Magyar Színház: új külső és belső arculat, fenntarthatósági tervek a jövőre nézve

A Magyar Színház – korábban Pesti Magyar Színház – nagyszabású megújuláson megy keresztül, amely átfogja művészeti küldetését, fizikai megjelenését és környezetbarát célkitűzéseit is. Az új évadot már a történelmi gyökereihez visszatérve, egyszerűen Magyar Színház néven indítja, ezzel erősítve identitását és kiemelve elköteleződését a magyar és nemzetközi irodalom klasszikusai iránt.

„Az arculatváltás keretében kívül-belül modernizáltuk a színház épületét. A belső terek felújítása során megújultak a közönségforgalmi helyiségek, bővítettük a ruhatárat, korszerűsítettük a büfét, és új közösségi teret alakítottunk ki a Szalonban, ahol immár különféle kulturális események, például irodalmi estek is helyet kaphatnak. A nézőink kényelmére is kiemelt figyelmet fordítottunk: bővítettük a szociális helyiségeket, és növeltük a mosdók számát” – nyilatkozta Szabó Zoltán gazdasági igazgató. „A felújított terek világosabbá, barátságosabbá váltak, amit a látogatók is azonnal érezni fognak.”

Az épület modernizálása mellett a színház fenntarthatósági törekvéseket is komolyan veszi. A külső homlokzat megújításával zöld homlokzatot terveznek kialakítani, amely élő növényekkel borítja majd az épületet. Ezzel nemcsak az esztétikai élményt növelik, hanem hozzájárulnak a városi levegőminőség javításához és a környezetbarát városkép kialakításához is. Az élő növényzet fenntarthatósági szerepe mellett céljuk, hogy a város zöldítéséhez is aktívan hozzájáruljanak.

Az új arculat vizuális középpontja a színház „M” betűjéből áll, amelyet egy hangjegy kísér. Ez a zenei produkcióik fontosságát hivatott kiemelni, amelyek jelentős részei a színház sokszínű repertoárjának. Az arculatfrissítés célja, hogy modern, fiatalos, ugyanakkor hagyománytisztelő módon tükrözze a színház gazdag múltját és művészeti elkötelezettségét.

A következő hónapokban folytatják a belső felújításokat is: teljesen új ülőhelyeket helyeznek el a nézőtéren, valamint korszerűsítik a világítási és színpadtechnikai rendszereket. A cél az, hogy a nézőknek a lehető legmagasabb színvonalú művészeti és technikai élményben legyen részük.

A Magyar Színház számára a jövő egyértelműen a megújulás és a fenntarthatóság jegyében folytatódik. Várakozással tekintenek az új évadra, amikor is a teljesen megújult és zöldebb színház tárt kapukkal várja vissza a közönséget.

Fotó: Magyar Színház

www.magyarszinhaz.hu

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)