Vági Bence:”Fontos, hogy jelen legyünk saját életünkben, átéljük létünk egyszeriségét”

A klasszikus színházi és cirkuszi előadások közönsége általában passzív – azaz néző. Az immerzív produkcióban a publikum aktív résztvevője az élménynek, belemerül a cselekménybe és a térbe. Vági Bencével, a Recirquel alapítójával és művészeti vezetőjével beszélgettünk.

Hogyan született meg a Recirquel ötlete?
Még 2012-ben, a Sziget Fesztivál felkérésére készítettem egy produkciót a Baross Imre Artistaképző növendékeivel, amelynek Recirquel volt a címe. Az előadás hatalmas sikert aratott, és azt mondtam, ezt a csapatot egyben kell tartani. Így született meg a Recirquel Újcirkusz Társulat, majd jött egy újabb felkérés a Budapesti Tavaszi Fesztiváltól, hogy rendezzek egy egész estés előadást. A saját társulat gondolata azonban sokkal régebb óta érett már bennem: gyerekkoromban lenyűgözött a cirkusz világa, ahova a nagyszüleim vittek el rendszeresen. Hatéves koromtól pedig balettoztam, Pina Bausch wuppertali iskolájában kezdtem. A Paul McCartney által alapított művészeti egyetemen, a Liverpool Institute for Performing Arts-on tanultam koreográfiát, a szakdolgozatomat a kabaré és a varieté történetéből, azon belül pedig a cirkuszi karakterekről is írtam. 

Mi inspirált, hogy a cirkuszt és a színházat ötvözd?
Az újcirkusz gyökerei a múlt század második feléig nyúlnak vissza, ekkor kezdték el az egyedi történetmesélést és a színházi elemeket a cirkusszal ötvözni. Én még sok évvel ezelőtt, Edinburghben, a Fringe Fesztiválon láttam először újcirkusz előadást, ami akkor nagy hatással volt rám, lenyűgözött. Az újcirkusz világán belül a Recirquellel az elmúlt másfél évtizedben kiérleltünk egy új műfajt, amit elsőként a kritikusok neveztek el cirque danse-nak. A cirkuszművészet és a kortárs tánc egyesüléséről van szó. Az előadásainkban, egyik műfaj testvére lett a másiknak. Míg a tánc az önkifejezés eszköze, a cirkusz a káprázaté.Ez a teljesen egyedi előadóművészeti forma hozta meg a nemzetközi hírnevet a társulatnak, ma már a világ top három újcirkuszi társulata közé sorolnak minket.

Milyen produkció a Walk My Word?
A Walk My Word című immerzív előadással társulatunk olyan nagyszabású produkcióra készül, amely mérete, egyedisége és látványvilága alapján Budapest kulturális ékköve lehet. A több tízezer kellékkel berendezett játéktér önmagában is lenyűgöző, de az előadóművészek teszik élővé. Hasonló méretű immerzív előadások eddig csak New Yorkban, Londonban, Shanghajban voltak láthatók, az európai kontinensen ez az első.

Kik az előadók?
35 elképesztően tehetséges művésszel dolgozunk együtt. Ők a Recirquel hagyományaihoz híven hibrid előadóművészek, azaz nemcsak a cirkuszművészetben teljesednek ki, hanem táncművészetben is nagyon otthonosan mozognak, és a színészi játékban is jeleskednek. Ez a komplex tudás teszi lehetővé, hogy közvetítsék az antik mítoszok világának ismert történetére, Aeneas és Didó szerelmi tragédiájára támaszkodó sztori narratíváját, és megformálják a mitikus karaktereket.

Miért választottad az immerzív előadás műfaját?
Benyomások és információk záporoznak ránk folyamatosan a televízión, mobiltelefonon, interneten keresztül. A sok hatás nehézkessé, ha nem lehetetlenné teszi a belemerülést bármibe is, azaz nehéz ténylegesen átélni és megérteni a lényeget. Az immerzív előadás ebben segít: kiragad minket a saját zaklatott világunkból és belehelyez egy alternatív valóságba. A nézőkre lesz bízva, hogy a grandiózus látványvilágban merre indulnak el, mit fedeznek fel, melyik szereplőt követik, melyik isten vagy teremtmény szobájába lépnek be.

