Magyarország legviláglátottabb embere ismét sztorizik

Magyar cím: 
Ez az én világom - Jó emberek, különös élmények távol és közel
Írta: 
Földvári András

A tavalyi év sikeres könyvének írója újabb kalandjairól írt kötetet, a történetek a Földbolygó különböző pontjairól származnak. Ugyanakkor nem egyszerű útleírásokat olvashatunk, sokkal inkább élettapasztalatokat, filozófiákat, illetve, hogy a körülöttünk lévő világ mennyire érdekes és színes. Barátokat és ahogy a szerző írja "jóembereket", érdemes találni, hogy később tudjuk ápolni ezeket a kapcsolatokat!

Barátai, útitársai nemcsak arra tanították életfilozófiájukkal a bolyongó magyart, hogy a világ színes és érdekes, hanem azt is megtapasztalhatta, hogy az minden ellenkező híreszteléssel szemben jó is. Ebbe a környezetbe invitál a szerző mindenkit, aki képzeletben vagy akár valóságosan is útra kelne vele.

A kötet három részre osztható: a Magyarok mindenütt című első részből megtudhatjuk, milyen a világ bármely pontján magyarokba futni, illetve milyen, amikor itthon találkozunk világsztárokkal, az Utazó slamasztikában című, második részből kiderül, hányféle akadállyal találhatja szembe magát egy világutazó, és hogyan tudja leküzdeni azokat, az Embert barátjáról című, harmadik rész pedig arról győzheti meg az olvasót, hogy barátokat mindenütt és minden helyzetben találhat, aki a világban botorkál.

Melyik repülőjáraton teljesítettek szolgálatot csak nők a pilótával egyetemben? Milyen furcsa csomagot tesznek az afrikai Malawiban a visszapillantóra, és nem a hátsó ülésre, vagy csomagtartóba? Miként változott Földvári András indán lendülő Tarzanná Laoszban? Milyen az, amikor egy családegyesítő akció során kicsit több feleség kerül elő a vártnál? Melyik a világ legveszélyesebb állata, ha nem a fekete özvegy, a kobra vagy az oroszlán? Hogyan néznek ki a japán minigarzonok és kapszulalakások? Mi köze van Földvári Andrásnak Kertész Imréhez és Citrom Bandihoz? Ezekre a kérdésekre megkapjuk a válaszokat, amennyiben részt veszünk ezen a nem mindennapi „utazáson”, és szinte már szervezzük is a nyaralásunkat, hiszen a könyv hívogat minket.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)