Staub Viktória: „Szeretek játszani, boldog vagyok”

Mi történik, ha egy fiatal színésznő egyszerre adja a hangját Wednesday Addams sötéten vibráló világának, miközben a színpadon és a kamera előtt is szerepek között lépked? Staub Viktória számára a játék nem csak hivatás, hanem szenvedély – és olykor kimerítő mentális utazás is.

A szinkronstúdió mikrofonja mögött néha vele együtt sír a karakter, a színpadon hónapokra eggyé válik egy szereppel, miközben a streamingvilág nyomása új tempót diktál.

Milyen mentális és technikai felkészülést igényel, amikor Jenna Ortega “Wednesday Addams”-ját szinkronizálod egy olyan erőteljes karakterben, különösen az ikonikus stílus megidézéséhez?
Talán a Wednesday volt az első olyan munkám, ami, igazán nehéz volt, nagyon precízen le kellett venni, azt ahogy ezt a karakter játssza a színésznő, aki szerintem elképesztően tehetséges, nagyon szeretem. Emlékszem első alkalommal, amikor mentem ki dolgozni hosszan voltam beírva, és iszonyatosan elfáradtam, erre emlékszem. Itt kaptam az egyik leghasznosabb tanácsot, amit a mai napig alkalmazok, ha tudom, hogy valami ez viszonylag nagy megerőltető munka lesz nem szabad napi 4-5 órát bevállalni belőle. Nem lesz olyan a minősége, vagy ha igen , milyen áron? Úgyhogy igyekszem ezt észben tartani és a legközelebbi ilyen munkánál szünet nélkül maximum másfél- két órát vállalni egyben.

Hogyan változott a szinkronipar dinamikája a streaming-generáció hatására?
 – hogyan látod te ezt belülről?
Nagyjából akkor kezdtem el szinkronizálni, amikor a streamingszolgáltatók is kopogtattak a stúdiók ajtajain, így csak tapasztaltabb kollégáimat tudnám idézni: „Sokkal több lett a munka, feszített és gyorsabb a tempó.”

Melyik szinkronmunka jelentett eddig olyan különleges kihívást, ahol nemcsak a hangodat, hanem a karakter mélyebb lelki világát is át kellett érezned?
Majdnem mindegyik karakterrel tudok azonosulni, amit legalább 1 órán keresztül nézek miközben dolgozunk, Sokszor sírok velük együtt. Egyszer volt egy karakter, amely története nagyon meghatott én is sírtam a mikrofon mögött amikor a karakternek kellett, és egyből azt a visszajelzést kaptam, hogy sokkal hitelesebben..:) Vicces volt, de közben egyetértettem a rendezővel hiszen ott lehet, hogy jobban elvittek az érzelmek és nem voltam karakterhű.

A színházi szerepeid (pl.: Equus, Charity) és filmes, tévés szerepeid (Aranyélet, A király stb.) között hogyan váltasz szereptudatot? Számít-e, hogy egy mélyebb színházi karakterhez hónapokon át elmélyülsz, míg a filmezés intenzívebb, de rövidebb?
Egy színházi szerepben jobban el tud veszni az ember, én legalábbis igen, míg a filmesnél nem temetkezel bele hosszú hónapokra olyan szinten, hogy az mérgezze az életedet. Alapvetően olyan vagyok, aki nagyon szereti a munkáját, ami jelen pillanatban az, hogy szinkronizálok és forgatok. Szeretek játszani, boldog vagyok és amíg ez így van, addig biztonságban érzem magam, függetlenül az adott szereptől.

Ha jól tudom, szabadúszó vagy, hogyan találnak meg a szerepek? 
Rákapcsolódva az előző válaszom végére, szerintem, ha megtalálom azt, ami boldoggá tesz, akkor keresés nélkül megtalálnak azok a munkák, amikkel dolgod van, ellenkező esetben tudni kell nemet mondani. Volt időszak amikor civil munkát csináltam, azt éreztem most ez kell nekem, volt, amikor tepertem a szerepek után és természetesen hiába. Vigyáznak rám odafent és jó irányba terelnek, ezért csak hálás lehetek.

Színház, könyv, podcast vagy film: te melyik műfaj révén szerzel leginkább új perspektívákat?
Film. Nagyon sok klasszikus elmaradásában vagyok, úgy, hogy most csak úgy iszom a régi bölcsek szavait a képernyőn keresztül.

Milyen kulturális élmény hatott rád legutóbb?
Voltam az Örkény 20. születésnapján, a Sportarénában. Őszintén nem tudtam mire számíthatok, de a lehető legnagyobb dolgot kaptam vissza, a kultúra iránti vágyat, szomjazást. Azt az örömöt, hogy alkotni valamit élőben közösen, azt átadni másoknak, ez egyszerűen maga a varázslat. Együtt lenni szórakozni, részese lenni valaminek. Nincs is ennél fontosabb.