Kevesen olvasnak ma Vergiliust, esetleg csak hallottak valamit, a római kultúrát megalapító trójai hős legendájáról. A Walk My World produkció az ő sorstörténetére alapozva kívánja beszippantani a közönséget a mitológia világába. Hogyan érti meg a néző, hogy miről is van szó? 
Az élmény átéléséhez nem szükséges ismerni az eredeti történetet, de nagyon figyelünk arra, hogy minél több információt adjunk át előzetesen a nézőknek. Már a fogadótérben, a falakon megjelenő szövegeken, vizuális elemeken keresztül elkezdhetnek ismerkedni a történettel. Mielőtt megérkeznek az előadás tereibe, egy 33 képből álló, festmény-szerű kálvária bemutatja az egész legendát, az összes karaktert. Elkezdjük finoman ráhangolni a nézőt arra, hogy mi várja majd az előadótérben.  A Vergilius eposzán alapuló produkcióban olyan mindenki által jól ismert mitológiai karakterek is megelevenednek, mint például Vénusz istennő, Ámor, Minótaurosz vagy Nárcisz. Az egyes karaktereknek saját, rájuk jellemző otthonaik, előadótereik lesznek. A néző ezekben a terekben is teljesen szabadon mozoghat. Nem vezeti őt senki. Döntéseket hozhat arról, hogy miként fedezze fel a maga számára ezt a legendavilágot. Tulajdonképpen úgy vesz részt az előadásban, mint egy beavatott vendég. Az artisták, táncosok teszik a dolgukat, művészi eszközökkel mutatják be saját történetszálaikat, amelybe a néző ott kapcsolódik be, vagy ki, ahol csak akar.

Képzeljük el ezt úgy, mint egy VR szemüveg élményt, csak éppen fordítva, azaz a kép valódi?
Az élmény nagyon is valódi, hiszen a látogató ténylegesen benne van a térben. Mondhatjuk úgy is, hogy a produkció egy kvázi VR szemüveg, amelyen belül mi mozgunk. A produkció által teremtett világot valóság-közelinek éljük meg azáltal, hogy az szinte beszippant bennünket. Belülről élünk meg egy körülöttünk zajló történetet. Mint egy film a filmben.

Látjuk, ahogy mondjuk Juno istennő, azaz a görög mitológiában Héra, hogyan készül a trójaiak elleni gyilkos támadásra. A látogató attól a pillanattól kezdve követheti őt, ahogyan megalkotja gonosz tervét, és utána elindul a labirintuson keresztül és eljut Trójáig, ahol az ő fegyverével pusztítják el a trójaiakat.

Ha a néző a történetben és a terekben is tetszése szerint mozoghat, hogyan ér a végére? Mennyi az előadás időtartama?
A szerteágazó útvonalak szabadságát kínáló labirintus-szerű előadótérben a néző maximálisan két és fél órát tölt. Közben akár ki is mehet, ihat egy frissítőt a bárban, aztán megint visszatérhet, és folytathatja a felfedezést.

Hogyan néz ez ki technikailag? A néző bolyong a labirintusban, egyes helyszínekre vissza-visszatér esetleg akkor, amikor ott éppen nem történik semmi?
Az előadás ideje alatt minden jelenetet kétszer ismétlünk meg. Kifejezetten nagy az esélye annak, hogy a látogató lásson minden produkciót, ha mégsem, egyszerűen tovább megy, és később visszatér. Egyébként, amikor éppen nincs jelenet az adott helyiségben, a tér akkor is rengeteg izgalmat rejt: elmeséli a történet hátterét és részleteit. Be van rendezve például Minótaurosz (vagy Aeneas, Didó, Nárcisz) tárgyaival, a róla szóló könyvekkel, az őt ábrázoló festményekkel, a legenda körüli gyűjtemények tárgyaival. Ezek a relikviák akkor is kommunikálnak róla, amikor ő nincs ott. A néző lehetőséget kap, hogy mélyen megismerje a történetet és lehet, hogy mire ennek a végére ér, a szereplő pont visszatér és már sokkal jobban ismeri, mintha azonnal találkozott volna vele.

Van-e létjogosultsága a tapsnak, a tetszésnyilvánításnak például az ilyen feszült történet-láncolatban?
Elképzelhető, hogy egyes jeleneteknél, mert a produkció annyira lélegzetelállító, a közönség önkéntelenül reagálni fog, esetleg tapsol, ez eldől majd. A finálét viszont úgy terveztük meg, hogy valamennyi művész az előadótér minden pontjáról egy helyre, a karthágói piactérre sereglik, a nézők önkéntelenül követik őket. Az itt bemutatott produkció a korábban átélt jelentek miatt is katartikus hatást gyakorol majd a publikumra, és itt biztos lesz taps.

Ha nem a színház és a cirkusz világában dolgoznál, mivel foglalkoznál?
Az orvoslás mindig is foglalkoztatott. Folyamatosan igyekszem másokat a gyógyulásban támogatni, szeretek embereket rendbe tenni. 

Kép és szöveg: Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület