A vöröslámpás ház a Turay Ida Színházban – vígjáték sok humorral
A vöröslámpás ház a Turay Ida Színházban egy különleges hangulatú zenés vígjáték, amely egyszerre nevettet meg és érinti meg a nézőt.
A darab alapját Hunyady Sándor novellája adja, amelyből egy lendületes, humorral és érzelemmel teli színpadi adaptáció született.
Pikáns történet meglepő fordulatokkal
A 19. század hatvanas éveitől hét évtizeden át vörös fényben úszó bujaság szőtte át a főváros bizonyos negyedeit. A szigorú ellenőrzés mellett működött nyilvánosházak falai között olyan vendégek is megfordultak, mint Krúdy Gyula vagy Ady Endre. Az egyik legfelkapottabb pesti mulató és bordély a Király utca 15. alatt álló Kék Macska, Európában még a tokaji bornál is híresebb volt. Hunyady Sándor is gyakran kopogtatott az örömtanyák ajtaján, emléket is állított nekik, a Kolozsváron játszódó „A vöröslámpás ház” című novellájával, amiből fergeteges, zenés vígjáték született.
Mindannyian sejtünk valamit arról, hogy milyenek lehettek a vöröslámpás házak, és amikor belépünk a Gerendás ház nevű bordély szalonjába, minden várakozásunk teljesül, a falakat vörös kárpit borítja, sejtelmes fények teszik izgalmassá az enteriőrt. A férfiak négy eltérő karakterű és megjelenésű hölgy szolgálatait vehetik igénybe, akiket a madám rövid pórázon tart. És itt véget is érnek a sztereotípiák. Ebben a pikáns történetben eleinte a mindennapi rutinnak megfelelő mederben csordogálnak az események, ám egy nem várt látogatás fenekestül felfordít mindent. Ugyanis a szűkmarkú madám kosztot és kvártélyt kínál Kelepei Jenő egyetemi hallgatónak, aki ettől kezdve a ház lakója lesz, ám azzal senki nem számol, hogy a fiatalember Brassóban élő édesanyja felkerekedik, hogy meglátogassa orvosnak készülő fiát.
A ház lakói abban a reményben oltják el a vörös lámpát és alakítják át a házat új módszereket alkalmazó szanatóriummá, hogy mindez csupán egyetlen éjszakára szól. Aztán persze a vígjátékok szabályainak megfelelően a legkevésbé sem ez történik.
Kiváló alkotógárda
A zenés vígjáték alkotói:
-
író: Topolcsányi Laura
-
zene: Berkes Gábor
-
hangszerelés: Maráth Viktor
-
koreográfia: Borbély Krisztina
-
rendező: Tasnádi Csaba
A színpadon hét színésznő és hat színész kelti életre a történetet, lendületes és szórakoztató játékkal.
Humor és tanulság kéz a kézben
Az előadás nemcsak nevettet, hanem fontos üzenetet is közvetít: nem érdemes első benyomás alapján ítélni
A karakterek és helyzetek folyamatosan árnyalódnak, miközben a néző egyszerre nevet és izgul.
Miért érdemes megnézni?
-
szórakoztató, fordulatos történet
-
erős színészi játék
-
látványos színpadi világ
-
humor és érzelem egyensúlya
A Turay Ida Színház előadása egy igazi könnyed, mégis tartalmas színházi élmény.
Fotó: Turay Ida Színház