Sövegjártó Áron: „A fiatalok kifejezetten nyitottak a költészetre és a művészetekre”

A költészet művészet, de egyfajta küldetés is – erről tanúskodik Áron munkássága és a VERSmindenÁron kezdeményezése. Az alkotás szabadsága, a szavak ereje és a versek mindennapi jelenléte állnak tevékenységének középpontjában. Mit jelent számára a költészet? Hogyan születnek a sorai, és milyen hatással vannak a közönségre? Beszélgetésünk kitér a fiatalabb generációra és szóba került a színház is.
Mennyire lehet szétválasztani a verseket a színészettől?
Azt a fajta iskolát képviselem, amelyik azt mondja, hogy ugyanúgy kell verset mondani, mint egy prózát, vagy szerepet játszani. Egyszerűen, hitelesen, játékosan, színesen, szóval nem választanám el a színészetet a versmondástól, egy tőről fakad.
Elsősorban színészként ismernek. Melyik korábbi vagy jelenlegi szerepedre vagy büszke?
Szerencsésen alakult a pályám, mert sok-sok szerepet játszottam, prózai és zenés főszerepeket egyaránt. Ha választanom kellene, akkor a TOP3 a Bob herceg címszerepe, a Vértestvérek musical Mickey szerepe és a Liliomfi címszerepe lennének. Nagyon szeretem a nagyívű, „egész estés” szerepeket, jobban tudok azt hiszem összetettebb, sokszínűbb figurákat játszani.
Hogyan indult a Vers mindenáron projekt, és mi volt az alapgondolat mögötte?
Szerencsés véletlen és megtervezett brandépítés találkozása volt. A csak komoly versekkel foglalkozó YouTube-csatornámon egyszer brahiból elmondtam egy dalszöveget, ami nagyon tetszett már akkor a nézőknek, később pedig ezzel a céllal, de egy színészkollegám unszolásásra született meg a ma is ismert TikTok csatorna, ami szinte azonnal berobbant. Később csatlakozott hozzá az Instagram és a Facebook platformok is, így több helyen is vagyok, másfajta közönségekhez szólva. A csúcsa ennek pedig a VERSmindenÁRON önálló estem, amivel Budapesten és vidéken is folyamatosan fellépek.
Mikor érezted először, hogy a költészet az életed meghatározó része lesz?
Mindig is éltető elemem volt a művészet, egész kis koromtól fogva meghatározó volt számomra a zene, a költészet, a színház. A verseket különösen szerettem, de már kisiskolásként is egy kicsit másképp mondtam a verseket, mint a többiek és ezt nem mindig értékelték a tanárok… Később, önálló estjeimre eljőve a tanárok persze azt mondták, hogy ők már akkor látták a tehetségemet. Én nem pont így emlékszem, de a lényeg az, hogy szeretettel gondolok azokra az évekre is és különösen hálás vagyok az általános iskolás énektanáromnak, aki már az óvodában felhívta a szüleim figyelmét, hogy „ez a gyerek, művészgyerek”.
Van egy konkrét pillanat vagy élmény, ami inspirált a versírásra?
Komoly verseket nem írok, csak előadom őket, igaz van egy olyan „szolgáltatásom”, hogy kérésre születésnapra, névnapra, bármilyen eseményre egy jellemzés alapján faragok egy verset az ünnepeltről és azt videóban el is küldöm. Nagyon szokták ezt szeretni, meghatódnak és nevetnek rajta egyszerre. Ez is igazi színház szerintem.
Mit gondolsz, mi a legfontosabb a mai költészetben? Hogyan lehet közel hozni az emberekhez?
Ha a felesleges pózoktól megfosztjuk a versmondást, versolvasást, akkor olyan egyszerű az egész, csak hagyni kell, hogy hasson. Nincs olyan ember, akit ne érintenének meg József Attila sorai. Igyekszem hidat képezni a könnyedebb, humorosabb dalszövegek elmondása és a nagy, komoly versek befogadása között. Sokan mondják, hogy az általam előadott Tankcsapda: Mennyország tourist megnézése után odamentek a könyvespolcukhoz és levettek egy verseskötet. Szerintem ez nagyon jó dolog.
Hogyan néz ki nálad egy alkotói folyamat? Inkább spontán vagy tervezetten készítesz videókat?
Többfázisú a munka: először van egy válogatási folyamat, ahol eldől, hogy melyik dalszöveg kerül be, aztán utána elkezdek rajta dolgozni, alkotni, szétszedem, összerakom őket, majd a végén jön a vágás, utómunka, posztolás, népszerűsítés, ebben már többnyire nem veszek részt, segít a fantasztikus menedzsmentem.
Mit tanácsolnál azoknak, akik szeretnének verseket írni, de nem tudják, hogyan kezdjenek neki?
Ott van mindig az üres papír, vagy a monitor, kezdjenek el írni és tartsanak ki.
Ahogy láttuk, igen aktív vagy a közösségi médiában, elérted a közönséget? Mennyire tudják a mai fiatalok a versek jelentőségét?
Azt látom, mind az internetes felületeimen, mind az önálló estjeimen, hogy a fiatalok kifejezetten nyitottak a költészetre és a művészetekre, persze meg kell találni hozzájuk az utat, fiatalosan, lazán és mindenekelőtt őszintén.
Áron hogyan látja a jövőjét?:-) TV-sorozat vagy egész estés mozifilm?
Kifejezetten jól érzem magam kamera előtt, abszolút el tudom magam képzelni képernyőn akár sorozatban, akár filmben. Sorozatokban már forgattam többször is és nagyon élveztem, a műsorvezetést is szívesen kipróbálnám, szeretek improvizálni, váratlan helyzeteket megoldani. Nyitott vagyok az új dolgok felé és bizakodva várom az újabb lehetőségeket!
Bővebb infó: https://sovegjartoaron.hu/versmindenaron/