Aranymúzeum nyílt Budapesten
Zelnik István Délkelet-ázsiai Aranymúzeumban a mai Délkelet-Ázsia 11 államának területéről az ókortól a 20. századig mintegy ezer műalkotás kapott helyet, ezek nagy része aranytárgy. A múzeum Dr. Zelnik István – volt diplomata, ma üzletember és műgyűjtő – nemzetközi viszonylatban is egyedülálló délkelet-ázsiai gyűjteményére épül, mely mintegy 50-60 (!) ezer tárgyból áll.
A bemutatott kincseken túl a „különleges ékszerdoboz”kulturális és művészeti keresztmetszetét adja ennek az ezerszínű régiónak. A múzeumi terek végigvezetik a látogatót Délkelet-Ázsia művészetének korszakain és bemutatva annak rendkívüli gazdagságát. Királyságok és nomád népcsoportok éltek itt egymás mellett virágzó kultúrákban. A régió kultúráját és művészetét a szomszédos indiai és kínai kultúra jelentős mértékben befolyásolta, de emellett a régiót átszövő tengeri és szárazföldi selyemúton, a kereskedelmi útvonalakon érkező impulzusok is hatottak rá Az itt élő népek befogadóak voltak vallási oldalról is, sokféle hitvilágra nyitottak voltak. A buddhizmus, a hinduizmus, de az animista hitvilág is virágzott egymás mellett, vagy akár egy királyságon belül egymást kiegészítve.
A több ezer évet átívelő remekműveket két szinten kilenc teremben mutatja be a kiállítás, amelynek minden részében megtalálhatóak a buddhizmushoz kapcsolódó ábrázolások: az álló, ülő, lépő Buddhák ezerféle felfogású kultusztárgyai. Az "ezer Buddha" fala mellett helyet kapnak a sztupa alakú ereklyetartók, fogadalmi táblák, szertartási edények is. A hinduizmus Siva ábrázolásai pedig népcsoportonként és királyságonként eltérő módon tárulnak elénk. A tengeri selyemút drágakövei között megannyi achát, hegyikristály, borostyán, jáde vonul fel, de a faragott elefántcsont agyarok és a nemesfém ruhadíszek is megtalálhatóak.
A gyűjtemény fő erősségeit a tyam, a khmer, a jávai és a törzsi kultúrák arany és ezüst tárgyai jelentik. Jelentősek továbbá a buddhizmushoz, illetve a hindu hitvilághoz kapcsolódó vallási tárgyak és szobrok.
Zelnik István gyűjteménye érdemben gyarapítja tudásunkat Délkelet-Ázsia udvari és törzsi kultúráival, vallási és művészeti hagyományaival kapcsolatban, sőt teljesen új információkkal is szolgál. A gyűjtemény teljessége révén alkalmas arra, hogy általa a régió kultúrájáról teljesebb képet kapjunk, eddig töredékesen rendelkezésre álló információkat kiegészítsünk, pontosítsunk, új megvilágításba helyezzünk. Ebből a szempontból rendkívüli jelentőségű és Magyarországon páratlan magánkezdeményezés az a kutatási program és tudományos projekt-sorozat, melyet gyűjteményére alapozva, abból kiindulva maga a gyűjtő indított el, s melyet az ugyancsak általa alapított és finanszírozott Magyar Délkelet-Ázsiai Kutató Intézet fog össze.
A múzeumnak nem csak a vitrinjei rejtenek rendkívüli kincseket, hanem a trópusi növényekkel telt kert is, ahol szintén több ezer éves szobrok és kőtáblák várják a látogatót. A shopban pedig a másolatokkal ellentétben bárki vásárolhat magának délkelet-ázsiai régiségeket a szuvenírek mellett. A Sövény Aladár Teaház és wunderkammer pedig igazi európai kuriózumként hajóroncsok rakományai, ezüsttel applikált állatkoponyák, régi utazók metszetei és megannyi indokínai kincs között autentikus ázsiai teákat, kávékat és falatkákat kínál.
Kapcsolódó honlap: www.aranymuzeum.eu