Színház

Elhozzuk olvasóinknak a legfontosabb színházi eseményeket, fesztiválokat, műfaji korlátok nélkül.

A székesfehérvári Vörösmarty Színház és a Magyar Állami Operaház közös produkciója, Mihály Tamás − Horváth Péter − Pintér Tamás: 56 csepp vér című forradalmi musical, amely október 23-án és 31-én lesz az Erkel Színházban. Az 1956-os forradalom 60. évfordulóján a – tíz évvel ezelőtt nagy sikerrel debütált – musical annak az igazságnak kíván emléket állítani, hogy a forradalmat szabadságra vágyó fiatal emberek csinálták.

4

Az Orlai Produkciós Iroda mutatja be Kern András és Szabó Kimmel Tamás főszereplésével Dés Mihály sikerregényéből adaptált Pesti barokk c. előadást Göttinger Pál rendezésében. A színpadi változatot Kern András készítette.

5

Miguel de Cervantest az egyház ellen irányuló gondolatai miatt börtönbe zárják, ahol cellatársai elkobozzák kéziratát, a Don Quijote című darabot. Az író a rögtönzött bíróságnak védőbeszéd gyanánt előadja művét a bús képű lovag történetéről, aki megrögzötten ragaszkodik az álmaihoz és tántoríthatatlanul hisz a szerelemben… a jól ismert történetet a József Attila Színház mutatja be Zöld Csaba főszereplésével.

4

Jubileumi, 85. évada során újra az eredeti felállásban várja nézőit a Szegedi Szabatéri Játékok: a színpad a dóm előtt kap helyet, a nézők pedig a már felújított templommal nézhetnek szembe. A helyszín átalakítása ismét kreatív kihívások elé állította a fesztivált. Magyarország legnagyobb játszóhelye az újabb fejlesztésekkel immár több mint 1700 négyzetméter. A színpad és a nézőtér építése másfél hónap múlva kezdődik.

4

London sikerdarabja 2016. július 29-étől az Operaházban látható, a hármas szereposztásban többek közt Stohl András, Gallusz Nikolett és Csákányi Eszter is színpadra lép.A musical a három Oscar-díjra is jelölt Billy Elliot című film történetére épül, amely egy szegény sorba született tehetséges kisfiúról szól, akinek családja hallani sem akar arról, hogy egy általuk ismeretlen terepre, a balettszínpadra lépjen.

4.5

Pedro Almodóvar robbanásszerűen tört be a filmes szakmába a nyolcvanas években, az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén-nel, amelyet 25 díjjal jutalmaztak, é szinte azonnal belépett a kultfilmek sorába. Ez az egyedülállóan fordulatos történet különös, de szerethető alakokat vonultat fel, humora magával ragadó, és minden keserűsége mellett tele van életörömmel. A musicalben jóakarók, ellenségek és nők minden mennyiségben, hol gyalog, hol taxival kergetik érzelmeiket, háttérben a...

4

Az első, vad szerelem története 21 ikonikus Omega-slágerben elmesélve: ezt ígéri a Gyöngyhajú lány balladája, az ExperiDance új táncos musical-je. Premier március 12-én a RaM Colosseumban. A Kossuth-díjas Omega együttes és a világhírű ExperiDance Production több év gondos tervezés, aprólékos egyeztetés és lázas alkotómunka után Szomor György, Fésűs Nelly, Koós Réka, Gergely Róbert, Lux Ádám, R. Kárpáti Péter, valamint Simon Panna Boglárka és Békefi Viktória főszereplésével...

3.8

Robert Wise 50 éve bemutatott nagysikerű musicalét állítja színpadára a Pesti Magyar Színház. A muzsikai hangja teltházas hármas premierrel és szereposztással indul útjára. Rendező: Eperjes Károly.

4

Egy kellemes zenés komédiával Csalogány Család indítja az új évadát a színház. Gesztesi Károly, Voith Ági, Bacsa Ildikó, Székhelyi József és Széles Tamás közreműködésével. Érdekesség, hogy a zenei összeállítást Gesztesi Károly fia, Máté készítette Bradányi Iván dalszövegei alapján.

5

Az egymás iránti tisztelet, szeretet és megértés mozgatja azt a New York-i társaságot, amelynek tagjai a társadalomból kivonulva képzelik el az életüket. Vajon meg lehet ezt csinálni egy háború kellős közepén? Augusztus 7-én, 8-án láthatjuk a népszerű musical Broadway változatát!

4