Mészáros Béla: „Nagyon vártam már ezt próbafolyamatot”
A budapesti Katona József Színház művésze egy év kihagyás után talán a szokásosnál is nagyobb lelkesedéssel készül a soron következő bemutatójára. Ráadásul kihívásokból a kamera előtt is bőven jut Mészáros Bélának, aki háromgyerekes „mintaapaként” igyekszik helytállni a TV2 közkedvelt napi sorozatában. A népszerű színész az aktuális munkáin túl a régi időkről is örömmel mesélt, sőt, azt is elárulta, mikor tanult meg vakon gépírni..
Lefogadom, hogy már visszafelé számolod a napokat a soron következő premieredig. Vagy tévedek?
Nem tévedsz. Nagyon vártam már ezt a próbaidőszakot, mert előtte egy évig nem próbáltam színházban, az előző évadban nem volt bemutatóm, úgyhogy örömteli izgalommal kezdtem bele ebbe a munkába.
Főszerepet játszol a TV2 Mintaapák című napi sorozatában, ezért nem vállaltál új szerepet az elmúlt szezonban.
Tizenhetedik éve vagyok már a Katonában, minden évadban három vagy négy bemutatót jegyeztem, és azt gondoltam, hogy talán jó lenne egy kis szünetet tartani, egy kicsit eltávolodni a színháztól. Máté Gábor, a teátrum igazgatója igazán korrekt módon kezelte ezt a helyzetet, amikor elengedett erre a munkára, amiért nagyon hálás vagyok neki. Azt azért hozzátette, készüljek fel arra, hogy nem lesz könnyű dolgom, mert a napi sorozat forgatása megterhelő lesz. És milyen igaza volt! (mosolyog) Abban egyeztünk meg, hogy egy évig nem próbálok új szerepet, csak a futó előadásaimat viszem a színházban.
Most pedig már javában zajlik a széria második évadának a forgatása, te pedig egy izgalmas bemutatóra készülsz.
Amikor megtudtam, hogy folytatódik a sorozat és megkérdeztem Gábort, hogy erre a szezonra is kiadna-e, ő ismét igent mondott, de cserébe megkérdezte, hogy próbálnék-e egy darabot: merthogy lenne egy nekem való szerep. Azt válaszoltam, hogy nagy örömmel vállalom, A Katona József Színházban mutatjuk be a fiatal angol drámaíró, Nick Payne Hát, ha van is, én még nem találtam meg című darabját Gábor rendezésében. Ez egy négyszereplős előadás: Fullajtár Andrea, Kocsis Gergely és egy fiatal lány, a tizenöt éves Mayer Szonja a partnereim benne. A nagybácsit, Terry-t alakítom a történetben.
Akkor ez most egy húzós időszak számodra?
Valóban nem könnyű összehangolni a kétféle munkát, de ezt most egyáltalán nem panaszképpen mondom, mert mindkettőt élvezem. Egy napi sorozat forgatása teljesen másfajta koncentrációt és felkészülést igényel, mint a színházi próbafolyamat, emellett sok új dolgot tanulok a kamera előtt. Arról nem beszélve, hogy a sorozatban teljesen más kollégákkal dolgozom, mint a színházban, ami megint csak inspiráló. A karakteremet is nagyon bírom: egy háromgyerekes apukát játszom, vagyis a sztori szerint én egy tapasztalt szülő vagyok. ami azért is érdekes helyzet és leginkább azért jelent(ett) kihívást, merthogy civilben nekem nincs gyerekem.
Így is, úgy is nagy kaland lehet gyerekekkel együtt forgatni...
Tényleg klassz dolog, de egyáltalán nem könnyű. Vannak nehéz pillanatok (nevet), főleg ha az óvodai jelenetekre gondolok. És én még nem szólhatok egy szót sem, de az óvónőket alakító kolléganőim tudnának mesélni arról, milyen embert próbáló, amikor egész nap óvodai jeleneteket vesznek fel tizenöt-húsz gyerekkel. Le a kalappal előttük! A srácok alapvetően komolyan veszik a feladatukat, de mivel gyerekek, nem tudnak kibújni a bőrükből, és időnként, például két jelenet felvétele között járkálnak, rohangálnak, ökörködnek, aztán persze nagyon ügyesen helytállnak a szerepükben.
A színházi munkáid mellett az utóbbi időben sok filmben és több tévésorozatban láthattunk.
Szerencsésnek érzem magam, amiért megtaláltak ezek a feladatok. Annak idején az Aranyélet volt az egyik fontos állomás, pedig csak az első évadában szerepeltem, Komáromi Zsolt rendőrőrnagyot alakítottam pár epizód erejéig, mégis, valahogy az a karakter különösen megmaradt az emberekben: hihetetlen, hogy még ennyi idő elteltével is gyakran felemlegetik velem kapcsolatban. Később játszottam a Duna TV Csak színház és más semmi című sorozatában, ott viszont több évadon keresztül szerepeltem.
Közben sorra jöttek a mozifilmek: a Swing, a BÚÉK!, a Seveled...
Mindegyiket szerettem!
Legutóbb pedig a Pesti balhé.
Nekem az is nagy élmény volt. Hihetetlenül élveztem a forgatást! Mozgalmas volt, tele akciójelenetekkel, amiket különösen szerettem. És bár feszített ütemben zajlott a munka, közben rengeteget röhögtünk, imádtam az egésznek a hangulatát. Ráadásul kiváló kollégákkal dolgoztam együtt.
Olvastam, hogy Pilisvörösváron nőttél fel. Mikor kezdett el érdekelni a színészet?
Már az általános iskolában szerettem az irodalmat, vonzott a költészet, lelkesen szavaltam, és versmondó versenyeken indultam. Tizenegy-tizenkét éves koromtól kezdve különböző színistúdiókba jártam. Így kezdődött... Később felvettek a budapesti Katona József Gimnáziumba, ahol az úgynevezett cilinder osztályba jártam, ez afféle drámatagozat volt. Habár a középiskolában egy kicsit alábbhagyott a színészet iránti lelkesedésem, akkoriban jobban érdekelt a szórakozás, a bulizás. Ezzel együtt mindvégig a Színház- és Filmművészeti Egyetemre készültem. Mivel augusztusi vagyok, még nem voltam tizennyolc éves, amikor érettségiztem, és akkoriban még fiatalnak éreztem magam a felvételihez. Úgyhogy ott maradtam még egy évet az iskolában, és beiratkoztam a felsőfokú ügyintéző-titkár szakra. Bár sok közöm nem volt az egészhez, legalább megtanultam vakon gépírni (nevet). Egy évvel később felvételiztem a színművészetire, de csak a második rostáig jutottam. Így kerültem az Új Színház stúdiójába, ahol egy évet töltöttem, majd második nekifutásra felvettek az egyetemre.
Onnan pedig egyenesen a Katona József Színházba szerződtél, amelynek azóta is tagja vagy.
Furcsa belegondolni abba, hogy már a tizenhetedik évadomat taposom, egy kicsit hihetetlen is (mosolyog), de jól érzem magam a Katonában, és büszkeséggel tölt el, hogy ehhez a társulathoz tartozom.
Fotó: TV2
Szűcs Anikó
