Könyv

Olvasni jó és hasznos időtöltés, bemutatjuk az általunk fontosnak vélt könyveket, kiemelve a hazai szerzőket.

Stílszerűen a Dunán, egy zenés szórakozóhellyé átalakított hajón tartották Koncz Dezső fotós újabb könyvének bemutatóját. A kötet „Sztárok és sztorik 2” címmel, a tavaly megjelent első könyv tematikáját folytatva, a hazai könnyűzene nagyágyúi, elismert művészeinek fotóit és egy számukra emlékezetes sztorijukat tartalmazza.

4.5

Több mint félezren ültek már a Veiszer Alindával szemközti székben ötven, többnyire megrázóan rövidnek tűnő percig azért, hogy pályájukról, életükről, reményeikről és kudarcaikról beszélgessenek valakivel, akiről nem tudtak sokkal többet, mint azt, hogy érdeklődik utánuk. A népszerű nevek mellett ráadásul nyáron a fiatalok is beszélgetőpartnerre találtak. Ennek apropóján (is) ajánljuk a könyvet.

4

A nyugati sajtóban csak a "magyar ásványvízkirálynak" nevezett tulajdonos, Balogh Levente könyvében feltárja a Szentkirályi ásványvíz eddig rejtett titkát, a multinacionális cégekkel folytatott küzdelmeit, mindazonáltal őszinte vallomásai révén saját portréja is kirajzolódik. A Szentkirályi-titok c. fényképekkel illusztrált kötetből minden fontos információ megtudható a kiváló márkáról.

3.75

A légiforgalmi irányítók azok a férfiak és nők, akik minden idegszálukat megfeszítve, hatalmas nyomásnak és stressznek kitéve vezérlik a földről a több száz tonnás repülőgépeket. Munkájuk sikerén nap mint nap, ezrek élete múlik. Az Észhelyzet – Fejezetek a magyar légiforgalmi irányítás történetéből c. kötetben a magyar légiforgalmi irányítók egyik nagy öregje, Törőcsik József mesél nem kevés humorral a szakma kulisszatitkairól, a kiképzés hol fárasztó, hol összekovácsoló...

4