Ismét szabadúszó lesz Pásztor Ádám színész
Pásztor Ádám színész ismét szabadúszóként folytatja pályafutását. A fiatal művész a Magyar Színház évadzáró társulati ülésén bejelentette, hogy a 2024/2025-ös évadtól újra független művészként dolgozik tovább.
Pásztor Ádám ismét szabadúszó lesz
Csodálatos három évet töltöttem el a Magyar Színházban, amiért hálás vagyok, mert olyan szerepeket játszhattam el, mint Harún, Hosszú, Bill Sikes, Marty, Benvolio… 19 éves korom óta szoros kapcsolat fűz ehhez a színházhoz, tehát a jó viszony fenntartása fontos számomra, illetve az, hogy a jövőben is számíthatnak rám és örömmel megyek bármikor, ha hívnak. A döntésemet több ok – okozati állapot idézte elő, melyeket azért nem szeretnék most kifejteni, mert az már a múlt és szeretnék inkább a jövővel foglalkozni. A társulati státusztól egyáltalán nem zárkózom el, ha az élet úgy hozza, hogy a későbbiekben kapok egy olyan lehetőséget, ami ezzel a fajta felállással jár, elképzelhető, hogy élni fogok vele. – nyilatkozta Pásztor Ádám.
Szabadúszó pályafutás
A színésznek több előadása van Győrben, Debrecenben, Budapesten, Mosonmagyaróváron… melyeket továbbra is megtart és szerencsére több felkérést is kapott már készülő produkciókra, ezeknek a tárgyalási folyamatai már zajlanak.
A színész döntése új lehetőségeket nyithat meg számára, miközben a közönség továbbra is több színházi produkcióban találkozhat vele.
Fotó:Juhász Éva