt! A sorozat ötletgazdája és forgatókönyvírója, Köbli Norbert amúgy is jó barátom, és korábban már dolgoztunk együtt. Két tévéfilmjében is szerepeltem: A vizsga címűben, valamint a Trezor-ban. Ráadásul mind a kettőben olyan típusú szerepet kaptam amilyet nem szoktam játszani, tehát egyikben sem a tipikus Pepe-féle lúzer figurát hozom. Az 1956-ban játszódó Trezor-ban egy szarkeverő ÁVO-s karaktert formálok meg, és azért az alakításomért megkaptam a Magyar Filmdíjat a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában, Nagyon szerettem mindkét forgatókönyvet, és büszke vagyok ezekre a munkákra: a szívem csücske volt mindkettő. Ezek után amikor két évvel ezelőtt Norbi megkeresett és megkérdezte, lenne-e kedvem az Apatigris főszerepéhez, azonnal igen mondtam neki.

A sorozatban egy egyedülálló édesapát játszol, a három lányodat Rujder Vivien, Schmidt Sára és Michl Juli alakítja.
Egyik kolléganő tehetségesebb, jobb fej és aranyosabb, mint a másik. Nagyon megszerettem őket, a „családunk” jó kis csapatot alkotott. Mi vagyunk a főszereplő négyesfogat a produkcióban, emellett a kisebb és nagyobb epizódszerepekben olyan kiváló kollégákkal dolgoztam együtt, mint Gryllus Dorka, Balla Eszter, Kamarás Iván, Haumann Péter, Für Anikó, Simon Kornél, Medveczky Balázs és Szalay Bence.

Igencsak mozgalmas évad áll mögötted, legalábbis március közepéig rengeteget dolgoztál.
A mostani szezonban tizenhárom előadásban szerepeltem, több színházban, ami havonta húsz-huszonöt esti előadást jelentett. Ehhez jött hozzá a havi hat-nyolc ifjúsági darab, ami napközbeni elfoglaltsággal jár. A helyzet akkor igazán embert próbáló, amikor a színházban még próbaidőszak is van. Mindezek közé-mellé kell beszorítanom a szinkront, plusz elvállaltam egy kurzust az egyik szinkronstúdióban, tehát tanítani is fogok és ott vannak még a forgatások... Az utóbbi tizenöt-húsz évem meglehetősen pörgősen telt. Mindezt persze nem panaszképpen mondom, de azért most jólesik lazítani egy kicsit.

A színházi feladataid egy része a saját színházi társulatod, a Nézőművészeti Kft. repertoárjához kötődik. Például az előbb említett, fiataloknak szóló tantermi előadások is, amelyek sokakat érintő, aktuális témákat dolgoznak fel.
Készítettünk már darabot a kábítószer-függőségről, a fogyatékkal élők elfogadásáról, a családon belüli erőszakról és a kézmosás fontosságáról is. Az előadások után egy beszélgetés keretében szakemberek pl. addiktológus, infektológus szakorvos és pszichológus bevonásával megvitatjuk az adott témát a diákokkal. Fentiek közül A gyáva című drogprevenciós darab megy a legtöbbet, azzal járunk leggyakrabban iskolákba.

Az nem kérdés, hogy számodra rendkívül fontosak ezek az előadások. A kamaszok hogy fogadják ezeket a produkciókat?
Nagy örömömre szinte csak pozitív tapasztalatokról tudok beszámolni. Jó látni, hogy a fiatalok abszolút fogékonyak ezekre a kezdeményezésekre.

Te pedig mintha valamiféle küldetést teljesítenél ezekkel a produkciókkal.
Az elmúlt években számos ismerősöm jegyezte meg ugyanezt, de őszintén szólva én ennél sokkal önzőbb vagyok.

Ezt most hogy érted?
Alapvetően azt mondom, hogy nekem ez színház, ez a varázslat maga: kiáll két színész és a semmiből megteremt valamit, amin te sírsz vagy éppen nevetsz. Ez maga az a csoda, ami a színház műfaját több mint kétezer éve fenntartja, és ezt meg lehet teremteni egy osztályteremben... Hiszek abban, hogy a színház ereje zsigerileg tud hatni, mert azt látom, hogy megérinti a gyerekeket, és maradéktalan élményt nyújt nekik. Ráadásul sokat lehet tanulni a fiataloktól. Vagyis, ahogy az előbb is mondtam, ez színtiszta önzés a részemről, mert nekem ez a munka sokszorosan annyi örömöt ad, mint amennyi befektetett energiát igényel, tehát bolond lennék, ha nem csinálnám.

Az elhivatottságodat és a lelkesedésedet látva azt gondolnám, hogy a színészi pálya mellett sosem volt B terved. Ehhez képest annak idején építőmérnökként végeztél a Műegyetemen. A reál vonal hogy jött?
Édesapám mérnök volt, a bátyám is azt a szakmát választotta: nálunk a matek és a fizika mindenkinek jól ment. Szombathelyen fizika tagozatos gimnáziumba jártam, emelt szinten tanultam a matematikát. De közben Ajkán, még általános iskolás koromban egy Karinthy-novellával megnyertem a városi Ki mit tud?-ot, és ezt a győzelmet utána még háromszor sikerült megismételnem. Ezzel együtt csak negyedikes gimnazistaként határoztam el, hogy színész leszek, jelentkeztem is a Színművészetire, de már az első rostán kiestem. A családban a diploma elvárás volt, úgyhogy adta magát a Műegyetem, ahová elsőre felvettek. Utána elvittek katonának, majd még egyszer megpróbáltam a Színművészetit, sikertelenül. Végül építőmérnökként diplomáztam, de addigra már biztosan tudtam, hogy az nem az én utam. Még az egyetemi évek alatt csatlakoztam a Műegyetem színházában, a Szkénében működő Arvisura Színházi Társasághoz, ahol tíz esztendőt töltöttem el. Így kezdődött a színészi pályám...

Azóta eltelt három és fél évtized, te pedig az ország egyik legtöbbet foglalkoztatott színészeként ki sem látszol a munkából. Elégedett vagy azzal, amit eddig elértél a pályádon?
Semmiért nem adnám ezt a mostani helyzetet, hiszen a gyerekkori álmom vált valóra azzal, hogy színész lettem. Annak is örülök, hogy sokat dolgozom, és hogy sokféle munka megtalál, mert azzal foglalkozom, amiben a legtöbb örömömet lelem.

Szűcs Anikó
Fotó: RTL Klub