Kult-Mix

Minden olyan hír, esemény vagy program, amely a többi rovatunkban már nem fért el. Kiemelve a hazai programokat.

Jelenleg újra virágkorát éli a bakelitlemez. Cserháti Zsuzsa Hamu és Gyémánt című, örökérvényű klasszikusa is elérhető. A közel harmincéves korong megújult dizájnnal, limitált példányszámban jelent meg – most először bakeliten. Az idő bizonyította, hogy sok mindent kibír a bakelit, ellen- és értékálló a többi formátumhoz képest nem utolsó sorban van egy kellemes nosztalgikus érzése a zenerajongónak, ha a kezébe veszi.

5

Átadták Siófok megújult Rózsakertjét és parkját, ahol 6000 rózsa illatozik, a parton pedig egyedülálló vízalagúttal bővített szökőkút várja a látogatókat. A Rózsakert Siófok északi kapujává vált. A felújítás 2021-ben kezdődött, és 2024 májusában fejeződött be. A park a helyiek és a turisták kedvelt helye. A siófoki Hajóállomás mellett fekvő Rózsakert és az onnan induló parti sétány a helyi lakosok és a Siófokra látogató vendégek által is igen kedvelt parkja a városnak, amit egész évben több...

5

Thomas Anders tavaly volt 60 éves és idén a Modern Talking, a 40 éves pályafutásának évfordulóját is ünnepli, ezért szeptember 14-én visszatér Budapestre egy lenyűgöző, 40 years of Modern Talking címet viselő 90 perces élő szuperkoncerttel! A korábbi teltházas koncertek után 2024-ben egy még grandiózusabb, önálló show részesei lehetünk, amit soha nem fogunk elfelejteni!

5

Lakatos Márk újra divatbemutatókkal készül a Heineken Balaton Soundra július 3-6 között. Azonban idén a kifutón megjelenő márkák nemcsak a divatshowkon lesznek láthatók, hanem egy nappal lazább, éjszaka pedig pezsgő divat közösségi téren is, a Fashion Hub-ban. Itt mindenki feldobhatja a megjelenését, akár egy VIP partira is készülve.

5

Anglia egyik kedvenc fiúbandája, a Take That több mint három évtizedes művészeti pályafutása alatt első alkalommal lép fel Magyarországon. Ráadásként a közönség nemcsak a jól ismert dalokat hallgathatja meg, hanem az új This Life albumot is. A banda, mely jelenleg három tagból áll, 2024. július 3-án lép a Budapest Park színpadára új hangzással régi közkedvelt slágerekkel.

5

Sokszor dobálózunk a „legendás” jelzővel, esetenként túlzóan és meggondolatlanul, most tényleg nem lehet mást mondani: legendás banda járja Európát. Május 17-étől augusztus 17-éig bezárólag, sajnos Magyarországot nem érintve az AC/DC, több helyen 2 koncertet is ad. Majd 10 éve annak, hogy az ausztrál banda világkörüli turnéra indult, így nem csoda, ha a rajongók szinte pillanatok alatt elkapkodták a jegyeket. Elképesztő az érdeklődés, azonban valljuk be, egy olyan banda...

5

2014 tavaszán létrejött az Akvárium Klub, amely azóta Budapest egyik legkedveltebb szórakozóhelyévé vált. Nincs is kellemesebb program, mint a Teraszon összefutni a barátokkal, majd részt venni egy koncerten vagy buliban. A klub három terme, köztük a frissen felújított és koncertekkel is szolgáló Lokál, a zenei sokszínűség jegyében változatos programokat kínál minden látogatónak.

5

Három évvel ezelőtt indult útjára a digitális "jenki huszár," a Hello HuGo nevű applikáció, amely felhasználóbarát módon gyűjti össze a lehető legtöbb magyar vonatkozású helyet az Egyesült Államokban. Jelenleg már több mint 1500 ilyen pont található az alkalmazásban. Azóta nívódíjjal is elismert applikációt több mint tízezer ember használja világszerte, az Atlanti-óceán mindkét oldalán, Ausztráliától Kanadáig, Indiától Belgiumig, Franciaországtól Mexikóig, Jamaikától számos más országig.

4

A többszörösen díjnyertes és világszerte elismert hegedűvirtuóz, Lindsey Stirling, aki 27 millió követővel büszkélkedhet, nyilvánosságra hozta 2024-es európai és brit turnéjának időpontjait. A Duality című új albumát népszerűsítő turné keretében Lindsey október 11-én Budapesten is fellép, méghozzá az MVM Dome színpadán. A koncert különlegessége, hogy NYA is csatlakozik hozzá vendégművészként. Lindsey előadásai mindig lenyűgözik a közönséget, mivel komplex koreográfiával és lélegzetelállító...

5

Pontosan egy évvel ezelőtt nyitotta meg a kapuit a Madame Tussauds Budapest a belvárosi Palazzo Dorottyában. A produkció 52 figurával, köztük 17 magyar vonatkozású viaszmással vezeti be a látogatókat a hírességek csillogó világába. Dwayne Johnson egyszerre színész, profi pankrátor, testépítő ikon, amerikai futball liga tulajdonos, üzletember és producer, akit tömegek követnek szerte a világon - csak az Instagramon közel 400 millió rajongó kíváncsi a történeteire.

5