Színház

Elhozzuk olvasóinknak a legfontosabb színházi eseményeket, fesztiválokat, műfaji korlátok nélkül.

Az 1983-ban Szirtes Tamás rendezésében és Seregi László csodálatos koreográfiájával színre vitt, és azóta több macskaéletet is megélt musical példátlan a hazai színházi életben. Ilyen még nem volt, hogy egy darab 40 évig megszakítás nélkül legyen műsoron, az eredeti rendezésben, koreográfiával, változatlan formában. A Macskák előadás fogalommá és a magyar színháztörténet részévé vált.

5

A nagy érdeklődésre való tekintettel április 12-ig meghosszabbították a Ruttkai Éva születésének 95. évfordulójára készült Ruttkai Éva és a Vígszínház című nagyszabású, exkluzív, eddig szélesebb körben szinte teljesen ismeretlen fotókból készült online kiállítást. A kiállítás kurátora a Ruttkai Éva-életműkutató Rácz Ráchel, a Ruttkai és kora című blog szerzője, aki színháztudományi mesterszakos diplomamunkáját ezzel a vizuális projekttel egészíti ki.

5

Az Aranylakodalom Bank Tamás felkérésére készült, mint a 2019-ben bemutatott, nagy sikerű Legénybúcsú folytatása, azonban önálló történetként is megáll. Nagy Sándor mellett a másik főszerepet ismét a szerző játssza, aki egyben a rendezője is a darabnak.

5

2023. március 9-én újabb nagyszínpadi előadást mutat be a Pesti Magyar Színház – Ifjúsági – és Családi Színház társulata. A zenés játékot két felvonásban láthatja a közönség. Rendezője Gémes Antos, aki a Madagaszkár című nagysikerű musicalt is színpadra állította a teátrumban. Az Olt Tamás – Szirtes Edina „Mókus” – Váradi R. Szabolcs által írt színdarabot Deres Péter – Gémes Antos – Szemenyei János alkalmazta a Magyar Színház színpadára.

5

Az Ördögi kozmetika előadást Amélie Nothomb belga írónő azonos című regénye nyomán Ilja Bocsarnyikovsz állította színpadra Mészáros András és Mészáros Béla főszereplésével. Amélie Nothomb, Fabienne Claire Nothomb néven született, a belgiumi Etterbeekben 1966. július 9-én belga diplomaták gyermekeként. Noha Nothomb azt állítja, hogy Japánban született, valójában kétévesen kezdett Japánban élni, egészen ötéves koráig. Ezt követően Kínában, New Yorkban, Bangladesben, Burmában,...

5

A Margitszigeti Színház gazdag és felejthetetlen élményt kínál az idei nyárra világsztárok, a hazai legjobbak, ragyogó zenei tehetségek a klasszikus és pop színpadokról, látványos show elemekkel készülő koncertek, színházi, opera-, balett-, operett- és musical bemutatók; 30 éves a Jurassic Park, a kultikus film és gigantikus zenéje szimfonikus nagyzenekarral, családi dinó játékkal. Budapest egyesítése 150. évfordulójának ünnepi koncertje és kiállítása, Piazzolla, a tangókirály és az argentin...

5

Kiváló színművészekkel bővül az Ezeregy éjszaka szereplőinek névsora. A Szegedi Szabadtéri Játékokon debütáló world musicalben Márkus Luca és Tasnádi Bence alakítják majd Seherezádé meséjének fiatal hőseit.

5

A Csodálatos vagy, Júlia! című Maugham-adaptációt indítja az évet a Játékszín, a címszerepet Eszenyi Enikő játssza, a rendező Szikora János, a jelmezeket Zoób Kati tervezi. Maugham regénye 1937-ben látott napvilágot, azóta számtalan színházi- és filmfeldolgozás készült belőle. A Játékszín változatát Németh Ákos alkalmazta színpadra, szerzői szándékai szerint ez a verzió áll legközelebb Maugham eredeti művéhez.

5

Az amerikai dráma -és forgatókönyvíró népszerű komédiáját február 18-án, nemsokkal Valentin nap után mutatják be az óbudai teátrumban. Az 1977-ben írt -vígjátéki szituációkkal, váratlan helyzetekkel tarkított- színdarabban az író az élet nehéz pillanatairól kifinomult humorérzékkel mesél. Nevetős-sírós, léleksimogató történet rengeteg humorral és küzdelemmel az újrakezdésért. Az Ölelj át! című Broadway sikerdarab mind a négy főszereplőnek igazi jutalomjáték Óbudán, a Vidám...

5

Moravetz Levente, (többek között, az „Örömlányok végnapjai”-nak szerzője) remekül összehozta a korábbi televíziós szappanopera-szereplőket ebben a különleges vígjátékban - budapesti bemutató: január 19-én Belvárosi Színház (Szőke Zoltán, Gyebnár Csekka – Barátok közt; Suhajda Dániel – Madár Veronika - Jóban Rosszban) A félreértések – akárcsak a jogi eseteknél – a nehezen értelmezhető információs táblánál kezdődnek. Mindenki a közjegyzőt keresi, aki ugyan a saját helyén tartózkodik, de máshol...

5